„Vajon örökre az a sorsunk itt a Közel-Keleten, hogy egyik konfliktustól a másikig éljünk?” – kérdezi Marie-Rose nővér tűnődve, miközben a nap épp lebukik a láthatáron. Az apáca nemrég érkezett Libanonba, hogy a CSI munkatársával találkozzon. Az ország ismét egy válság közepén van. A találkozó helyszíne a Bejrút melletti „Libanoni Szűzanya” zarándokhely (Harissa település, Keserwan körzet), csodálatosan békés kilátással a Földközi-tengerre.
Háborúban is a gyerekekért
„Nagyon jó, hogy egy ilyen helyen tölthetem föl az akkumulátoraimat” – mondja mosolyogva Marie-Rose nővér. A „Jézus és Mária szent szíve nővérei” rend tagja, és a CSI szíriai projektjét vezeti 2013-as indulása óta. Bár már 60 éves, az elkötelezett nővér ritkán talál időt, hogy kis szünetet tartson: A gyülekezet sokrétű és felelősségteljes feladatai mellett humanitárius segélyprogramokat vezet Tartusban, a szíriai mediterrán városban.
„Anyám mindig azt mondta nekem: »Isten kinyithat sok ajtót előtted, bárhová mész« – emlékszik vissza az apáca. – Amikor beléptem a rendbe, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy napon majd vezető leszek, és ennyi ember számára tudok majd ilyen fontos munkát végezni. Csak dicséretet és köszönetet mondhatok.”
Arca sugárzik, amikor néhány képet mutat „gyermekeiről”. A központ, amelyet Tartusban támogat a CSI, 250–300, 6–14 év közötti gyermeket gondoz. Vannak köztük különböző felekezetű keresztények, alaviták, drúzok, és szunnita muszlimok.
A falakat beborítják az elesett katonák portréi
„Kezdetben főleg az Aleppóból, Idlíbből és Homszból menekült gyermekekkel dolgoztunk – írta a nővér a CSI-nek. – Aztán rájöttünk, hogy Tartus körül sok nagyon szegény alavita falu található. Most ezeknek a falvaknak a gyermekei is eljönnek hozzánk a központba.”
Ezek az alavita falvak súlyos árat fizettek a háborúért: a legtöbb családnak legalább egy fia van a hadseregben, és közülük sokan vesztették életüket a harcokban. Ezek a családok nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek a katonai szolgálat alóli mentességért, vagy fiaikat külföldre küldjék, mint mások.
„Időnként összefacsarodik a szívem” – mondja Marie-Rose nővér, és mesél a temetési menetekről, meg a falakat beborító elesett katonák portréiról. „Hogy miért? Hát a semmiért és újra csak a semmiért. Ez egy értelmetlen háború.”
Az önbizalom erősítése
A gyerekek számára az iskola melletti központ az egyetlen alkalom, hogy kijussanak az otthonukból. Néhányan szabadidejüket töltik itt, mások iskolai oktatást kapnak. „Fontos számunkra, hogy erősítsük az önbizalmukat.” A gyermekek itt elért fejlődése nem marad észrevétlenül. Időnként meglepett tanárok jönnek a központba, hogy megnézhessék, miként lehetséges ilyen sokat kihozni a menekültgyerekekből.
Marie-Rose nővér és csapata együttműködik a gyermekek szüleivel. Többségben vannak az anyák. „Nemrég egy édesapa jött el az egyik találkozóra; olyan boldog voltam!” A férfiak gyakran távol maradnak. Néhányan meghaltak, mások elhagyták a családjukat, megint mások harcolnak az értelmetlen háború egyik vagy másik oldalán. Azok a férfiak pedig, akik még itt vannak, gyakran éjjel-nappal dolgoznak.
Terjeszti a reményt
„A nők kezdetben nagyon távolságtartók voltak, ám az idő múlásával megváltoztak, akárcsak a gyerekeik. Megtanulják megosztani, amit átélnek.”
Marie-Rose nővér meg van győződve arról, hogy a gyermekek, és családjaik révén segítheti az egész társadalmat a remény visszaszerzésében, hogy úrrá legyenek a megpróbáltatásokkal teli szíriai mindennapokon.
A nővér hálás, hogy a már kilenc éve tomboló háború ellenére is érkezik a segítség. „Nagyon megérint mindaz, amit értünk tesznek – mondja. – De kérem, hogy imádkozzatok értünk, mert nagy szükségünk van rátok.”
Keresztények a harcok szabdalta Idlíb kormányzóságban
A találkozón Marie-Rose nővér megindultan beszélt a háború sújtotta Idlíbről. Az ENSZ szerint 2019. december óta csaknem egymillió ember menekült el a kormányzóságból, többségében nők és gyermekek. A háború kezdete, 2011 óta ez a legnagyobb menekülthullám.
„Idlíb gyönyörű régió, napfényes, tele olajbogyó-, füge- és gránátalmafákkal.” A nővér fájdalommal teli vágyódással emlékezik vissza a felhőtlen örömöt nyújtó ifjúsági táborokra, amelyeket a térségben szervezett, mielőtt elhagyta volna homszi kolostorát, és Tartusban kellett megfelelő helyet keresnie.
Idlíb, az azonos nevű tartomány fővárosa, 2015 márciusa óta az iszlámista lázadók uralma alatt áll. A keresztény Khalil (nevét biztonsági okokból megváltoztattuk) akkor elmesélte, hogy két rokonát is meggyilkolták, mert alkoholt árultak. „Körülbelül 1300 keresztény élt a városban. Mára csak ketten maradtak: egy idős nő, meg egy öregember.”
Marie-Rose nővér szerint három vagy négy falu van a tartományban, ahol még néhány tucat keresztény maradt. A hagyomány szerint ezeken a falvakon át vezetett Pál apostol egyik térítőútja Antióchia felé az Orontész-völgyében. Az iszlámista lázadók már 2012 végén elfoglalták a völgyet. A keresztények, akik így zsákutcába kerültek, most egy nagyon szigorú iszlámista rezsim alatt élnek. Ennek ellenére minden módon megpróbálják segíteni a menekülteket. A velük maradt két lelkészt és sok keresztényt többször letartóztatták vagy elrabolták.
Mindezek ellenére Marie-Rose nővér szeme reménykedve csillan föl, hogy hamarosan meglátogathatja ezeket a szívének annyira kedves falvakat.
A nővér könyve
„Mert a remény soha nem hal meg” (Weil die Hoffnung niemals stirbt) című német nyelvű könyvében Marie-Rose nővér rövid fejezetben mesél a szíriai menekültekkel való kapcsolatáról. Történetek, amikre mindig emlékezni fogunk. A könyvet itt lehet megrendelni: peter.viz@csi-magyarorszag.hu
Köszönjük, hogy támogatod a sokat szenvedett szíriai keresztényeket!
- 25000.-Ft – Egy menekültgyerek iskolai fölszerelésére.
- 30000.-Ft – Egy menekültcsalád havi élelmiszercsomagjára.
- 40000.-Ft – Marie-Rose nővér tartusi intézetének költségeire.
