Home
Sitemap  

Zürich, Washington, München 

Vallási kisebbségek:
Népirtás fenyeget


2011. november 30. (szerda)

A CSI emberi jogi szervezet fölhívta az USA, Németország és Svájc politikusinak figyelmét a fenyegető népirtásra. A Közel-Kelet országaiban élő vallási kisebbségek végveszélybe kerültek.

A CSI fölhívta a figyelmet a Közel-Kelet vallási kisebbségeit fenyegető népirtás veszélyére. A Barack Obama amerikai elnökhöz, Guido Westerwelle német külügyminiszterhez és Micheline Calmy-Rey svájci elnökhöz intézett levél fölszólítja a politikusokat, hogy értékeljék az „arab tavasz”, és különösen a térség vallási kisebbségeinek helyzetét.

A CSI fölmérése szerint a Közel-Kelet eddig vallási pluralizmus formálta országaiban több millió emberről (keresztényekről, zsidókról, bahá’i, jezidi, szabeus, és ahmadista hívőkről) van szó.

A Marokkótól Pakisztánig terjedő hatalmas régióban természetesen nem azonos a veszély mértéke. A legsúlyosabb Irakban, Szudánban, Szíriában, Egyiptomban, Pakisztánban és a palesztin területeken.

Nicolas Sarkozy francia államelnök és Amin Dzsemajel volt libanoni elnök már 2011 elején figyelmeztetett a kirajzolódó jelekre.

A CSI a következő sürgős intézkedések megtételét javasolja a politikusoknak:

1. Az ENSZ főtitkára figyelmeztessen a genocídium veszélyére, és hozzon megelőző intézkedéseket a Biztonsági Tanács 1366-os határozata alapján.

2. Támogassa a térségben zajló demokratizálódási folyamatot az iszlám felsőbbrendűség ideológiájának megfékezésére.

3. Azok a szervezetek, amelyek támogatják a vallási megkülönböztetést, ne kaphassanak semmiféle anyagi támogatást.

Benjamin Doberstein
Igazgató, CSI-Svájc

A küszöbönálló genocídium jelei a Közel-Keleten

Népirtások többször történtek az elmúlt évszázadokban különböző időkben és különböző helyeken. Összevetve a történelmi és társadalmi sajátosságokat, találunk néhány tényezőt, melyek hosszabb távon megelőzik a genocídiumot, és figyelmeztető jelként foghatjuk fel őket.

1. Etnikai vagy vallási megkülönböztetések fizikai, nyelvi és csoportjellemzők alapján.

2. Léteznek sokvallású és/vagy soknemzetiségű társadalmak, ahol hiányoznak azok a fontos intézmények, amelyek nélkülözhetetlen integráló hatást fejthetnének ki.

3. Diktatórikus kormányzati hagyományok, hiányzó jogállami mechanizmus.

4. Erősen bizonytalan uralkodó elit.

5. A gyanút, hogy az érintett vallási vagy etnikai kisebbség valójában politikai felforgató tevékenységet végez, társadalmilag gerjesztik.

6. A társadalomban rasszista vagy vallásilag megkülönböztető világkép él, amely egy homogén nemzetállam utópista víziója.

7. A fennálló jogi normák, társadalmi szokások támogatják a vallási és faji megkülönböztetést.

8. Állami és nem állami szervezetek által támogatott gyűlöletpropaganda. Bizonyos vallási vagy etnikai csoportokat alacsonyabb rendűnek, idegen testnek vagy nem emberinek bélyegez meg.

9. Tömegek által szervezett erőszak vagy magányos merénylő támad a sebezhető vallási vagy etnikai csoportok tagjaira, mintegy a társadalom feszültségeinek levezetéseképpen.

10. Állami és nem állami szereplők kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetését és erőszakos fellépését csak ritkán ítélik el.

11. A társadalom egészének militarizálása, és/vagy terrorszervezetek, milíciák befolyása a lakosságra.

A fenti tényezők a Közel-Kelet legtöbb országában különböző vagy teljes mértékben megtalálhatók.


Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!

Hozzászólok  


Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák (4/5)

Binz / Budapest, 2011-01-05 (szerda)
Újabb támadás vár a kopt egyházra január 7-én?
XVI. Benedek pápa békeüzenetére véres támadások sora volt a válasz: először Nigériában, majd Irakban, végül pedig Egyiptomban csaptak le a keresztényekre. Félő, hogy a január 7-i kopt karácsony újabb merénylettel fenyeget.
---
December 10. Az Emberi Jogok Napja
Az ENSZ közgyűlése 1948. december 10-én hirdette ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, melynek a vallásszabadságról szóló 18. cikke képezi a CSI küldetésének alapját. Ma különösen a vallási diszkrimináció áldozataira emlékezünk.
Karácsonyi akció
Bátorítsd a foglyokat
Küldj személyes üzenetet a Jézus Krisztus nevében szenvedőknek!
---
Vallásszabadság nélkül nincs demokrácia
A G8 (a világ gazdaságilag legfejlettebb 7 országa és Oroszország) Barack Obama felhívásának hatására 20 milliárd dollárt ígért a közel-keleti és észak-afrikai demokratikus változások elősegítésére. Az összeg 25%-át fordítsák a vallási türelmetlenség elleni harcra – követeli a CSI.
Mindent mutat (5)

További témák

Törökország
Keresztényellenes kirakatper
Zürich, 2009. február 27.
Irak
Tiltott „hittérítéssel” vádolják az amerikai katonát
Bagdad, 2008. május 30.
Irak
Rahho érsek a kereszténygyűlölet áldozata
2008. március 15. Moszul / Bagdad
Törökország
Aggódik a Protestáns Egyházak Szövetsége
Cümhüriyet, 2008. január 29. Ankara

Rádióadások - Változás!
Hitük miatt üldözött
Miért segítünk
Líbia
Kazahsztán Válasz
Svájc Pipes
Laosz
Egyiptom
India ENSZ
Svájc
Kazahsztán
Irak Farah
Szudán
Türkmenisztán
Törökország
Irán Nadarkhani
Nigéria
Vallásszabadság
Bátoríts
Pakisztán Ászja 1
Pakisztán Ászja 2
Pakisztán Ászja 3
Irán Kandzsani
Irán
CSI Nyílt Nap
USA / Dél-Szudán
India
Zanzibár
Egyiptom
Svájc
Kuba
Svájc
Kína
Kína
Kína
Dél-Szudán
Szudán
Egyiptom
Maldív-szigetek
Dél-Szudáni Közt.
Szudán
Szudán
Szudán / Rabbi
Irak
Szudán
Szudán / USA
Üzbegisztán
Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábia
Pakisztán
Kína
Laosz
Indonézia
Irak
John Eibner
Pakisztán
Pakisztán
Szudán: Luka
Irán
Németország
Burma
Kuba és Vietnam
India
Vallásszabadság
Egyiptom
Nigéria: Öldöklés
India
Spányi püspök
Indonézia
Irán
Vietnam
Eritrea
Kína
Tiltakozz
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Peru: Isten velünk
Projektek
Egyiptom
Lettország
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
India
Szudán Öröm
Pakisztán Árvíz
Irak
India
Dél-Szudán
Dél-Szudán / USA
Szudán
Szudán: Remény
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Daniel Pipes
Kisebbségek veszély
Kivándorlás
Népirtás
Agapie nővér
Kopt karácsony
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2011 / December
2012 / Április
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Emberi jogok
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
CSI képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Törökország
Kettős katasztrófakörzet