A vallásszabadságért Londonban: Hassan John tiszteletes, Caroline Cox (HART), Samuel Ortom (Benue állam kormányzója, Nigéria), John Eibner (CSI), Gideon Para Mallam tiszteletes. | © CSI
2022. július 5-6-án Londonban miniszteri szintű találkozón vitatták meg a vallásszabadság védelmét. Ez bizonyára tetszett Önnek, mint a CSI elnökének.
Ismerni kell a konferencia hátterét. A londoni miniszteri konferencia része volt annak a sorozatnak, amelyet az amerikai kormány vezetésével a Vallás- és Hitszabadság Szövetsége (International Religious Freedom or Belief Alliance) kezdeményezett. A 36 tagú „hajlandók koalíciójának” alapkövét a Trump-kormányzat tette le Mike Pompeo külügyminiszter személyében. A szövetség székhelye az amerikai külügyminisztérium, ahol ez a külpolitikai döntéshozók „eszköztárának” egyike, amellyel nemzeti érdekeiket követik. London e tekintetben Washington példáját követi. A vallásszabadsággal kapcsolatos kezdeményezést eszközként használják az Egyesült Királyság és szövetségesei, különösen az Egyesült Államok globális hatalmának növelésére. Ezt bizonyítja az Egyesült Királyság „Globális Nagy-Britannia a verseny korában: a biztonság, a védelem, a fejlesztés és a külpolitika integrált felülvizsgálata” (Global Britain in a Competitive Age: The Integrated Review of Security, Defence, Development and Foreign Policy) című stratégiai dokumentum. Ez különösen Liz Truss külügyminiszter rövid üzenetében mutatkozott meg, amely az ukrajnai orosz invázió elítélésére összpontosított.
Ez nem épp lelkesítő. Ellenezheti bárki a vallásszabadságról szóló vitát?
Senki sem ellenezheti elvben a vallásszabadságról szóló vitát. A vita jellege és minősége azonban meghatározó. A vita célja lehet a vallásszabadság, mint alapvető emberi jog előmozdítása, vagy szelektív eszközként használhatják bizonyos ellenfelek ellen, miközben kímélik a vallásilag intoleráns, de partnerként és szövetségesként fellépő hatalmakat? A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálnunk a vita eredményeit.
Az Egyesült Királyság vallásszabadságért felelős különmegbízottja, Fiona Bruce parlamenti képviselő a miniszteri konferencia előtt világosan kijelentette: „Ez a konferencia semmit sem ér, ha nem vezet összehangolt globális cselekvéshez annak érdekében, hogy a vallás- és meggyőződésszabadság világszerte valósággá váljon.”
Hogyan értékeli az eredményt?
A miniszterelnök és a külügyminiszter nyilatkozataiból nem derül ki, hogy a különmegbízottak célja megvalósult volna. Meg kell említeni, hogy Fiona Bruce az alsóház egyik legelkötelezettebb képviselője, ha a vallásszabadságról van szó. Különleges képviselői tisztsége azonban kevés hatalommal jár. Ahol a külpolitikát határozzák meg, ott alig hallatszik.
Ön most csalódottnak tűnik.
Inkább azt mondanám, realista, nem pedig kiábrándult vagyok. A kézzelfogható eredményeket nem hozó „beszélgető üzlet” (Talking Shop) nem szolgálja az ügyet, sőt végül kontraproduktív lesz. A londoni „Talking Shop” egy ügyes műsor volt, amely azzal kezdődött, hogy a „Citizens of the World Choir” a „Home Alone” című karácsonyi vígjáték egyik dalát énekelte ukránul. Később a program során az egyik résztvevőt idézték: „Úgy érzem, ez egy védett hely a külügyminisztériumi narratíva számára. Itt nincs helye a tényleges eseményekről szóló erőteljes vitának.” Ez sajnálatos, mert a hallgatóságban sok jól tájékozott, elkötelezett ember ült a világ minden tájáról. Ha a konferencia nem lett volna olyan szigorúan koreografált, és lehetővé tette volna a kormányok, a civil társadalom és az áldozatok közötti szabadabb eszmecserét, akkor értékes információkkal szolgálhatott volna a politikai döntéshozók számára a vallásszabadság előmozdítása érdekében. Ezt a miniszteri konferenciát azonban államilag támogatták és szervezték. Várható volt, hogy az állam narratívája fog érvényesülni a vallás- és hitszabadságért felelős, de sajnálatosan tehetetlen brit különmegbízott, Fiona Bruce nemes erőfeszítései ellenére.
