
A 2023. február 6-i földrengés álmukból rázta fel Mohamed családját. Életüket féltve mind a négyen az utcára rohantak. Mohamed nővére tippjének köszönhetően a család a Kék Maristáknál talált menedéket. A CSI helyi partnere Mohamed otthonát is helyreállítja.
A földrengés sok házat rombolt le Aleppóban. | © CSI
Heves földrengés kergette ki hajnali 4 óra 17 perckor az ágyból Mohamed H-t és családját Aleppó Salaheddine kerületében. „Azonnal magamhoz vettem 6 és 4 éves lányaimat, akik félelmükben sikoltoztak. A feleségemmel együtt pizsamában öt emeletet futottunk lefelé, és az esős hajnalban az utca közepén kötöttünk ki” – emlékszik vissza élete legnagyobb ijedtségére.
Mohamed nővére a CSI partnerszervezeténél, a Kék Maristáknál dolgozik. Ő ajánlotta nekik, hogy keressenek menedéket a központjukban. „Egy pillanatig sem haboztunk, és azonnal elmentünk a menekültközpontba, ahol három hétig maradhattunk” – folytatja Mohamed.
A családot 650 másik túlélővel együtt a maristák iskolájának folyosóin szállásolták el. Az adományozott matracok és takarók elegendő meleget adtak az embereknek a hideg éjszakákon. A CSI partnerei napi háromszori étkezést is biztosítottak. Az embereket ruhával, gyógyszerekkel, törölközőkkel, csecsemő pelenkákkal és pszichológiai segítséggel látták el.
Lakásfelújítás
A Kék Maristák építészmérnököket is küldtek, hogy felmérjék Mohamd lakásának állapotát. Igaz, repedések voltak a falakon, az ablakok betörtek és az edények is megrongálódtak. Ennek ellenére a lakás még menthető volt. Összesen 26 lakást tudnak megjavítani. „Nem akartam elhinni, hogy a Kék Maristák felújítják a lakásunkat, és egy évig kifizetik a lakbérünket is” – mondja Mohamed szinte kissé zavartan.
Új munkahely
A földrengés előtt Mohamed napszámosként dolgozott itt-ott. Az alatt a három hét alatt, amíg a Kék Maristáknál tartózkodott, nagy kezdeményezőkészséggel segített a rászorulóknak mindenben. „Ezzel szerettem volna kifejezni nekik a hálámat mindazért a szeretetért, amelyet a családom kapott tőlük életünk legnehezebb pillanataiban” – magyarázza.
A Kék Maristákat* annyira megragadta Mohamed segítőkészsége, hogy felajánlottak neki egy félállású hordókészítő állást a központjukban. A kétgyermekes édesapa azonnal elfogadta a munkát. A CSI partnerek közben egy mopedet is szereztek neki, ami lehetővé teszi számára, hogy egy másik, kézbesítői részmunkaidős munkát is elvállaljon.
*Kék Maristák
A marista testvérek 1904 óta oktatnak Szíriában alapítójuk, Champagnat Szent Marcellin https://www.marista.hu/?page_id=42 szellemében.
A polgárháborúban Aleppót ért támadások idején a testvérek úgy döntöttek, hogy maradnak, és egy 30 fős önkéntes csoportot szerveztek, akikkel együtt több mint 2000 kitelepítettet segítenek 4 iskolájukban.
George Sabè atya és a marista önkéntesek, köztük a szemorvos Dr. Nabil Antaki (a CSI partnere) segítséget nyújtanak az emberek alapvető szükségleteihez, reményt adnak és fönntartják a normalitás légkörét a háborús viszonyok közepette is.
Amikor a török hadsereg északnyugat-szíriai invázióját követően 100 000 ember menekült el otthonából, a Kék Maristák projektet indítottak az Aleppótól 30 km-re nyugatra fekvő Shabba táborban 110 kitelepített család számára. A Shabba projekt 2018 áprilisában kezdődött és jelenleg is tart: