| |
Péter Viz 2011. december 19. (hétfő) 15:36 |
Kedves Támogatónk!
A CSI fő projektje a Dél-Szudánban összefogdosott és Északra hurcolt keresztény és animista fekete-afrikai rabszolgák kiszabadítása. Ezért a honlapunkon több cikket, Sorsközösségben a szenvedőkkel címen egy pdf dokumentumot is talál erről, és ha fölkeresi a Krisztusi Szolidaritás facebook oldalát, megnézheti az MTV Este című adását is a témában. A CSI az 1990-es évek elején szembesült azzal, hogy Szudánban újjáéledt a rabszolgaság, amely emberiség elleni bűntett. Al-Basír tábornok, kartúmi diktátor dzsihádot hirdetett saját népe ellen, és megparancsolta rabszolgák ejtését, hogy így törje meg a déliek ellenállását. Nem a reguláris hadsereg, hanem a kegyetlenségükről hírhedt arab dzsandzsavid milicisták végezték a portyákat. Dr. Bíró Gáspár, az ENSZ akkori szudáni különmegbízottja a CSI dokumentumai alapján állította ENSZ jelentésében először, hogy Szudánban rabszolgaság van. Macram Gassis, el-Obeid egyházmegye katolikus püspöke – akit al-Basír meg akart öletni – is kérte a világ közvéleményét, hogy mentsék meg népét. A CSI arab kereskedők támogatásával deríti föl és hozza vissza a rabszolgákat, akik szinte kivétel nélkül nemi erőszakról, kegyetlenkedésekről, fizikai és lelki terrorról számolnak be. A tulajdonosok iszlámra kényszerítik, és kultúrájuktól is megfosztják őket. Gazdáik bármit tehetnek velük, hiszen nem kell elszámolniuk az elfogottak életével. Egy rabszolga kiszabadítása jelenleg 12.000.-Ft-ba kerül, de további segítségre is szükségük van az életük újraindításához (pl.: túlélő felszerelés). Kartúmi kormányadatok szerint jelenleg még több mint 30.000 rabszolga van Észak-Szudánban, akiket meg kell mentenünk. A CSI együttműködik a Déli helyi közösségi vezetőkkel, akik legjobban ismerik népük helyzetét. Az eseteket dokumentáljuk, és minden alkalommal nemzetközi újságírók, tv riporterek vannak jelen, hogy tájékoztassák a világot. A CSI rendszeresen beszámol a tapasztaltakról az USA, az EU és az ENSZ vezetőinek is. Föltett szándékunk, hogy az utolsó rabszolga kiszabadításáig nem hagyjuk abba ezt a tevékenységet. Karácsonyi köszöntéssel, Viz Péter / CSI |
|