
Thomas Schirrmacher, az Evangéliumi Világszövetség (Weltweite Evangelische Allianz – WEA) helyettes főtitkára a szervezet 2018 őszén tartott konferenciáján így fogalmazott: a keresztények világszerte háromszor több erőszaknak és elnyomásnak vannak kitéve, mint a többi vallások követői.
Ennek oka, hogy a legtöbb, egykor volt keresztény ország mára világi állammá alakult át. A helyi keresztények pedig „keresztény” állami védelem híján az erőszakos vallási irányzatok könnyű prédái lettek – összegezte Schirrrmacher professzor.
Az 1846-ban Londonban megalapított WEA az evangéliumi keresztény egyházak legnagyobb nemzetközi szervezete, tagjainak száma meghaladja a 600 milliót. Központja New Yorkban található.
Thomas Schirrrmacher (58) német lelkész, teológus, erkölcsfilozófus, vallásszociológus és emberi jogi szakértő, az International Society for Human Rights elnöke (2014-től), és a World Evangelical Alliance főtitkárhelyettese.