Andrew Brunson amerikai protestáns lelkész majd két évet töltött ártatlanul börtönben. Hogyan tudta elviselni felesége, Norine ezt az időt remény és aggodalom közt vergődve? Honnan nyert erőt, ami megmentette őt a kétségbeeséstől? Interjú Norine Brunsonnal.
CSI: Kedves Norine Brunson, férjét, Andrew-t két évig alaptalan vádakkal börtönben tartották Törökországban. Hogyan tudta elviselni kényszerű szétválasztásukat, és a félelmet ilyen hosszú ideig?
Norine Brunson: A legrosszabb volt a bizonytalanság, mert sosem tudhattam, mi fog történni. Normális körülmények között azt mondjuk: „Minden rendben lesz.” De már az elején éreztük, hogy itt egy magasabb szintű spirituális harcba kerültünk. Mindenképpen rendkívül nehéz volt.
Ebben az időben sok kudarc érte. A családjuk sosem lehetett együtt. Soha nem adta föl a reményt?
Néha közel jártam hozzá. Mindent összevetve bíztam abban, hogy Andrew kiszabadul. De fogalmam sem volt róla, mikor. Úgy éreztük, Isten megígérte, hogy terve van velünk. Szóval ezt gondoltam: „OK, Uram, akkor Andrew nem fog meghalni a börtönben.” De ettől akár 10 vagy 15 évig is ott maradhatott volna.
Önt is 13 napig fogva tartották. Le tudná írni ezt az időt?
Nem tudtuk, mi történt. Először ki akartak lakoltatni, aztán hirtelen börtönbe vittek minket. Ebben a majd két hétben teljesen el voltunk zárva a külvilágtól. Végül is együtt maradtunk. De a tisztek nem adtak nekünk ügyvédet, és nem engedték, hogy az amerikai konzulátus kapcsolatba lépjen velünk. Öt napig ruhát sem cserélhettünk.
Isten megígérte, hogy majd learathatjuk munkánk gyümölcsét Törökországban. Ebből azt gondoltam: talán azért kerültünk börtönbe, hogy a többi rabot megtérítsük. Azt kérdeztem magamtól: látjuk-e még valaha a gyermekeinket? Mondtam Istennek, hogy gondoskodnia kell róluk, hisz mi nem tehetünk semmit értük.
Andrew keményen, fizikailag és lelkileg is szenvedett. Feleségként hogy tudta ezt elviselni? Sikerült erősnek maradnia?
Bőséges áldásban volt részünk ebben a szörnyű helyzetben. Mert tudtuk, hogy az emberek az egész világon imádkoznak értünk. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk ezért. Én Istenbe kapaszkodtam, és sok időt töltöttem vele.
Természetesen elviselhetetlen látni, hogy az, akit a legjobban szeretsz, szenved. Én együtt szenvedtem Andrew-val. Gyakran volt bennünk ugyanaz a hangulatváltozás.
Közösen vezették a gyülekezetet Izmirben. Hogyan tudták kölcsönösen erősíteni egymást ebben a nehéz időben?
Ez egy csodálatos közösség. De hatalmas nyomás alatt állnak. Néhány tag el is ment. De azok, akik maradtak, erősebbek lettek a megpróbáltatásoktól. Büszke vagyok rájuk, akik végig kitartottak, imádkoztak és Istent dicsérték, míg Andrew távol volt.
23 éve éltek Izmirben, és Törökországban akartak maradni. Milyen érzéssel hagyta el Törökországot, tudva, hogy valószínűleg soha többé nem fog oda visszatérni?
Természetesen mindketten nagyon megkönnyebbültünk, amikor Andrew kiszabadult. Persze szomorúnak éreztük magunkat, mert nem akartuk elhagyni az országot. Látjuk, hogy Isten nagyszerű dolgokat tesz Törökországban és meggyógyítja az embereket. Most örülünk, hogy több időt tölthetünk a gyermekeinkkel az USA-ban. De nagyon hiányzik Törökország.
Ezt mondja Andrew Brunson
„Két évet töltöttem börtönben, anélkül, hogy tudatában lettem volna az eltelt időnek. De akár egész életemben rács mögött maradhattam volna, hisz az ügyész ezt akarta. Gyakran nem tudjuk az életben, hogy végül mi fog következni. Fontos volt számomra, hogy kitartsak Isten mellett és reméljek. De mindez nagyon nehéz volt.
Ma már örülök, hogy nem vagyok Törökországban, hisz ott börtönben lennék. De Isten a szívünkbe véste Törökországot. És ez nagyon fontos nekem, mert szeretem azt az országot, az ott élőkkel együtt.”
A CSI-Magyarország végig kapcsolatban volt Brunsonnal
A CSI budapesti irodáját, a CSI-Magyarországot különleges kapcsolat fűzi az amerikai-magyar kettős állampolgár Norine Brunsonhoz. Viz Péter, a CSI-Magyarország vezetője feleségével, Tündével sokat tett Andrew Brunson kiszabadításáért. Tiltakozó akciókat szerveztek, és a többi kereszténnyel együtt fáradhatatlanul imádkoztak és böjtöltek érte. Közvetlen kapcsolatban álltak Norine Brunsonnal. Viz Péter a Krisztusi Szolidaritás című műsorában, amely kéthetente hallható a Mária Rádióban, többször kérte hallgatóit, hogy imádkozzanak és böjtöljenek Andrew Brunson lelkészért.
A CSI-Magyarország levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök 2018. októberi budapesti látogatásán kérje Andrew Brunson szabadon bocsátását. Norine Brunson magyarországi rokonai megerősítették, hogy Orbán miniszterelnök valóban kérte a lelkész kiadatását. 2019 elején Andrew Brunson is megkapta a magyar állampolgárságot.
A török keresztények erősebbek lettek
„Az Andrew Brunson amerikai-magyar kettős állampolgárságú lelkésszel történtek bátorsággal töltik el a törökországi Protestáns Egyházak Szövetségét. Emellett létrejött az ortodoxok, katolikusok és protestánsok között egy szorosabb egység” – mondja Soner Tufan, a szövetség vezetőségi tagja. Az elmúlt évtizedekben főleg a nem török keresztényeket nyomták el, és nagyon gyakran kiutasították őket azzal a váddal, hogy személyük veszélyt jelent a nemzetbiztonságra.
„Andrew Brunson hősiessége és hite erővel tölt el bennünket török keresztényeket. A szenvedés dicsőség a keresztényeknek.” Sokan azt gondolták, hogy a lelkész meghurcolása majd megfélemlíti a törökországi kis keresztény közösséget, akiknek többsége iszlámról tért át. A török protestánsok száma alig haladja meg a 7 ezret. De ennek épp az ellenkezője történt. Most sokkal jobban ragaszkodnak a hitükhöz. A templomok zsúfoltak. Az ortodox és katolikus hívők pedig szolidaritásuk jeléül összezárnak a protestánsokkal.
Brunson ügye azonban megmutatta a média sötét oldalát is: hogyan lehet akár a legbecsületesebb emberből is terrorista kémet kreálni.