Home
Sitemap  

Szudán / Dél-Szudán 

Egy rabbi
Dél-Szudánban


2011. június 27. (hétfő)

Mi köti össze a zsidókat a kiszabadított dél-szudáni rabszolgákkal?

2011, Dél-Szudán: Joseph Polak rabbi a kiszabadított rabszolgák között CSI  

Mind kiszabadultak: a zsidók 3000 évvel ezelőtt az egyiptomi fogságból, a dél-szudániak pedig a mostani észak-szudáni rabságból.

Joseph Polak rabbi is részt vett a CSI legutóbbi szudáni útján. Az idős rabbi túlélte a holokausztot, és ma a bostoni egyetem káplánja (zsidó lelkész). A Boston Globe című amerikai lap közölte egy cikkét, melyet most rövidítve mi is közreadunk.

Kovásztalan kenyér

A Christian Solidarity International alapítvány meghívott Dél-Szudánba, hogy a kiszabadított rabszolgákkal együtt ünnepeljük meg a szédert (a zsidó peszach első estéjét). Mi zsidók ilyenkor az egyiptomi fogságból való kiszabadulásra gondolunk, ami nincs is nagyon messze Északra Szudántól.

Egy hatalmas mangófa árnyékában állok, 160 kiszabadított rabszolgával szemben. Mindannyian a földön ülnek, és mereven, hangtalanul bámulnak rám. Megittunk egy kis bort, és ettünk egy darabka kovásztalan kenyeret, meg főtt tojást. Lassan ráveszem őket a közös éneklésre – és együtt ünnepeljük azt, amit mindkét nép átélt. Lassan ráébrednek, hogy ugyanazon okból fogyasztottuk el az imént az ételt is.

Isten emlékszik ránk

„Azért vagyok itt, mert a népem kiszabadult a rabszolgaságból – mondom nekik a tolmács segítségével. – Ahogy rólatok, Isten rólunk sem feledkezett meg. Annál nagyobb bizonyosság nincs is, mint hogy valaki emlékezik ránk.”

Micsoda szerencse, hogy találkozhattam a volt rabszolgákkal, akik most megízlelik a szabadságot. „Mondjatok áldást – kértem őket – és ne felejtsétek el, milyen nagy nap ez a mai. Ha Isten csak a kínjaitokra emlékezne – dajenu (ahogy héberül mondjuk), már ez is elég lenne. Ha Isten csak visszahozott volna – dajenu, már ez is elég lenne. De ti kaptatok mellé egy országot is, ami júliustól – a történelemben először – egészen a tiétek – dajenu, és ez már tényleg elég.”


Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!

Hozzászólok  


Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák (4/14)

Szudán
Gyermekek reménye
A világ semmihez sem mérhető, ugyanakkor legsebezhetőbb értéke a gyermek. A CSI ezért mindent megtesz a gyengék leggyengébbjeiért.
Szudán
Kiváltott és meggyógyított rabszolgagyerekek
A CSI munkatársai 2007. januárban szabadították ki a 14 éves Marort az évekig tartó rabszolgaságból. Újonnan visszanyert szabadsága fölötti örömét életveszélyes sérülés árnyékolta be. Végül Dr. Luka Deng, a CSI trópusi kórházának vezetője megmentette a fiú életét.
Szudán / Dél-Szudán
A kecskék túlélik
A CSI eddig már több mint 100.000 rabszolgát szabadított ki. Elengedhetetlen, hogy az üres kézzel hazaérkezőknek amilyen gyorsan csak lehet, valamilyen egzisztenciát biztosítsunk.
Szudán / Dél-Szudán
Az öröm napja
A rabszolgák kiszabadításának folytatódnia kell. Szudánban ma is több mint 30.000 embert tartanak rabszolgaságban.
Mindent mutat (14)

További témák

VILÁG
Eltiport vallásszabadság
Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás.
Kazahsztán
A kormány válaszol
2012. április 2.
A CSI 2012 februárjában tiltakozott a Kazah Köztársaság vallásszabadságot korlátozó új intézkedései ellen. Alább következzenek a fejlemények.
Líbia
Keresztényeket fenyegető saría
2012. március 21.
Az átmeneti kormány elnöke be akarja vezetni az iszlám törvénykezést a muzulmán többségű országban. A korlátozó intézkedés legnagyobb vesztesei a nem muszlimok lehetnek.
Svájc
Megsemmisül a Közel-Kelet keresztény kisebbsége
2012. március 10.
Dr. Daniel Pipes berni előadása (2012. március 7.)

Rádióadások - Változás!
Hitük miatt üldözött
Miért segítünk
Líbia
Kazahsztán Válasz
Svájc Pipes
Laosz
Egyiptom
India ENSZ
Svájc
Kazahsztán
Irak Farah
Szudán
Türkmenisztán
Törökország
Irán Nadarkhani
Nigéria
Vallásszabadság
Bátoríts
Pakisztán Ászja 1
Pakisztán Ászja 2
Pakisztán Ászja 3
Irán Kandzsani
Irán
CSI Nyílt Nap
USA / Dél-Szudán
India
Zanzibár
Egyiptom
Svájc
Kuba
Svájc
Kína
Kína
Kína
Dél-Szudán
Szudán
Egyiptom
Maldív-szigetek
Dél-Szudáni Közt.
Szudán
Szudán
Szudán / Rabbi
Irak
Szudán
Szudán / USA
Üzbegisztán
Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábia
Pakisztán
Kína
Laosz
Indonézia
Irak
John Eibner
Pakisztán
Pakisztán
Szudán: Luka
Irán
Németország
Burma
Kuba és Vietnam
India
Vallásszabadság
Egyiptom
Nigéria: Öldöklés
India
Spányi püspök
Indonézia
Irán
Vietnam
Eritrea
Kína
Tiltakozz
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Peru: Isten velünk
Projektek
Egyiptom
Lettország
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
India
Szudán Öröm
Pakisztán Árvíz
Irak
India
Dél-Szudán
Dél-Szudán / USA
Szudán
Szudán: Remény
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Daniel Pipes
Kisebbségek veszély
Kivándorlás
Népirtás
Agapie nővér
Kopt karácsony
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2011 / December
2012 / Április
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Emberi jogok
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
CSI képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Szudán / Dél-Szudán
A kecskék túlélik