|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Üzbegisztán egyike annak a tíz országnak, ahol a legsúlyosabban megsértik a vallásszabadságot. |
![]() |
|
Üzbegisztán: Iszlám Karimov elnök két évtizede vasököllel irányítja országát krl |
|
Iszlám Karimov diktátor a valamikori Szovjetunió fölbomlása (1991) óta uralkodik Üzbegisztánban. Egyszemélyben irányítja a teljes politikai, társadalmi és vallási életet. Az összes vallási közösségnek regisztráltatnia kell magát. Akik ezt nem teszik meg, súlyos büntetésekre számíthatnak: a tagokra akár 100 havi fizetésnek megfelelő pénzbüntetést is kivethetnek. A rendőrség állandóan razziákat tart, és őrizetbe veszik a jelenlévőket. A lelkészeket hosszú börtönbüntetésre ítélik, akiknek sanyarú körülmények közt kell tölteniük a fogságot. |
|
Totális ellenőrzés |
|
A bejegyzett gyülekezetek legalább részben elkerülhetik ezt a sorsot. Az ár, amit fizetniük kell ezért, azonban magas: minden egyes vallási iratot engedélyeztetni kell az Állami Egyházügyek Hivatalával. A kiskorúak csak állami felügyelet mellett kaphatnak vallásoktatást. A hittérítés tilos. Ilyen feltételek mellett a vallási élet elsorvad. Ezért több gyülekezet inkább visszaadja a működési engedélyt. Az állami elismerés azonban nem csak a gyülekezeteken múlik: egy közösségnek legalább száz felnőtt tagra van szüksége ahhoz, hogy bejegyezzék. Sok csoport képtelen ennek megfelelni. Mivel esélyük sincs a hivatalos elismerésre, sorsuk a veréstől, pénzbüntetéstől, kínzásoktól és letartóztatástól való állandó rettegés. |
|
|
|
Nem felejteni! |
|
Ártatlanul senkit ne zárjanak börtönbe! De Hajdarov mégis rács mögött van. Cselekedjünk érte!
|
![]() |
Követeld Hajdarov lelkész szabadon bocsátását, és az általános vallásszabadságot! |
||
| Levél indítása |
|
|
|
Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét! |
| Hozzászólok |
|
|
| Nyomtatóbarát verzió |
![]() | VILÁG Eltiport vallásszabadság | Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás. |
![]() | Kazahsztán A kormány válaszol 2012. április 2. | ![]() | A CSI 2012 februárjában tiltakozott a Kazah Köztársaság vallásszabadságot korlátozó új intézkedései ellen. Alább következzenek a fejlemények. |
![]() | Svájc Megsemmisül a Közel-Kelet keresztény kisebbsége 2012. március 10. | ![]() | Dr. Daniel Pipes berni előadása (2012. március 7.) |