Végül túlélte a bombázást. Rima nyugdíjas logopédus, és egy hétig kitartott szülővárosában, Bila Cerkvában. Végül két édesanyával együtt elmenekültek. Most biztonságban érzi magát Munkácson, de főleg a menekültgyerekek jövője miatt aggódik.
John Eibner, a CSI nemzetközi elnöke, a közel-keleti projektmenedzserrel együtt ebéd közben találkozott Rimával egy bentlakásos iskolában. A derűs nyugdíjas logopédus a Kijevtől mintegy 90 kilométerre fekvő Bila Cerkvából (Tiszafejéregyház) származik. Az ukrán vareniki különlegességet (burgonyás galuskát) készített a vendégeknek. Evés közben elmeséli a vendégeknek élete egyik legszőrnyűbb pillanatát.
Terror kora reggel
2022. február 24-én hajnali 4 és 5 óra között bombák robaja ébresztette Rimát. A sötétben látta a sűrűn záporozó robbanószerkezetek fényvillanásait, hallotta a szirénák jajveszékelő hangját és a betört ablakok csörömpölését. Összerándult a gyomra, amikor megcsörrent a telefonja: „A szomszédom fölhívott, és azt kiabálta, hogy elkezdődött a háború. Sokat beszéltünk arról, hogy háború törhet ki a hazánkban. Most hirtelen ott volt.”
Másnap újra folytatódott a bombazápor. A Rima lakása melletti épület is találatot kapott. „Sokan voltak bent emberek, akiket a romok maguk alá temettek. Szerencsére mind megmenekültek.”
Rima a szomszédaival együtt eleinte mindig a legközelebbi menhelyre rohant, amint meghallották a szirénákat. De néhány nap múlva már csak az első bombák becsapódása után futottak le a pincébe.
A bombázások egyre sűrűsödtek. Rima ezért két teljes napig a bunkerben maradt anélkül, hogy látta volna a napvilágot. A menedéket többek között egy hattagú családdal osztotta meg, akik a környékről érkeztek. Rima így emlékszik vissza: „A legidősebb gyerek 14, a legfiatalabb 2 éves volt. Észrevettem, hogy a gyerekek végig mozdulatlanul ültek, és nem csináltak semmit. Megpróbáltam néhányszor játszani velük. Különben csak ültek csendben és olvasták a könyveiket.”
E két nap után a helyzet túlságosan bizonytalanná vált Rima számára. Több nővel és gyermekeikkel együtt ő is úgy döntött, hogy elhagyja Bila Cerkvát. Két édesanyával a nyugat-ukrajnai Lvivbe mentek. „Általában nyolc órát vesz igénybe ez az út. De most több mint 14 órán át folyamatosan úton voltunk anélkül, hogy bármit ettünk vagy ittunk volna. Az autóban ülő gyerekek az úton végig némán hallgattak. „Ezek a gyerekek nagyon rövid idő alatt felnőttek. Megfosztották őket a gyermeki ártatlanságuktól. Nagyon aggódom értük.”
