Home
Sitemap  

Szudán / Dél-Szudán 

A vak fiú meglátja
a szivárványt


2011. szeptember 21. (szerda)

Dr. Julia Haller ötórás műtéttel illesztette be a vak Ker szemébe egy balesetben elhunyt áldozat szaruhártyáját. A fiú visszakapta a szeme világát.

Ker újra meglátta a szivárványt! Meg tudta különböztetni a színeket, és fölismerte az ívét. Orvosa szerint legalább annyira visszanyerheti a szeme világát, hogy nagyítóval és elektronikus látásjavító eszközökkel olvasni tud. Reméljük, hogy a látása még tovább javul.

Ker most egy angol vakok iskolájába jár és Braille-írást tanul. A fiú írástudatlan volt, és most először próbálkozik az írással. A fehér bottal is meg kell barátkoznia, hogy önállóan közlekedhessen. Emellett még zongorázni is tanul.

Ker első alkalommal ül zongorához CSI  

A CSI 2010. május 19-én szabadította ki őt Dél-Szudánban a rabszolgaságból. Tulajdonosa borsot dörzsölt a szemébe, amitől a gyerek megvakult.

 A New York Post cikke Kerről angolul 


Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!

Hozzászólok  


Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák (4/14)

Szudán
Gyermekek reménye
A világ semmihez sem mérhető, ugyanakkor legsebezhetőbb értéke a gyermek. A CSI ezért mindent megtesz a gyengék leggyengébbjeiért.
Szudán
Kiváltott és meggyógyított rabszolgagyerekek
A CSI munkatársai 2007. januárban szabadították ki a 14 éves Marort az évekig tartó rabszolgaságból. Újonnan visszanyert szabadsága fölötti örömét életveszélyes sérülés árnyékolta be. Végül Dr. Luka Deng, a CSI trópusi kórházának vezetője megmentette a fiú életét.
Szudán / Dél-Szudán
A kecskék túlélik
A CSI eddig már több mint 100.000 rabszolgát szabadított ki. Elengedhetetlen, hogy az üres kézzel hazaérkezőknek amilyen gyorsan csak lehet, valamilyen egzisztenciát biztosítsunk.
Szudán / Dél-Szudán
Az öröm napja
A rabszolgák kiszabadításának folytatódnia kell. Szudánban ma is több mint 30.000 embert tartanak rabszolgaságban.
Mindent mutat (14)

További témák

VILÁG
Eltiport vallásszabadság
Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás.
Kazahsztán
A kormány válaszol
2012. április 2.
A CSI 2012 februárjában tiltakozott a Kazah Köztársaság vallásszabadságot korlátozó új intézkedései ellen. Alább következzenek a fejlemények.
Líbia
Keresztényeket fenyegető saría
2012. március 21.
Az átmeneti kormány elnöke be akarja vezetni az iszlám törvénykezést a muzulmán többségű országban. A korlátozó intézkedés legnagyobb vesztesei a nem muszlimok lehetnek.
Svájc
Megsemmisül a Közel-Kelet keresztény kisebbsége
2012. március 10.
Dr. Daniel Pipes berni előadása (2012. március 7.)

Rádióadások - Változás!
Hitük miatt üldözött
Miért segítünk
Líbia
Kazahsztán Válasz
Svájc Pipes
Laosz
Egyiptom
India ENSZ
Svájc
Kazahsztán
Irak Farah
Szudán
Türkmenisztán
Törökország
Irán Nadarkhani
Nigéria
Vallásszabadság
Bátoríts
Pakisztán Ászja 1
Pakisztán Ászja 2
Pakisztán Ászja 3
Irán Kandzsani
Irán
CSI Nyílt Nap
USA / Dél-Szudán
India
Zanzibár
Egyiptom
Svájc
Kuba
Svájc
Kína
Kína
Kína
Dél-Szudán
Szudán
Egyiptom
Maldív-szigetek
Dél-Szudáni Közt.
Szudán
Szudán
Szudán / Rabbi
Irak
Szudán
Szudán / USA
Üzbegisztán
Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábia
Pakisztán
Kína
Laosz
Indonézia
Irak
John Eibner
Pakisztán
Pakisztán
Szudán: Luka
Irán
Németország
Burma
Kuba és Vietnam
India
Vallásszabadság
Egyiptom
Nigéria: Öldöklés
India
Spányi püspök
Indonézia
Irán
Vietnam
Eritrea
Kína
Tiltakozz
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Peru: Isten velünk
Projektek
Egyiptom
Lettország
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
India
Szudán Öröm
Pakisztán Árvíz
Irak
India
Dél-Szudán
Dél-Szudán / USA
Szudán
Szudán: Remény
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Daniel Pipes
Kisebbségek veszély
Kivándorlás
Népirtás
Agapie nővér
Kopt karácsony
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2011 / December
2012 / Április
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Emberi jogok
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
CSI képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Svájc
Ima és cselekvő segítség