CSI Nyilatkozat

Hegyi Karabah: Baroness Caroline Cox és Dr. John Eibner fölszólít Azerbajdzsán katonai támogatásának azonnali beszüntetésére
Zürich (ots) – Dr. John Eibner, a Christian Solidarity International (CSI) keresztény vallási jogvédő szervezet nemzetközi elnöke és Baroness Caroline Cox, az Egyesült Királyság Lordok Házának tagja a következő nyilatkozatot adta ki 2020. november 2-án:

Factor-TV-screenshot-Stepanakert-5-10-2020-6

„Felszólítjuk az USA vezette Észak-Atlanti Szerződés Szervezetét (NATO), az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (CSTO) és Izraelt, hogy függesszék fel Azerbajdzsán minden halálos és nem halálos katonai és technikai eszközökkel való támogatását mindaddig, amíg a bakui ultranacionalista diktatúra nem mond le a hegyi karabahi örmény keresztények elleni erőszakról, és elismeri az ostromlott közösség önrendelkezési jogát.

Jelenleg kihalás fenyegeti a karabahi örmény keresztény közösséget. Ezért sürgős intézkedéseket kell hozni a népirtás megelőzése és a fenyegetett áldozatok védelme érdekében, ahogyan azt az 1948-as népirtásról szóló egyezmény és más nemzetközi okmányok alapján az ENSZ tagok előírják.

Öt héttel azután adjuk ki ezt a felhívást, hogy Azerbajdzsán, a NATO társult tagja katonai offenzívát indított a hegyi karabahi örmény keresztények ellen. Azerbajdzsán szisztematikusan támadja a polgári célpontokat, köztük Sztyepanakert szülészeti kórházát és Şuşa örmény ortodox székesegyházát. Az azeri csapatok elfogott civileket is kivégeztek. Az offenzíva Hegyi Karabah 150 ezer polgári lakosának több mint felét otthona elhagyására kényszerítette. Ha rövid időn belül nem állítjuk meg, a jelenlegi etnikai-vallási tisztogatás teljes népirtásba torkollik.

Azerbajdzsánt ebben az örményellenes háborúban elsősorban a NATO tag Törökország és a törökök által támogatott szír dzsihádisták támogatják. Azerbajdzsán török szövetségese nyíltan arra törekszik, hogy nagyhatalomként a Földközi-tengertől Közép-Ázsiáig kiterjessze az Oszmán Kalifátust. A NATO-államok, Izrael és Oroszország fegyverrel és technikai felszereléssel is ellátják Azerbajdzsánt. A kifinomult izraeli fegyverek, különösen a drónok, valamint a NATO fegyverzet és kiképzés erős katonai fölényt biztosít Azerbajdzsánnak. Azerbajdzsán a nemzetközi egyezmények megsértésével kazettás bombákat és BM–30 Szmercs rakétákat is bevet. Az örményellenes katonai felszerelés lehetővé tette Azerbajdzsánnak, hogy mélyen benyomuljon Hegyi Karabahba. Az azeri csapatok most csapásmérő távolságon belül vannak a fővárostól, Sztyepanakerttől és a Lacsin (örmény nevén Berdzor) folyosótól – amely létfontosságú köldökzsinórként köti össze Hegyi Karabahot a szomszédos Örményországgal –, és előre nyomulva etnikai-vallási tisztogatást követnek el.

Kérjük mindazokat, akik meg akarják akadályozni a népirtást és védelmükbe veszik Karabah létében fenyegetett örmény keresztény közösségét – legyenek azok egyének, civil társadalmi szervezetek vagy ENSZ tagállamok –, hogy támogassák ezt a felhívást. Ez növeli nemcsak a hegyi karabahi örmény keresztények, de az instabil Kaukázus és a szomszédos országok népeinek biztonságát is, azok etnikai vagy vallási hovatartozásától függetlenül.”

Nyilatkozat vége

Baroness Cox és John Eibner az Etnikai tisztogatás: Háború Hegyi Karabahban című könyv szerzői. Azerbajdzsán korábbi kísérletéről szóló jelentésük, amikor az azeri erők 1990 és 1994 között a Szovjetunió összeomlásakor a hegyi karabahi örmény keresztényeket elűzték őshazájukból, történeti kutatásokon és helyszíni tényfeltáráson alapul. Caroline Cox a Lordok Házának független tagja, és a Humanitárius Segélyszolgálat (HART) alapítója és vezérigazgatója. John Eibner a Christian Solidarity International (CSI) nemzetközi elnöke.

Angol eredeti:

Nagorno Karabakh: Statement by Baroness Cox and Dr. John Eibner Calling for End to Military Aid to Azerbaijan

https://www.ots.at/presseaussendung/OTE_20201102_OTE0004/nagorno-karabakh-statement-by-baroness-cox-and-dr-john-eibner-calling-for-end-to-military-aid-to-azerbaijan

Érdeklődés & kapcsolat:

További információ:

Viz Péter | peter.viz@csi-magyarorszag.hu

CHRISTIAN SOLIDARITY INTERNATIONAL (CSI)           Budapest, 2020-11-02

 

 

Hozzászólás


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.