27. május 2020

Ártatlanul börtönben – A CSI meglátogatta a családját

A keresztény Nabíl Masih kiskorúként került rács mögé istenkáromlás feltételezett vádjával. Négy éve hiába várja szabadulását. Sok blaszfémia vádlott ártatlanul tíz vagy ennél is több évet tölt börtönben. Nabílnak azonnal ki kell szabadulnia.

Pakisztán-második-kép

Nabíl Masih négy éve börtönben van. Hogy a többi fogoly ne veszélyeztesse, magánzárkába zárták. Cellája mindössze 2×2 méter, a sarokban egy lyuk szolgál WC gyanánt. Sem ablaka, sem ventilátora nincs, bár Pakisztánban nyáron 45 fokos a hőség.

Nabíl a padlóra vetett vékony szőnyegen alszik. Egyebe nincs a zárkában. A fiú írástudatlan, nem tud sem írni, sem olvasni, és négy éve nem csinál semmit. De azt mondja, hogy közelebb került Istenhez. Az egyetlen dolog, ami még mindig erőt ad neki, az a hite. Nabíl kimondhatatlanul hálás, hogy a CSI mellette áll. Örömmel tölti el a tudat, hogy beteg apjának és testvérének már nem kell egyedül harcolnia érte.

A bátyja is veszélyben van

A most 19 éves keresztény Nabíl Masih 2016 óta ül börtönben, mert kollégái istenkáromlással vádolták meg. Szerintük egy képet töltött föl a Facebookra, amelyen disznófej látható a Kába kövön (Mekka központi muszlim szentélyén). Nabíl viszont azt állítja, hogy rosszakarói az ő nevében készítették a Facebook profilt, és ők tették közzé a képet – valószínűleg irigységből, mert Nabíl volt olyan „gazdag”, hogy megengedjen magának egy mobiltelefont.

A CSI pakisztáni partnere 2020 februárjában meglátogatta Nabíl rokonait a pandzsábi Lahor agglomerációjában. A fiatalember anyja már elhunyt, apja idős és gyenge. Nabílnak van egy bátyja és négy nővére. Legidősebb nővére kivételével mindenki a szülői házban él. Második legnagyobb nővére is itt él a gyermekével, mert a férje elhagyta, és ezért visszatért a családi otthonba.

A család egyetlen jövedelmét Waqeel, a bátyjuk biztosítja, napszámosként dolgozik egy ruházati üzemben. A gyárba menet és jövet naponta kétszer elhalad öccse vádlóinak otthona előtt. Azok ilyenkor sosem mulasztják el fenyegetni és figyelmeztetni őt, hogy Nabíl esetleges idő előtti szabadulását nem néznék jó szemmel.

A CSI támogatja a rokonokat

Waqeel péntekenként fél órán keresztül láthatja Nabílt. „Nem érzi jól magát, a börtönben nehéz a helyzete – számolt be róla. – Az öcsém sokat sír. Nagyon egyedül érzi magát.”

A család pénzügyi helyzete rendkívül feszített, mivel Waqeelnak sok időre van szüksége: egyrészt a fontos heti láthatások miatt, másrészt pedig, mert a bírósági meghallgatásokat újra és újra átütemezik. Ezeket azonban folyamatosan elhalasztják: néha a bíró nem jelenik meg, más alkalommal helyettesítik, sokszor sztrájk van vagy az ügyész nincs jelen – Waqeel ilyenkor mindig veszít egy teljes munkanapot, és így természetesen az egész napi jövedelmét is.

Az efféle zaklatásnak van egy rendszere: főleg az istenkáromlási ügyeket sorolják gyakran hátra, éppen robbanékonyságuk miatt. Ezenkívül az alpereseket és hozzátartozóikat arra buzdítják, hogy inkább adják föl az egészet.

2018-ban Nabílt először 10 évre ítélték. Ügyvédje a lahori Legfelső Bíróságon támadta meg az ítéletet. A CSI kifizeti az ügyvédi díjakat és hozzájárul a család megélhetéséhez. Waqeel nagyon örül a segítségnek: „Hálás vagyok, hogy [a CSI projektpartnere] Mehwish vigyáz ránk. Az ő segítségének hála, néha ajándékot vihetek az öcsémnek, például gyümölcsöt vagy kekszet a cellába.”

Jogfosztottság

Sajnos Nabíl Masih esete egyáltalán nem rendkívüli. A nemzetközileg elfogadott alapvető jogi elveket naponta lábbal tiporják Pakisztánban. Az olyan bizonyítatlan blaszfémia esetek körében elkövetett igazságtalanság, mint például a Nabílé, különösen bizarr és pusztító.

A keresztény napszámos Ászja Bibi 9 évig börtönben szenvedett, mire fölmentették. Két lánya már felnőtt. Wajih-ul-Hasszán muszlimot 18 év börtönre ítélték, mielőtt 2019 szeptemberében fölmentették. A hosszú és indokolatlan fogvatartásért nem jár semmilyen kompenzáció. Igen, még hivatalos bocsánatkérést sem kapott.

„A késleltetett igazságszolgáltatás az igazságszolgáltatás megtagadása” – kérjük, csatlakozz a CSI a pakisztáni igazságügyi miniszterhez intézett fölhívásához a gyors tárgyalás garantálásáért, különösen az istenkáromlás ügyek esetében. Az ártatlanok nem szenvedhetnek évekig a börtönben!


Tiltakozó lap:

Pakisztáni Iszlám Köztársaság Nagykövetsége

Budapest

Adonis u. 3/A

1125

Nabil Masih soll unverzüglich freigelassen werden!

Federal Minister for Law and Justice
Dr. Muhammad Farogh Naseem
Location Blocks S & R
Pakistan Secretariat
Islamabad
Pakistan

 

Dear Minister for Law and Justice,

We are very concerned about the fact that court cases in Pakistan are subject to lengthy delays, and sometimes drag on for years. This is particularly regrettable in cases of alleged blasphemy, where legal proceedings often end in the defendant being acquitted.

Asia Bibi spent nine years in prison; Wajih-ul-Hassan was locked up for 18 years. To date, neither has received an official apology, let alone compensation.

In putting its signature to the International Covenant on Civil and Political Rights Pakistan made a commitment that anyone arrested or detained “shall be entitled to trial within a reasonable time” (Article 9). We call on you urgently to comply with this obligation and specifically to bring forward the trial at the High Court in Lahore of Nabeel Masih, who was still a minor at the time of his arrest.

Yours sincerely,

 

Nagyon aggódunk a hosszan késleltetett, sokszor évekig húzódó bírósági eljárások miatt. Ez különösen sajnálatos a feltételezett istenkáromlás miatti büntetőeljárásokban, amikor a vádlottat végül felmentik. Ászja Bibi 9, Wajih-ul-Hasszán 18 évet töltött rács mögött. Máig hivatalos bocsánatkérést sem kaptak, kártérítésről nem is beszélve. Az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya aláírásával Pakisztán vállalta, hogy mindenkinek „ésszerű határidőn belül eljárást” biztosít (9. cikk). Felszólítjuk Önt ennek teljesítésére, különös tekintettel a kiskorúkorúként letartóztatott Nabil Masih a Lahori Legfelső Bíróságon folytatott tárgyalásának előmozdítására.

 

—————————-                                  ————————–

Hely, keltezés                                                     Aláírás

 

Hozzászólás

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.