Karabah érseke támogatásért könyörög

Csak a címke változott. Akkor is őszre járt az idő, amikor 29 évvel ezelőtt – akárcsak 2020-ban – Azerbajdzsán megtámadta Hegyi Karabahot, hogy kiűzze onnan az örményeket.

A-man-prays-in-Ghazanchetsots-Cathedral-Shusha-partly-destroyed-by-shelling-in-October
  1. október

Parkev Martiroszjan 1991. október 19-én – még az Örmény Apostoli Egyház püspökeként – Sztyepanakertből írott levelében kérte II. János Pál pápát, és az Egyházak Világtanácsának főtitkárát, hogy védjék meg az ott élő örményeket, akiket a tömeges deportálás réme fenyegetett a Szovjet Vörös Hadsereg és az erőszakos azerbajdzsáni muszlim OMON különítményesek által.

„Kérem a Nyugaton élő keresztényeket, imádkozzanak értünk. Emeljék föl hangjukat nyilvános fórumokon, hogy befejeződjék Hegyi Karabahban a vérontás, és a népek közötti összeütközés békésen oldódjék meg. Egyházunk jövője még nem dőlt el. Kérem, imádkozzanak értünk, és mondják el a világnak, mi történik itt velünk!” – fogalmazott felhívásában a püspök, amelyben sürgette a keresztények iránti szolidaritást.

1931-1989-ig – amikor Martiroszjan püspök visszatérhetett ostromlott egyházmegyéjébe – Hegyi Karabah örmény lakosságának egyáltalán nem volt sem papja, sem működő temploma. 1990. szeptember 9-10-e éjszakáján szovjet katonák és azeri OMON mobil egységek megtámadták Amaraz 4. századi monostorát, amelyet éppen az előző napon nyitották meg újra. A katonák az ereklyék, gyertyatartók és keresztek kivételével mindent elvittek. Az OMON rendvédelmi alakulatok egész falvakat telepítettek ki erőszakkal, a templomokat lerombolták, és a temetőket megszentségtelenítették.

  1. október

Az azeri rakétáktól 2020 októberében találatot kapott, majd a betörő muzulmán katonák által meggyalázott Susi (Hegyi Karabah) örmény katolikus apostoli székesegyháza ma elhagyatottan és élettelenül áll. Parkev Martiroszjan érseknek reménye sincs arra, hogy valaha visszatérhet ide. A keresztény örmény lakosság fejvesztve menekült a december eleji hidegben benyomuló azerbajdzsán hadsereg elől. Aki maradt, már rég megbánta, ha egyáltalán él még. Sorban érkeznek hírek a támadók kegyetlenkedéseiről, sőt lefejezésekről.

Ilham Alijev azeri elnök diadalittasan kürtölte világgá: „Miénk Hegyi Karabah, miénk Şuşa!” (Így hívják az azeriek Susit).

A megerősített, stratégiai jelentőségű város katedrálisának tragikus sorsa az örmény nemzetet sújtó mély traumát jelképezi. Az örmények 301-ben fogadták el a kereszténységet.

Hegyi Karabah nagy részét ma Azerbajdzsán foglalja el, de csak mert Oroszország – az örmény keresztények hagyományos védelmezője – fegyverszünettel vetett véget a harcoknak, és békefenntartókat küldött a helyzet biztosítására.

De Azerbajdzsán bosszút akar. A korábban Karabahból elköltözött azeriek lassan visszaszivárognak, fölmérik elhagyott ingatlanjaikat, hogy máris újra birtokba vegyék őket. Alijev – török védelmezője, Erdoğan elnök példájára – mecsetté alakítja a keresztény templomokat is?

Senki sem tudja, a megtorlásból mikor elég…

Köszönjük,, hogy támogatod az örmény keresztényeket!

CSI adományszámla: OTP Bank

HUF 117 070 24-204 527 08

EUR IBAN HU71 1176 3079 1181 8887 0000 0000

Swift code: OTPVHUHB

Hozzászólás


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.