|
Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás. |
![]() |
|
Dzsakarta, Indonézia fővárosa: iszlámisták tüntetnek KEY |
|
A vallásszabadságot – amely az egyik alapvető emberi jog – egyre jobban megsértik. A humanizmus formálta társadalom a magánszférába száműzi a vallási életet. Mindenki a saját vallási érzelmei és elképzelései szerint élheti az életét, de csak az otthona falai között. Ez újratermeli a vallási fundamentalizmust, amely legtöbbször nyílt erőszakkal próbálja ráerőltetni a meggyőződését a többségre. A harcok és viták is nemritkán vallási okokból erednek. Érthető, hogy a kormányok tagjai, akik maguk sem részesültek vallásoktatásban, nagyon nehezen nyilatkoznak meg vallási kérdésekről, és hoznak Istennek tetsző döntéseket. |
![]() |
|
India: keresztények tiltakoznak a vallási elnyomás ellen KEY |
|
CSI: 34 év a vallásszabadságért |
|
A Christian Solidarity International (CSI) 1977 óta védelmezi a vallásszabadságot és az emberi jogokat. Meggyőződésünk, hogy a vallás- és szólásszabadság alapvető emberi jog. Ahol ezeket a jogokat lábbal tiporják, ott a többi emberi jog is sérül. A 2009. április végén tartott faji megkülönböztetés elleni genfi konferencia is rámutatott, hogy az ENSZ 1948-ban elfogadott emberi jogi elveit napjainkban mind jobban megkérdőjelezik. Mihelyt vallási témák kerülnek terítékre, lehetetlenné válik az iszlámofóbia, krisztofóbia vagy az antiszemitizmus valláshoz való viszonyának tárgyilagos megvitatása. Ráadásul az iszlámista diktatúrák mereven elutasítják az emberi jogok megsértését. |
![]() |
|
Keresztények elleni agresszió: lerombolt templom Indiában CLA |
|
Az Egyházszövetség válasza |
|
A Svájci Protestáns-Evangélikus Egyházszövetség (SEK) nemrég kiadott nyilatkozata rámutat a muzulmán országok keresztényellenességére, és szolidaritást vállal az üldözöttekkel. A vallásszabadság emberi jog – írja a SEK –, és fölszólítja a más vallások követőit és az érintett országok politikusait, hogy tartsák tiszteletben a vallásszabadságot. A SEK konkrét lépéseket is említ: erősíti kapcsolatait a svájci kormány képviselőivel, és a Külügyminisztériummal (EDA). A CSI örömét fejezi ki, hogy a SEK bátran kiáll az üldözött keresztény mellett. |
|
Hűvös szelek Európában |
|
A vallásszabadság azonban nem csak az iszlám országokban vagy a diktatúrákban van veszélyben. Európa keresztény országaiban is hűvös szelek fújnak e tekintetben. Megmutatkozott ez nemrég a pedagógiai főiskolák keresztény hallgatói körében, vagy a homoszexualitásról folytatott vitában. A németországi keresztényeket a média vette célba. Kritizálták a Chemnitzben megrendezett „ProChrist 2009” találkozót. Nemcsak újságírók, hanem baloldali politikusok is részt vettek ebben. Többek között azzal vádolták a rendezőket, hogy misszionálni akarnak. Dr. Andreas Püttmann politológus-újságíró fölszólalt a Konrad Adenauer Alapítvány magdeburgi ülésén: „A keresztények mozgástere szűk.” Hozzátette, hogy azokat a keresztény képviselőket és egyesületeket, amelyek bizonyos meggyőződést vallanak, nyíltan fundamentalizmussal gyanúsítják, sőt egyes esetekben „bűnözőknek, lelki sérülteknek” bélyegzik őket. Akik a türelem jegyében támadják a keresztényeket, ha az ő állításaikat kérdőjelezik meg, egyáltalán nem gyakorolják ezt az erényt. |
|
Egy mozgalom a vallásszabadságért |
|
Ebben a helyzetben egy valami nagyon fontos: a keresztényeknek nem szabad félelembe esniük. Ki kell mondaniuk a véleményüket. Az nem elég, ha csak a CSI vagy az egyházi vezetők karolják föl a hitük miatt üldözötteket. A vallásszabadság mindannyiunk érdeke. Csak így lehet tiszteletben tartatni az egyetemes emberi jogokat. Sürgősen létre kell hoznunk egy szorosabb egységet, hogy együtt lépjünk föl a vallásszabadság védelmében. Ezen dolgozik a CSI a különböző keresztény felekezetekkel, hiszen csak közösen lehetünk erősek, és hitelesek.
|
| Nyomtatóbarát verzió |
![]() | Kazahsztán A kormány válaszol 2012. április 2. | ![]() | A CSI 2012 februárjában tiltakozott a Kazah Köztársaság vallásszabadságot korlátozó új intézkedései ellen. Alább következzenek a fejlemények. |
![]() | Svájc Megsemmisül a Közel-Kelet keresztény kisebbsége 2012. március 10. | ![]() | Dr. Daniel Pipes berni előadása (2012. március 7.) |