24. szeptember 2018

Törökország: Andrew Brunsont házi őrizetbe helyezték

Andrew Craig Brunson lelkész – tekintettel rossz egészségi állapotára – több mint 600 nap után elhagyhatta a Kiriklar fegyintézetet. A fogoly a nyomorúságos körülmények miatt 23 kg-t lefogyott, és lelkileg is nagyon leromlott az állapota.

tur170301

Az izmiri (régebben Szmirna) 2. számú Büntetőbíróság 2018. július 25-én elrendelte az amerikai lelkész házi őrizetbe helyezését, amit védője, Ismail Cem Halavurt követelt.

A 2018. július 18-i meghallgatáson a bíró elutasította a vádlott szabadlábra helyezésének kérelmét, és becsmérelte a kiszabadításáért indított nemzetközi tiltakozást. Donald Trump amerikai elnök „szégyenletesnek” nevezte az eljárást. A török líra értéke zuhanni kezdett, mivel félő, hogy az amerikai kongresszus szorgalmazza a Törökország elleni szankciókat, és korlátozza a beruházásokat. Az izmiri bíróság július 25-i döntését követően ma a líra azonnal megerősödött.

Ankara azzal vádolja az evangéliumi lelkészt, hogy az ország területén létre akart hozni egy „keresztény-kurd államot” azért, hogy háborút szítson. A 2016-os puccs kitervelésével gyanúsított FETO szervezettel (Fethullah Terror Organisation) való kapcsolattal is vádolják. A súlyos vád titkos tanúk állítólagos „bizonyítékain” alapul. Brunson „szégyenletesnek és undorítónak” nevezte az eljárást. A török hatóságok eddig semmilyen bizonyítékkal nem tudták alátámasztani állításukat. Az államügyész követeli, hogy a maximális, 35 év börtönbüntetést szabják ki az ügyben.

Brunsont – aki nem hagyhatja el izmiri lakhelyét – legközelebb 2018. október 12-én hallgatják ki.

Köszönjük, hogy aláírásoddal támogatod a lelkészt!

Hozzászólás

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.