Végülis 30 állam írta alá a végleges dokumentumot. Ebben a kormányok többek között megígérik, hogy szorosabban együttműködnek az emberi jogi szakértőkkel. Mi a baj ezzel?
Nincs ezzel semmi baj. A végső dokumentum megható szándékkal íródott, jellemzően a vallásszabadságról szóló kormányzati nyilatkozatokban gyakran előforduló közhelyekkel. De ez messze nem egy koherens politikai nyilatkozat. Sem a brit miniszterelnök, sem külügyminisztere nem állt elő ilyennel. Mit jelent konkrétan a „szorosabb együttműködés az emberi jogi szakértőkkel”? Hogyan fog egy ilyen szándék, ha valaha is megvalósul, javítani a vallási üldöztetés áldozatainak helyzetén? Londonban nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre. Az általános ígéret, hogy „szorosabban együttműködnek az emberi jogi szakértőkkel”, nem túl meggyőző eredmény egy kétnapos miniszteri konferencia után, tekintve, hogy a világ egyes részein a vallásüldözés már most is a népirtás határát súrolja.
A CSI segíteni akar az üldözötteken. Mennyire lehet erőteljes a segítség, ha a politikai körülmények nem változnak? Nem lenne jobb a kormányokkal együttműködni?
A CSI nem függ kormányzati finanszírozástól. Feladatunk, hogy szolidárisak legyünk az üldözöttekkel. Az ő érdekeik határozzák meg a CSI politikáját. Ez az áldozatok lelki és anyagi támogatásán keresztül történik. A múltban a helyszínelők többször vállaltak kockázatot, hogy hozzáférjenek a külvilágtól elzárt áldozatokhoz. Embereket mentünk meg és foglyokat szabadtunk ki a kormányok beavatkozása és a politikai helyzet alapvető változása nélkül. Ez ma is így van a vallásszabadságért folytatott küzdelem számos frontján.
Ugyanakkor a CSI arra törekszik, hogy befolyását felhasználva alapvető változást idézzen elő azokban a politikai körülményekben, amelyek üldöztetéshez vezetnek. A CSI számos alkalommal szerepet játszott a politikai változásokban.
Kérem, mondjon példákat.
A vallásszabadság iránti elkötelezettség az EBESZ-tagállamokkal együtt hozzájárult a Szovjetunióban és a kelet-európai szatellitállamokban a militáns-ateista kommunizmus összeomlásához. Aztán az 1990-es években meghiúsultak Azerbajdzsán és Törökország azon erőfeszítései, hogy az örmény keresztényeket elűzzék otthonaikból Hegyi-Karabahban, és a szudáni kormány dzsihádja a nem engedelmes fekete keresztények ellen véget ért. A CSI hajlandó együttműködni kormányokkal, ha úgy látjuk, hogy azok a vallásszabadságot támogatják. De nem fogjuk támogatni a vallásszabadságot aláásó politikát, és nem maradunk csöndben csak mert a kormányok inkább hallgatnak.
A konferenciát megelőzően a CSI fölszólította az Egyesült Királyság külügyminiszterét, készítsen állásfoglalást a megdöbbentő helyzet és az USA nigériai tétlenségének elítélésére. Mi történt ezzel?
