Sürgősségi segély az ukrajnai háború áldozatainak

Az Oroszország által indított katonai invázió elképzelhetetlen szenvedést zúdít Ukrajnára. Százezrek menekülnek vagy tartanak ki jéghideg búvóhelyeken, többnyire nők és gyerekek. A CSI segíti a háború legsebezhetőbb áldozatait. Köszönjük az adományokat.

2022. február 24. (csütörtök): a több mint 44 milliós Ukrajna nagy részén fegyverek fülsiketítő zaja rémiszti az embereket. Orosz sorozatvető rakéták rombolják le a lakóövezeteket. Tömegek próbálnak elrejtőzni pincékben, metróalagutakban, vagy tartanak ki a dermesztő fagyban.

A menekültek – ha még nem hagyták el Ukrajnát – egyházi épületekben találnak védelmet, A megrémült nők és gyerekek magukra maradnak, hiszen férjüket besorozzák katonai szolgálatra. A fagyos téli hidegben nincs elegendő fűtőanyag. Az orosz hadsereg Kijevben bombázni kezdte a civil épületeket (iskolákat, óvodákat, kórházakat) és az infrastruktúrát – ami háborús bűncselekmény –, hogy megadásra kényszerítse a várost. A 3 milliós főváros nagy része fűtés nélkül maradhat az éjszakai fagyban. Az orosz hadoszlopok a 300 ezer lakosú Herszont (Dél-Ukrajna) már elfoglalták, míg Kijeven egyre nő a nyomás.

Az ivóvíz-, gyógyszer és élelmiszerkészletek kimerülőben vannak. Az elektromos hálózat részben leszakadt, lehetetlenné téve az áramellátást.

A nyugati állampolgárok már elhagyták Ukrajnát. A helyiek is ezrével menekülnek az országból, aki pedig marad, nem tehet mást, megpróbál alkalmazkodni a háborús mindennapokhoz. A helyi egyház az otthon maradt rászorulókat segíti. „Menekülttábort állítottunk föl a telephelyünkön. 2022. február 27. óta több tucat embernek biztosítunk fedelet” – számol be egy protestáns lelkész a nyugat-ukrajnai Lviv (Lvov, Lemberg) városából.

A CSI megalakulása óta a háborús övezetekben kiszolgáltatott emberek mellett áll. Nem hagyjuk magukra Ukrajna rászorulóit sem, akiknek szükségük van a mi segítségünkre és imáinkra.

Egyházvezetők kérik

Ukrajnában a helyi gyülekezetek imát kérnek hazájuk mielőbbi békéjéért. A Kelet-Ukrajnából származó Jeliszej lelkész 2015 óta vezet egy baptista gyülekezetet Lvivben: „Lviv lakosai csoportokba szerveződve védik városukat. Az orosz harcoló alakulatok Lvivtől nem messze nyomulnak előre. Imádkozzatok, hogy Isten mentse meg Ukrajnát.”

Olekszandr Zelinszkij katolikus pap a kijevi székhelyű amerikai EWTN televízió, a világ legnagyobb keresztény tv csatornájának igazgatója. Olekszandr atya megköszöni a támogatást, és újabb imákat kér: ​​„Ukrajna lakói meg vannak rémülve, és brutálisan nehéz háborús időszakon mennek keresztül. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. De hisszük, hogy életünk Isten kezében van. Bízunk az Úrban, és igyekszünk terjeszteni az evangéliumi jó hírt.”

Video: Jeliszej baptista lelkész üzenete Lvivből (Ukrajna) – magyar nyelvű felirattal

Hello Testvéreim! Jeliszej Pronyin vagyok, a Disciples Church (Tanítványok Egyháza) baptista gyülekezet lelkésze. Háború dúl a hazámban, valódi háború. Rakéták csapódnak be, orosz tankok törtek be Ukrajna földjére, és lövik a városainkat. Kijev, Harkov, Marjupol nagyvárosokat már körülvette az orosz hadsereg. Menekültek ezrein kell segítenünk. Nemcsak a katonák, a polgárok is meghalnak. Csak tegnap 16 gyereket öltek meg az orosz bombák. Az orosz hadsereg már 6 ezer katonát vesztett. Ők mind orosz fiatalok voltak, akik Putyin parancsára jöttek ide meghalni. Putyin atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik. Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij, az elnökünk azonban hűséges, bátor katona. A katonáink, hőseink, az egész lakosság az egyházakkal együtt valódi hazafiként viselkedik.

Menekülttáborokat hoztunk létre, ahol naponta 100 embernek adunk ellátást. Ételt-italt, ruhát, gyógyszert és fedelet kapnak nálunk. A templomainkat ellátóközpontokká alakítottuk át, hogy segíthessük a rászorulókat. Zuhanyozót, konyhát, matracokat, ágyakat, gyógyszereket – és még sok mást bocsátunk a legrászorultabbak rendelkezésére.

Hálásan köszönjük az imákat, de még több imára van szükségünk! Köszönjük az adományokat, mert nagy szükségünk van most minden segítségre.

Isten áldja Ukrajnát! Továbbra is imádkozzatok értünk, és támogassatok minket! Győzni fogunk!

Hozzászólás


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.