Home
Sitemap  

Szudán 

Gyermekek reménye

A világ semmihez sem mérhető, ugyanakkor legsebezhetőbb értéke a gyermek. A CSI ezért mindent megtesz a gyengék leggyengébbjeiért.

Akuc – a túlélésért küzdő anya CSI  

Az anya sorsa tipikusnak mondható: a rabszolgavadászok kilenc évvel ezelőtt hurcolták el Akuc Dut Dimót dél-szudáni szülőfalujából. Az Északra tartó hosszú gyalogmenet során a fiatal nőt többször megerőszakolták. Egy Salai nevű faluban (Fatna) meglátta őt egy arab, Hamid Ahmed, és azonnal megtetszett neki. Hamid nem habozott, és Akucot megtette mellékfeleségnek, ám felesége, Kadiga csak ágyasnak tekintette a fekete-afrikai lányt. Hosszú szenvedéssel teli évek vártak Akucra. Amikor terhes lett, Kadiga dührohamot kapott, állandóan zaklatta a rabszolganőt, és a legnehezebb munkákra fogta be.

Körülmetélés

Hamid, alultáplált... CSI  

Akuc a bántalmazások ellenére egészséges csecsemőt hozott világra. Hamid, az apa ragaszkodott hozzá, hogy az arab Oszmán nevet adják neki. A féltékeny Kadiga addig nem nyugodott, míg körül nem metéltette Akucot. A rabszolganő majdnem elvérzett a fájdalmas és veszélyes kínzás következtében. Ezután megszülte Idrist, majd 2007 közepén testvérét, a kis Hamidot is. Három gyermekén kívül senki sem szerette Akucot. De sokszor – úrnője brutális bántalmazásai miatt – mégsem tudott foglalkozni velük. Hamid is megpróbálta rákényszeríteni afrikai feleségét arra, hogy az iszlám előírások szerint imádkozzon. Akuc ellenállásának pedig újabb súlyos verés lett a következménye.

Harc a túlélésért

Dr. Luka elsősegélyt ad a kis Hamidnak CSI  

Hamid 2007. októberben átadta fekete-afrikai feleségét egy arab rabszolga-felszabadítónak, de magánál tartotta Idrist és Oszmánt, és csak a néhány hónapos csecsemőt engedte elvinni. Az anya így két nagyobbik gyermeke nélkül vágott neki a tíznapos gyalogútnak hazafelé. A CSI munkatársai 2007. október végén találkoztak Akuccal, aki nagyon aggódott a beteg Hamid sorsáért. Éppen kikérdeztük az édesanyát, amikor a kicsi keserves sírásba kezdett. Dr. Luka sztetoszkópját finoman ráhelyezte a csecsemő mellére, hogy megvizsgálja a tüdejét és a szívritmusát. „Kiszáradás és súlyos alultápláltság” – adta meg a diagnózist, majd néhány csepp sós oldatot csöpögtetett a kicsi apró szájába. Egy anya gyermekével együtt harcol a túlélésért – ami még a rabszolgaságból való szabadulásuk után sem ért véget.

Remény

John Eibner, a CSI-munkatársa a gyengék leggyengébbjével CSI  

Az édesanyát azonban nagyon aggasztotta két másik gyermekének bizonytalan sorsa is, akikről semmit sem tudott. Akuc, Idris és Oszmán – ők csak három a több ezerből. A CSI a jövőben is mindent megtesz azért, hogy kiszabaduljanak kegyetlen rabtartóik karmaiból. De a legsürgetőbb kérdés most ez: mi lesz Akuccal és a kicsivel? Az esős évszak beköszöntével a hazatérő rabszolgáknak sürgősen szükségük van kapára és vetőmagra, hogy legyen mit enniük. A CSI segíti a faluközösségeket, hogy újra talpra álljanak, és képesek legyenek ellátni saját magukat és gyermekeiket. Az Ön adománya élteti a reményt, hogy az elveszett gyerekeket is hazajuttassuk.

CSI segély az éhínség ellen

A túlélésért folytatott harc nem áll meg. Most, hogy megkezdődött az esős évszak, az Akuccal együtt kiszabadított rabszolgáknak haladéktalanul kapára és vetőmagra van szükségük. Csak így teremthetnek saját egzisztenciát, hogy leküzdhessék az éhínséget.