Konkrétan arra kértük a külügyminisztert, hogy javasoljon a miniszteri konferenciának egy olyan állásfoglalást, amely Nigériát a vallásszabadság szempontjából „aggodalomra okot adó államnak” nyilvánítja. Ezt két okból tettük: először is a Nigériában jól dokumentált, széles körben elterjedt vallási üldözés, különösen a Középső-öv (MIddle Belt) régió keresztényei elleni „vallási tisztogatása” miatt; másodszor pedig azért, mert Antony Blinken amerikai külügyminiszter tavaly novemberi abudzsai látogatásának előestéjén törölte Nigériát az ilyen országok listájáról. Ez a nigériai hatóságoknak tett engedmény, mivel Washington számára jelenleg az a legfontosabb, hogy megszilárdítsa katonai és gazdasági fölényét Nigériában, ahol Kína gazdasági befolyása folyamatosan növekszik. A brit külügyminiszter úgy döntött, hogy nem bélyegzi Nigériát „aggodalomra okot adó országnak”. Ez jó példa arra az általános gyakorlatra, hogy a geopolitikai érdekeket a vallásszabadság fölé helyezik.
Másszóval, Londonban a miniszterek két napon keresztül a vallásszabadság védelméről beszéltek anélkül, hogy a vallásüldözés jelenlegi forró pontjait (hotspot) érintették volna?
Nem. Tévedés lenne feltételezni, hogy a miniszterek két napig a vallásszabadságról beszéltek. Az a néhány miniszter, aki részt vett a rendezvényen, rövid időre megjelent, majd ismét eltűnt. A hivatalos programban valóban kiemeltek néhány ilyen forró pontot, például a muszlim ujgurok üldözését Kínában, a muszlim rohingyák, a keresztények és minden más hívő üldözését Észak-Koreában, valamint az Iszlám Állam, illetve szíriai, iraki és afrikai leágazásának különböző áldozatait. De sok mást alig vettek észre.
Sokat mond például az a tény, hogy nem ítélték el Szaúd-Arábiát, amely a vallásszabadság tekintetében a világ egyik legelnyomóbb diktatúrája. Washington és London különleges kapcsolatot ápol Szaúd-Arábiával, amely világszerte az iszlám intoleráns formáját finanszírozza. Joe Biden azt tervezi, hogy Szaúd-Arábia támogatását kér az Oroszország elleni konfliktusban. A miniszteri találkozó arra sem hívta föl a figyelmet, hogy az erőszakos, nem állami dzsihádistákat Washington és London támogatja és fölhasználja ellenségeivel és ellenfeleivel szemben. A meghívottak úgy távoztak a miniszteri találkozóról, hogy nem tájékoztatták őket arról, hogy Azerbajdzsán – a NATO társult tagja, a NATO-tag Törökország segítségével – több tízezer örmény keresztényt űzött el ősi szülőföldjéről, Hegyi-Karabahból. A keresztények és muzulmánok növekvő üldözése Indiában a kormány által támogatott hindu felsőbbrendűséggel a háttérben szintén nem volt a vita középpontjában. A keresztények elleni vallási tisztogatás Nigériában valóban „hotspot” volt néhány nem hivatalos kísérő rendezvényen, amelyek egyikén a CSI is részt vett. A hivatalos tanácskozásokon azonban Nigériát nem jelölték meg különösebb aggodalomra okot adó tényezőként.
A hivatalos promóciós videó és a zárónyilatkozat jól tükrözi a miniszteri konferencia szellemiségét és jellegét. Nem látom, hogy bármilyen konkrét forró pontot azonosítottak volna, vagy hogy koherens stratégiákat dolgoztak volna ki. De ezt mindenki maga tudja megítélni.
Hol látja jelenleg a vallásszabadság legsúlyosabb megsértését?
Észak-Koreában, Szaúd-Arábiában, Észak-Nigériában, beleértve Középső-övet és más dzsihádisták által ellenőrzött területeket a Szubszaharai Afrikában, valamint a törökök által megszállt észak-szíriai területeken.
A CSI továbbra is fölszólítja a nyugati kormányokat, hogy jobban támogassák a vallásszabadságot. Fontos, hogy az üldöztetés áldozatainak érdekeit helyezzük a nyugati politika középpontjába, miközben az üldöző hatalmak magatartásának megváltoztatásán dolgozunk. Mivel a vallási üldöztetés világszerte drámai mértékben növekszik, a Szövetség a Vallás- és Hitszabadságért miniszteri konferenciák ellenére a CSI munkája fontosabb, mint valaha.
