A helyzet rendkívül komoly. „Chibokban minden férfi maga mellé tett fegyverrel alszik. Attól félnek, hogy bármikor megtámadhatják őket” – írja Amaka Okoye, aki alább beszámol a Yola (Adamawa állam) és Chibok (Borno szövetségi állam) közti veszélyes úton tapasztaltakról.
„Chiboki utam célja az volt, hogy első kézből dokumentáljam a ma is eltűntként nyilvántartott diáklányok szüleinek és hozzátartozóinak borzalmas élményeit. Beszélni akartam azokkal a lányokkal is, akik kormányzati segítséggel, vagy saját erejükből jutottak vissza a 70 ezer lakosú városba.
Ellenőrző pont egyetlen katonával
A Yola és Chibok közti 270 kilométeres út dombok és sziklák között kanyarog, ahonnan a terroristák könnyűszerrel rendszeresen lecsapnak az áldozataikra. Jómagam több mint 10 katonai checkpointot számoltam meg útközben. Láttam sok kiskatonát, mindössze egy szál fegyverrel a kezükben.
Több ellenőrzőponton is megfigyeltem magányosan álldogáló, gyöngén felszerelt katonákat, akik a tűző napon posztoltak a semmi közepén. Azon tűnődtem, vajon egy ilyen alig fölfegyverzett katona hogyan képes megvédeni így magát, vagy azokat az embereket, akiket neki kéne megmentenie egy támadásban.
Közvetlenül Chibok előtt több siralmas állapotban lévő, kihalt utcát is érintettünk, ahol sem embereket, sem állatokat nem láttunk. Innen abszolút nem lehet elmenekülni. Ezt kérdeztem magamtól: »Mi történik azzal a rengeteg pénzzel, amit utakra és infrastruktúrára bocsátanak itt rendelkezésre? Hogyan lehetséges, hogy a terroristák könnyű zsákmányának számító helyiek semmilyen működőképes úthálózattal sem rendelkeznek? Ezen a vidéken egyetlen kormánytisztviselő sem látja szükségesnek, hogy ezeket a kérdéseket nemzeti szinten kezeljék?«
Nem kérdés, hogy igen kockázatos küldetésben jártunk. De, hogy lehetőséget adhassak az elrabolt chiboki lányok szüleinek, és attól a vágytól vezérelve, hogy megmutassuk a világnak a pőre valóságot, kamerás forgatócsoportommal folytattuk utunkat Chibok felé.
»Azonnal forduljunk vissza!«
Életünk Isten kezében volt. Alighogy megérkeztünk Askirába, a checkpoint magányos őrszeme föltette a szokásos kérdést: honnan jövünk és hová tartunk? Miután sofőrünk elmagyarázta neki, hogy Chibokba megyünk, elkerekedett szemekkel meredt ránk. »Nem jó ötlet tovább menniük. Láttuk a közelben a Boko Haram harcosait, és megkértük a falusiakat, hogy meneküljenek az erdőbe.«
Megkövülten hallgattuk a nigériai hadsereg kiskatonáját. Megkértem a sofőrt: »Azonnal forduljunk vissza!« Ám még veszélyesebb lett volna aznap este visszatérni Yolába. Csupán 15 kilométerre voltunk Chiboktól, és most gyors döntést kellett hoznunk. Ha tényleg el akarunk jutni oda, akkor mindenképp ott kell lennünk délután 5 óra előtt. Később ugyanis már tilos belépni a városba.
»Életem legijesztőbb pillanata«
Rémülten néztük, amint férfiak és nők fejvesztve rohannak a bokrok közé, vagy kerékpárral hajtanak el mellettünk. Ez volt életem legdermesztőbb pillanata. A katona az ellenőrzőponton ránk bízta a döntést. Mit tehetne értünk? Végül is a saját életét kell megvédenie.