Az Ön támogatásának hála, Akuc kiszabadult a rabszolgaságból, és ezzel számára végetért egy borzalmas időszak. De kicsinye, Hamid alultáplált és kiszáradt. Dr. Luka Deng, a CSI orvosa közbelépett és Hamid életben marad. A többi beteg kisgyereknek orvosi ellátás nélkül azonban esélye sincs a túlélésre.


 

Támogasd a CSI éhínség elleni harcát:

4000.–

Ft 

10 kapa 10 családnak

8000.–

Ft 

50 kg vetőmag

16000.–

Ft 

Az alultáplált csecsemők gyógyítására

Postautalvány



Macram Max Gassis püspök írt nekünk

Gassis püspök CSI  

Macram Max Gassis szudáni püspök így fogalmaz a CSI-nek írt legutóbbi levelében: a gyermekek összehasonlíthatatlanul értékesebbek minden földi kincsnél. „Értékesebbek az aranynál, az ezüstnél és az összes világi hívságnál. Krisztus is gyermekként jött evilágra… Jézus senkit sem szeret jobban a gyermekeknél: ’Engedjétek hozzám a gyermekeket.’ Mi emberek mégis inkább az értékes ajándékokat becsüljük, és gondozzuk. Miért nem becsüljük meg jobban a gyermekeinket, miért nem szeretjük őket, és miért nem védjük meg őket? Miért öljük meg őket, miért bombázzuk le őket, miért engedjük, hogy éhen haljanak, és rabságba hurcolják őket? Miért vonjuk meg tőlük a szeretet, és a gondoskodást? Mi felnőttek, nem ugyanilyen gyerekek voltunk egykor? A szívem értük dobog: az éhező, beteg és elgyötört gyermekekért. Azokra a dárfúri gyermekekre is gondolok, akik egy testvérháború áldozatai lettek.

Jézus töltse el a szívünket, hogy megértsük: ez a világ a gyerekek nélkül semmi. Urunk Jézus, áldd meg a gyermekeinket, és a világ gyermekeit, ahogyan azt földi életed során is tetted. Védd meg őket az egoizmustól és a felnőttek világának borzalmaitól.

Taníts meg Urunk, hogy megvédjük legértékesebb ajándékodat, a gyermekeket. Ámen”


Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák

Szudán
Kiváltott és meggyógyított rabszolgagyerekek
A CSI munkatársai 2007. januárban szabadították ki a 14 éves Marort az évekig tartó rabszolgaságból. Újonnan visszanyert szabadsága fölötti örömét életveszélyes sérülés árnyékolta be. Végül Dr. Luka Deng, a CSI trópusi kórházának vezetője megmentette a fiú életét.
VILÁG
A hit ereje
A tized áldást hoz
Dél-Szudán
Gyermekrabszolgák
2013. február 6.
A CSI – az Önök segítségével – eddig százezernél is több rabszolgát szabadított ki Észak-Szudánban, és juttatta haza őket szülőföldjükre. 2013 januárjában két helyszínen újabb 175 elrablottat – köztük kiskorúakat – sikerült kiszabadítani.
Szudán / Dél-Szudán
Szabadságot ajándékozni
Még mindig több tízezerre tehető az Északra hurcolt Dél-Szudáni rabszolgák száma.
Szudán / Dél-Szudán
Az anyát megölték, a lányát megerőszakolták
Ahok Arang is egy brutális rabtartóhoz került, aki leforrázta a lábát, mivel nem dolgozott elég gyorsan. Amikor az édesanyja könyörögve jobb belátásra akarta bírni, a lánya szeme láttára vágta el a torkát.
Dél-Szudán
Kiszabadultak!
Dr. John Eibner és Gunnar Wiebalck, a CSI szudáni projektjének vezetői szeptember 18-án tértek vissza legutóbbi útjukról Dél-Szudánból, ahol 405 Észak-Szudánba hurcolt rabszolgát szabadítottak ki. Kikérdezésükkor lelki és testi terrort emlegettek.
Dél-Szudán
A félelem elszállt
Nehéz volt elviselni azt a tekintetet: a két testvér kisírt szemmel bámult a CSI munkatársaira. Mindez 2006-ban történt, de halálravált arcukat nem lehet feledni. És most a kisebbik újra előttünk áll…
Dél-Szudán
Éhínség
Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint Afrika legfiatalabb államának 4,7 millió lakosát fenyegeti éhínség. Ez az összlakosság mintegy 50%-a.
Szudán / Dél-Szudán
„Ez a társ sok jót tesz velünk”
Dél-Szudánban ma is sokan betegszenek meg gyermekbénulásban. A CSI gépeket és szerszámokat adott egy ügyes csapatnak, akik tolószékeket készítenek a rettegett betegség áldozatainak.
Szudán / Dél-Szudán
Keresztények veszélyben
Az iszlámista rezsim brutálisan elnyomja a nem muzulmán és nem arab rétegeket. Kartúm Dél-Kordofánban és a Kék-Nílus körzetében a hadsereget is beveti a polgári lakosság ellen.
Szudán / Dél-Szudán
Vertek, megerőszakoltak, fenyegettek és elűztek
Akec Akec Wol megszökött rabtartóitól. Már semmit nem veszíthetett: állandóan dolgoztatták, körülmetélték és négy férfi rendszeresen megerőszakolta. Megfenyegették, hogy megölik, ha panaszkodni mer. Ez nem csak üres fenyegetés volt: végig kellett néznie, ahogy a társait kivégzik.
Szudán / Dél-Szudán
Az édesanya megtalálja fiait
Amikor Abuk Kiir kiszabadult, csak a csecsemője volt vele. Hogy öt és nyolc éves fiai hol lehetnek, azt nem tudta. Mekkora volt az öröme, amikor egy évvel később 300 rabszolga között megpillantotta őket!
Szudán / Dél-Szudán
408 rabszolga szenvedése véget ért
A CSI segít az újrakezdésben
Szudán / Dél-Szudán
Megmentettük a haláltól
A 12 éves Kuot már nagyon közel állt a halálhoz. A CSI segített meggyógyítani a gyerek életveszélyes trópusi fekélyét és kapott tápszert is, hogy megerősödjön.
Szudán / Dél-Szudán
Az öröm napja
A rabszolgák kiszabadításának folytatódnia kell. Szudánban ma is több mint 30.000 embert tartanak rabszolgaságban.
USA / Dél-Szudán
Volt rabszolga a kongresszusi bizottság előtt
2011. október 4-én zsúfolásig megtelt a washingtoni Capitolium 2172-es ülésterme. Neves újságírók, a CSI munkatársai, politológusok, emberi jogi szakértők és szenátorok is jelen voltak azon a meghallgatáson, ahol egy rabszolgaságból kiszabadított vak szudáni fiú beszélt.
Dél-Szudán / USA
A vak Ker fölszólítja a kongresszust a rabszolgák kiszabadítására
„Önöknek van hatalmuk. Kérem, találjanak módot a segítségre.” A világtalan Ker, akit a CSI 2010-ben szabadított ki, 2011. október 4-én fölszólította a washingtoni képviselőket, hogy szabadítsák ki a még Észak-Szudánban tartott rabszolgákat.
Szudán
Minden megszabadítottal csökken a rabszolgák száma
A CSI 2011. július elején újabb 404 rabszolgát váltott ki az évekig tartó kényszermunkából. Véget értek kínjaik, és visszanyerték szabadságukat…
Szudán
A béna jár! A vak lát?
Újabb több száz rabszolgát szabadítottunk ki: megrendítő, amit a fogságban át kellett élniük. Testi szenvedéseiket lelki fájdalom fokozza.
Szudán / Dél-Szudán
A vak fiú meglátja a szivárványt
Dr. Julia Haller ötórás műtéttel illesztette be a vak Ker szemébe egy balesetben elhunyt áldozat szaruhártyáját. A fiú visszakapta a szeme világát.
Dél-Szudáni Köztársaság
A fiatal államot kikiáltása után néhány nappal az ENSZ is tagjai sorába fogadta. Ismerje meg Afrika legújabb államát!
Dél-Szudán
Afrika új állama
Dél-Szudán 2011. július 9-én elnyerte függetlenségét. Dzsubában, a fővárosban hatalmas, tarka ruhába öltözött tömeg gyűlt össze. Többek között a CSI is hivatalos volt az ünnepségre.
Szudán / USA
Dél-Szudán sorsa összefügg a rabszolga-felszabadítással
Dr. John Eibner az amerikai parlament bizottsága előtt beszélt a szudáni rabszolgaságról, rámutatva a rabszolgaság rasszista és vallási fanatikus gyökereire. Dél-Szudánban csak akkor lehet tartós béke, ha már nem létezik rabszolgaság.
Szudán
A reménysugarat a vakok is látják
A CSI által kiszabadított rabszolgákat szinte kivétel nélkül kegyetlenül bántalmazták. Szenvedéseik elkísérik őket a szabadságba is. Dr. Luka, a CSI trópusi klinikájának orvosa segít, akin csak tud. És már több mint 10 éve teszi ezt…
Szudán
Újabb 354 rabszolga szabad!
Rabszolgaság ma is létezik. A CSI már régóta küzd ellene. Dr. John Eibner legutóbb 2011. április elején járt Dél-Szudánban. A CSI ekkor több száz rabszolgát – keresztényt és zsidót – szabadított ki, és juttatott vissza a szülőföldjére.
 Keresés az
 archívumban

