Az iszlámisták a keresztény többségű Ugandában is fenyegetik az iszlámról kereszténységre térteket.
A mintegy 300 ezer lakosú, muzulmán többségű Sironko tartomány (Kelet-Uganda) lelkészei háromhetes előadássorozat tartására kérték föl a Mbale városban működő Moses Wangaia lelkészt, amelyre muszlim hittudósokat is meghívtak. Az első héten minden zavartalanul zajlott egészen addig, míg Wangaia (korábban Haddzsi Bidongo Byayesu sejk) elmesélte, miért tért iszlámról kereszténységre, és fölvázolta a Korán és a Biblia közti különbségeket. 2018. november 24-én 1800 főből álló ingerült muszlim tömeg hangos „Allah akbar!” (Allah nagyobb!) kiáltások közepette lerombolta a rendezvényre épített pódiumot. A fölheccelt csőcselék Muhammad Wakabi (Dzsindzsa város, Dél-Uganda) és Ustazi Swaleh sejk (Kadama város, Kelet-Uganda) vezetésével érkezett a helyszínre.
A jelenlévő rendőrök az imámok vádjaira hat lelkészt őrizetbe vettek, és csak három nappal később engedték őket szabadon. A muszlimok azonban tovább fenyegetik a lelkészeket. „A harcnak még nincs vége. Meg fogjátok kapni a leckét” – üzenték a keresztényeknek.
A 2014-es népszámláláson a lakosság 84,5%-a kereszténynek vallotta magát. A 13,7%-nyi muszlim kisebbség főleg az ország keleti részén él.
Bár az Ugandai Köztársaságban nincs blaszfémiát (istenkáromlást) büntető törvény, a saríát követő muzulmánok több országban hamis vádak alapján akarják kikényszeríteni az iszlám szent törvényének bevezetését. A rendőrség és a bíróságok befolyásolására gyakori ürügy például a „béke megzavarása”.
Uganda 1963-ban nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától. A most 74 éves Yoweri Museveni, az ország 1986 óta hivatalban lévő államelnöke fölszólította országa népét, adjon hálát Istennek. A keresztények mutassanak jó példát köszönet dolgában – mondta október 8-án, a függetlenség ünnepe alkalmából, emlékeztetve a tíz leprás evangéliumi történetére: – „Ne legyetek olyanok, mint azok, akiket Jézus meggyógyított, de nem tértek vissza hozzá, hogy megköszönjék.” Az elnök buzdította a keresztényeket, ne csak hirdessék az evangéliumot, hanem aszerint is éljenek. Isten minden képességet megadott nekünk. „Ez számomra annyit tesz – fűzte hozzá Museveni –, hogy minden tehetségemet országom védelmére fordítom.”
A nemrég még polgárháborútól sújtott Uganda ma – a csökkenő bűnözés és Aids-fertőzés következtében – Afrika egyik legbiztonságosabb országának számít.