Home
Sitemap  

VILÁG 

Tiltakozásod
életet ment!

Hűséges Támogatóinkat rendszeresen kérjük, járjanak közben az ártatlanul bebörtönzöttekért, akiken csak a személyes elkötelezettség segíthet. A kormányszervek azonban – érthető okokból – nem szívesen válaszolnak felhívásunkra. De a világ minden tájáról érkező tiltakozások rádöbbentik őket: a jogtalanságok nem maradhatnak titokban. Kizárólag ennek hatására váratlanul javulnak a rabok börtönkörülményei, vagy csöndben kinyílik cellájuk ajtaja.

A CSI magyarországi munkatársát az elmúlt években többször meghívták külföldi képviseletek vezetői. A mexikói nagykövet arra biztatott: folytassuk az evangéliumi indiánok védelmére indított akciónkat, mert ez jó érveket szolgáltat neki arra, hogy Európát mennyire fölháborítja a kormány által eltűrt elnyomásuk. A nemrég meggyilkolt pakisztáni Benazir Bhutto – aki szabadulni akart az iszlámistáktól – miniszterelnöksége idején személyes levélben tájékoztatott, hogy eltökélt szándéka a hírhedt blaszfémia-törvény eltörlése. Pakisztán budapesti nagykövete szintén kifejezte azt a meggyőződését, hogy kormánya javítani akar a keresztény kisebbség helyzetén. Az egyiptomi követ íróasztalán csomóba gyűjtve álltak az Önök tiltakozó lapjai… Legutóbb a bécsi afgán követség válaszolt a CSI-Magyarország levelére, melyben kértük a 2008. január 22-én halálra ítélt Szajíd Kambaks egyetemista szabadon bocsátását: „Bízunk benne, hogy mindenki számára kielégítő döntés születik.”

Ugyanakkor rendszeresen tájékoztatjuk a magyar kormányszerveket is. Ennek köszönhető, hogy amikor Iránban elraboltak két – iszlámról kereszténységre tért – evangéliumi lelkészt, a magyar külügyminisztérium a CSI kérésére utasította a teheráni nagykövetet, hogy érdeklődjön irántuk. 2007-ben Iszlamabadban eljárást indítottak hat keresztény ellen a „Korán meggyalázása miatt”. Kérésünkre a külügyminisztérium EU-s szinten lépett föl ügyükben.

2007-ben – az elrabolt egyiptomi kopt keresztény nők védelmére – indított éves aláírásgyűjtő kampányunk nem várt sikerrel járt. Ezért mostantól aláírásgyűjtő íveket is alkalmazunk, hogy minél több aláírást gyűjthessünk az ártatlanul meghurcoltak védelmében. A CSI tiltakozó lapjainak aláírása közvetlenül segíti a foglyokat! Miközben megköszönjük az önzetlen és kitartó támogatást, arra biztatunk, továbbra se csüggedj közbenjárni az elnémítottakért és a hitük miatt szenvedőkért, akik egyedül bennünk bízhatnak: „Hatoljon fel hozzád a foglyok nyögése, szabadítsa ki erős karod a halálra szántakat!” Zsolt 79,11

Adományod nyomorgó testvéreink megmaradását és túlélési esélyeit javítja. Az ő nevükben is köszönjük önzetlenségedet. Isten áldjon meg bátor közbenjárásodért!

A tiltakozások hatására
2007-ben kiszabadultak:

Január, Pakisztán: a Korán megszentségtelenítésével vádolt Sahíd Maszih és Sabaz Maszih (óvadék ellenében)

Április, Egyiptom: az iszlámról keresztény hitre tért
Bahá el-Akkád

Június, Indonézia: Rebekka Zakaria, Eti Pangesti és Ratna Bangun hitoktatók

November, Egyiptom: Peter Ezzat és Adel Favzy Faltasz keresztény emberi jogi szakértők

Tiltakozz  


Nyomtatóbarát verzió 

További témák

VILÁG
Christian Solidarity International
Kedves Támogatónk!
VILÁG
„Megmaradni”
Írta: H. Stückelberger lelkész
---
December 10. Az Emberi Jogok Napja
2012. január 4.
Az ENSZ közgyűlése 1948. december 10-én hirdette ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, melynek a vallásszabadságról szóló 18. cikke képezi a CSI küldetésének alapját. Ma különösen a vallási diszkrimináció áldozataira emlékezünk.

A hónap hírei
Rádióadások - Változás!
Hitük miatt üldözött
Miért segítünk
Egyiptom
India ENSZ
Svájc
Kazahsztán
Irak Farah
Szudán
Türkmenisztán
Törökország
Irán Nadarkhani
Nigéria
Vallásszabadság
Bátoríts
Pakisztán Ászja 1
Pakisztán Ászja 2
Irán Kandzsani
Irán
CSI Nyílt Nap
USA / Dél-Szudán
India
Zanzibár
Egyiptom
Svájc
Kuba
Svájc
Kína
Kína
Kína
Dél-Szudán
Szudán
Egyiptom
Maldív-szigetek
Dél-Szudáni Közt.
Szudán
Szudán
Szudán / Rabbi
Irak
Szudán
Szudán / USA
Üzbegisztán
Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábia
Pakisztán
Kína
Laosz
Indonézia
Irak
John Eibner
Pakisztán
Pakisztán
Szudán: Luka
Irán
Németország
Burma
Kuba és Vietnam
India
Vallásszabadság
Egyiptom
Nigéria: Öldöklés
India
Spányi püspök
Indonézia
Irán
Vietnam
Eritrea
Kína
Tiltakozz
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Peru: Isten velünk
Projektek
Egyiptom
Lettország
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
India
Szudán Öröm
Pakisztán Árvíz
Irak
India
Dél-Szudán
Dél-Szudán / USA
Szudán
Szudán: Remény
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Közel-Kelet
Népirtás
Agapie nővér
Kopt karácsony
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2011 / December
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Emberi jogok
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
CSI képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Svájc
Ima és cselekvő segítség