Heti hírek
Rádióadások - Változás!
Hitük miatt üldözött
Pakisztán
Kína
India
India Dalit
Irán Dadkhah
Pakisztán
Rabszolgaság
Svájc
Vietnam
Közel-Kelet: Travis
Közel-Kelet: Eibner
Algéria
Kuba
Irak
Egyiptom
India
Dél-Szudán
Pakisztán
Szudán / Dél-Szudán
Vietnam
Irán
Marokkó
Üzbegisztán
Irak / Szíria
Irak / Szíria
Szíria
Karácsony
Kína
Egyiptom
Eritrea
Észak-Korea
Szíria
Világ
Egyiptom
Világ
Közel-Kelet
Szudán / Dél-Szudán
Burma
Pakisztán
Dél-Szudán
Szíria
Dél-Szudán
Szíria: Segély
Nigéria
Irak
Miért segítünk
Indonézia
Svájc
Líbia
Irán: Kiszabadult!
Pakisztán
Törökország
EURÓPA
Éhínség
Törökország 1915
David Littman
Irak: Farah
Szudán / Dél-Szudán
Kína
Szudán / Dél-Szudán
Irak
Koptok
Szudán / Dél-Szudán
Pakisztán
Szudán / Dél-Szudán
India
Vietnam
Indonézia
Azerbajdzsán
Líbia
Ahmadijja
Kazahsztán Válasz
Svájc Pipes
Laosz
Svájc
Kazahsztán
Irak Farah
Nigéria
Pakisztán Ászja 1
Pakisztán Ászja 2
Pakisztán Ászja 3
Irán Kandzsani
CSI Nyílt Nap
USA / Dél-Szudán
India
Zanzibár
Egyiptom
Svájc
Kuba
Svájc
Kína
Kína
Kína
Dél-Szudán
Szudán
Maldív-szigetek
Dél-Szudáni Közt.
Szudán
Irak
Szudán
Szudán / USA
Üzbegisztán
Szaúd-Arábia
Pakisztán
Kína
Laosz
Indonézia
Irak
John Eibner
Pakisztán
Pakisztán
Szudán: Luka
Irán
Németország
Burma
Kuba és Vietnam
India
Vallásszabadság
Egyiptom
Nigéria: Öldöklés
Spányi püspök
Indonézia
Vietnam
Eritrea
Kína
Tiltakozz
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Peru: Isten velünk
Projektek
Egyiptom
Lettország
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
Szudán / Dél-Szudán
Szudán / Dél-Szudán
Szudán Öröm
Dél-Szudán / USA
Szudán
Szudán: Remény
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Daniel Pipes
Kisebbségek veszély
Kivándorlás
Népirtás
Agapie nővér
Kopt karácsony
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2012 / Április
2012 / Október
2012 / December
2013 / Április
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
CSI képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Adakozóink
2010
2011
2012
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Szudán / Dél-Szudán
408 rabszolga szenvedése véget ért