Hegyi-Karabah

Hegyi-Karabah Köztársaság (vagy Arcah Köztársaság) az ősi Örmény Királyság része, a világ első állama, amely a kereszténységet hivatalos vallásként fogadta el 301-ben. A Szovjetunió fölbomlásával azonban Hegyi-Karabah Azerbajdzsánba ékelődött, ami brutális háborúhoz vezetett Azerbajdzsán-Örményország között. Amikor 2020 szeptemberében újrakezdődött a harc, a CSI helyi partnerein keresztül Örményországban és Hegyi-Karabahban is segélyprogramokat indított .

CSI súlypont

  • Lakhatási támogatás menekülteknek
  • Jövedelemtermelő intézkedések menekülteknek
  • Orvosi segítség
  • Pszichológiai támogatás

Ezekkel a témákkal foglalkozunk.

aff89cf3-nig191106ret-1_865_0
Népirtásra figyelmeztetés
A vallási kisebbségeket a világ több pontján üldözik, sőt teljesen kiirtják. 2020 januárjában a fokozódó, elsősorban Middle Belt keresztényeit sújtó felekezeti erőszak arra késztette a CSI-t, hogy népirtás veszélyére figyelmeztessen Nigériában. 2020 novemberében a CSI arra figyelmeztetett, hogy Azerbajdzsán katonai offenzíváját követően fennállnak a hegyi-karabahi örmény keresztény közösség kihalásának feltételei. Irakban a népirtás már valóság. Az Iszlám Állam (IS) népirtást hajtott végre a jezidi kisebbség ellen. A CSI itt is népirtásra figyelmeztetett.
1c3fa157-syr150705ret_865_0
Üldözött keresztények
A Christian Solidarity International (CSI) 1977-es alapítása óta a vallási indíttatású erőszak, a diszkrimináció és az üldöztetés áldozatait védi világszerte. A CSI elkötelezettsége magában foglalja a sürgősségi és jogi segítségnyújtást, valamint az érdekképviseletet.
342d2469-irk201105ret_865_0
Vallási kisebbségek
A CSI nemzeti és nemzetközi szinten küzd a kisebbségek szabad vallásgyakorlásának jogáért. A vallási kisebbségeket a világ számos országában elnyomják és erőszakkal elüldözik.

Állj mellénk!