2011. december 1. (csütörtök)

A rabszolgák kiszabadításának folytatódnia kell. Szudánban ma is több mint 30.000 embert tartanak rabszolgaságban.

Szudán: Isten hozott itthon: Akuach Mawien Cholbilg (balra) ismét szabad CSI  

Benjamin Doberstein, a CSI-Svájc igazgatója helyszíni jelentése: Terepjárónk nyiszorogva imbolyog Észak-Szudán határvidékén a száraz, bokros sztyeppén. Hogy a sofőr hogyan képes itt mégis tájékozódni, az számunkra megfejthetetlen, bár úgy tűnik, pontosan ismeri az irányt. A CSI munkatársaival és néhány támogatónkkal újabb rabszolga felszabadító körútra érkeztünk.

Szellemlovasok

A körzetben 2005-ig borzalmas polgárháború tombolt, amely főképpen az ártatlan lakosságot sújtotta. A bokrok közt elszórtan fekvő, védtelen kisebb-nagyobb települések a kegyetlenségéről hírhedt, fosztogató dzsandzsavid milícia martalékául estek. Az arab dzsandzsavid jelentése: „lovagló szellem” – ez mindent megmagyaráz. A vidéket elnézve, könnyen megértjük, mit jelent. Valóban lehetett valami szellemszerű abban, amikor ezek a halállovasok váratlanul fölbukkantak a bokrok közül. Először csak egy, aztán kettő, és végül több százan támadtak. A lakosok sorsa pedig megpecsételődött: öldöklés, nemi erőszak és rabszolgaság várt rájuk.

Az emberek a 6 éve tartó békében némi lélegzethez jutottak. A problémák azonban a viszonylagos nyugalom ellenére máig sem oldódtak meg.

Gondolataimból Gunnar Wiebalck kollégám hangja ráz föl: „Itt most minden szárazabb a szokásosnál – morogja. – Túl száraz. Ilyenkor az egész vidéket beborítja a zöld.” Valóban, a mezők, amiket eddig láttunk, inkább barnák, mint zöldek voltak. A szárazság ellenére részben már megművelték őket. Ám, ha teremnek egyáltalán, csak nagyon szűkös hozamra lehet számítani, ami éhínséget jelent. A CSI – a nagylelkű adományoknak hála – hetekkel később ki tudta egészíteni a szegényes termést.

„Újra szabadok vagytok!”

2011, Dél-Szudán: eleinte gyanakvó tekintetek CSI  

Alig több mint két óra múlva elérjük célunkat: egy tisztást egy hatalmas fával. A messzire nyúló, árnyékos ágak alatt egy csapat ember üldögél. Csöndben és bizonytalanságban ülnek és várnak. Mindenféle korú nők, köztük sok kisgyermekes anya, de vannak köztük nagyobb gyerekek és férfiak is. A muszlim Oszmán B. – aki évek óta együttműködik a CSI-vel – szedegette össze őket lassanként az utóbbi hetekben. Hol megvásárolta a rabszolgákat, hol megszervezte a menekülésüket, de volt, hogy csak egyszerűen magával vitte őket. Így nőtt lassan a csoport létszáma 200 fölé. A menekülők kihasználták a bokros préri védelmét, és vezetőjük visszavitte őket szülőföldjükre.

Nem mindenki érti, mi történik itt. A legtöbben a földet nézik meredten, és nem mernek ránk pillantani. A helyi tolmács fordítja dr. John Eibner barátságos szavait. A CSI munkatársa azt magyarázza, hogy most mindenki visszakapja a szabadságát, és kéri, mondják el, mit tettek velük rabszolgatartóik. Oszmán jó ember, nagyon jól bánt velünk – válaszolják többen is meglepően hangosan. A csoport kikérdezése folyik tovább. A nők majdnem felének rabságban maradt a gyermeke. Sokan mutatják a sebeiket, és elmesélik, hogyan kínozták meg őket. Egyikük sem látott még orvost. Dr. Luka Deng, a CSI orvosa haladéktalanul elkülöníti a sérülteket, az akut betegeket és a malária gyanúsakat. Az egyik fa alatt rendezi be „vizsgálóját”, és megnézi az összes pácienst, majd gyógyszerrel látja el őket. A délután már jócskán estébe hajlik, mire végez.

A CSI munkatársai interjúkat készítenek. John Eibner és Mike Gerson, a Washington Post újságírója kiválaszt néhány volt rabszolgát, akikkel kissé távolabb vonulva, zavartalanul beszélgethetnek a rabságban töltött éveikről. Gunnar Wiebalck elkészíti a dokumentációs listát az adataikkal. Helyi segítőink már korábban följegyezték az összes jelenlévő fő adatait a történetükkel. Erre szolgál egy előre elkészített kérdőív. Gunnar Wiebalck mindenkit lefényképez, ellenőrzi a listákat, és akit kell, azonnal dr. Lukához küldi. Gunnar nyugalma átragad a megszeppent rabszolgákra, és lassan-lassan föloldódnak. Előbb csak óvatosan kommunikál egyikkel-másikkal, néha tréfálkozik, a gyerekekkel játszik, végül a megkönnyebbült emberekből fölbugyogó nevetés végighullámzik a többieken is.

Sok év után újra találkoztak

Kiosztjuk az újrakezdéshez szükséges csomagokat és az élelmiszert. A kiszabadított emberek nemrég még mesterük tulajdonai voltak, és nem lehetett semmilyen saját tulajdonuk. De mára minden megváltozott. Boldogan és nagy buzgalommal rámolják ki a zsákokat, mintha karácsony lenne. Az öröm kiül az arcukra. A környező falvakból megérkeznek a rokonok, barátok és szomszédok. A már minden reménytől megfosztottak hirtelen boldogan egymás karjaiba borulnak. Istentiszteleten adnak hálát szabadulásukért, aztán énekelnek, és következik a közös ebéd. Az ünnepi lakomára egy ökröt sütnek.

A megaláztatás és szenvedés hosszú évei után az öröm és boldogság napjai következnek. Közben azokra a dél-szudániakra gondolok, aki most is rabságban vannak. Addig nem hagyjuk abba, amíg az utolsó rabszolga is ilyen örömünnepet ülhet.

Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!