Úgy döntöttünk, hogy pár órára mégis elmegyünk egy másik faluba, mielőtt továbbutazunk Chibokba, ahová végül biztonságban megérkeztünk.
Aznap történt is egy támadás, amelyben több mint 40 ember halt meg, köztük nők és gyermekek. Sajnos ez nem egyedi eset. A falubeliek nap mint nap tapasztalják ezt. Már szokásukká vált, hogy a gyerekeikkel együtt a hegyekbe menekülnek. Kíváncsi vagyok, hogy tudnak így boldogulni. Sorsuk nagyon megérint: a helyiek itt születtek, ezért egyszerűen nincs hova menniük.
A katonák is elmenekülnek
Egy nyugdíjas rendőr házában aludtunk, egy viszonylag biztonságosnak tartott helyen. Családja már megtanulta kezelni az állandó fenyegetettség valóságát – biztosít minket.
Chibokban érezhetően erős a katonai jelenlét. Az emberek naponta látják a csapatmozgásokat. Ez számukra a remény jele, amitől biztonságban érzik magukat. De vajon a hadsereg képes biztosítani a megfelelő ellenállást támadás esetén? Helyi kísérőnk őszintén bevallja, hogy nemcsak a falusiak, de a reguláris egységek is menekülőre fogják, amikor az állig fölfegyverzett, modern, nagy tűzerejű géppisztolyokkal ellátott terroristák megtámadják őket. »Chibokban mindenki puskával, vagy más fegyverrel az oldalán alszik, mert félnek a támadástól« – magyarázza.
A csend megvisel
Két napot töltöttem a szülők és a volt chiboki diákok kikérdezésével. Összetört a szívem, amikor meghallottam, hogy 112 lány még hét év után sem tért haza. Senki sem tudja pontosan, mi lett velük. Az aggódó szülők bevallják nekem, hogy leginkább a hatóságok csendje viseli meg őket. Azt kérdezik maguktól: »Élnek még a lányaink? Vagy már mind meghaltak a fogságban?« Ezek a szülők mind csak azt kérik, hogy végre mondjanak nekik valami biztosat.
Mi a helyzet az eltűnt 112 lánnyal?
Chibokban 2014. április 14-én raboltak el először tömegesen diáklányokat Nigériában. Azóta több emberrablást is elkövettek az iszlámista terroristák, többek között Dapchiban (Yobe), Kankarában (Katsina) és legutóbb Afakában (Kaduna szövetségi állam). Ezekben az esetekben az elhurcoltak többségét, ha nem mindegyiket, szabadon engedték. Ezzel ellentétben a 112 chiboki kollégiumi diáklánynak ma sincs nyoma.
Üres ígéret
Amikor Muhammadu Buhári elnök 2015-ben hivatalba lépett, megígérte a nigériaiaknak, hogy hat hónapon belül elpusztítja a Boko Haram terroristáit Északkelet-Nigériában. Mi lett ezzel az ígérettel?
Míg a hadsereg azzal dicsekszik, hogy az összes várost és falut visszafoglalta a terroristáktól, az utazásom során készített interjúim megbízható forrásaiból kiderül, hogy Borno szövetségi állam 27 közigazgatási körzetéből öt még mindig a Boko Haram teljes ellenőrzése alatt áll. A Chibok felé vezető úton elhagyott falvakat is láttunk. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint Nigéria északkeleti részéről több mint 2,7 millió ember menekült el.
Chiboki utazásom annál is inkább aggasztó, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy Nigériában polgárháború fenyeget. Az abudzsai központi kormány azzal dicsekszik, hogy a biztonság az egyik védjegye. Sajnos nem úgy tűnik, mintha a terror elleni háború hamarosan véget érne.”
A CSI évek óta támogatja az északkelet-nigériai keresztényeket, akik elmenekültek a Boko Haram támadásai elől. Az áldozatok élelmiszert, gyógyszert vagy mikrotőkét kapnak kisvállalkozásuk újraindítására.
