|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A tanulatlan, mezőgazdasági idénymunkákból élő keresztény Ászja Bibi már két év és nyolc hónapja van egy pakisztáni börtönben. A CSI eltökélte: ki kell őt szabadítanunk! |
|
Ászja Bibi a pakisztáni Pandzsáb tartományban lévő Ittanvali faluban élte mindennapjait. A településen rajtuk kívül csak egy keresztény család lakott, a többi 150 háztartás muzulmán volt. 2009. június 14-én egy jelentéktelennek indult vita keletkezett kint a mezőn Ászja Bibi és a nőtársai között. A szóváltás egyre hevesebb lett, és végül az asszonyok azzal vádolták Ászját, hogy becsmérelte Mohamed prófétát, és ezzel megbocsáthatatlan istenkáromlást (blaszfémiát) követett el. |
|
Igazságtalan ítélet |
|
Az Ászja Bibi ellen fölhozott vádak meglehetősen ellentmondásosak. A bíróság előtt kijelentette: „A két női tanú összebeszélt Kari Szalimmal, a vádlómmal és elérték, hogy egy hamis, kitalált jogtalanságot fabrikáljanak ellenem.” Bibi úgy nyilatkozott: kész megesküdni a bibliára, hogy soha semmilyen becsmérlő vagy gyalázkodó megjegyzést nem tett Mohamed prófétára. A felperes a tanúkkal együtt továbbra is kitartott amellett, hogy a vádlott istenkáromlást követett el. A bíró 2010. novemberben halálra ítélte Ászja Bibit.
|
![]() |
|
Ászja Bibi családjának tagjai CSI |
|
Szalman Taszír, a remény megszemélyesítője |
|
Pandzsáb állam befolyásos muzulmán kormányzója, Szalman Taszír megígérte, hogy közbenjár Aszif Ali Zardari pakisztáni elnöknél Ászja szabadon bocsátása érdekében. Ez jelentette az első komoly reménysugarat. A kormányzó azután nyilatkozta ezt, hogy 2010-ben meglátogatta a Sheikhupura-i börtönben lévő nőt. A konzervatív vallásos jobboldal azonban rosszul fogadta az indítványát. Az volt a véleményük, hogy „Taszír közbelépése akadályozza a büntetőeljárást”. Bár alattomos kampányt indítottak ellene, a kormányzó szilárdan kitartott álláspontja mellett. „Meg vagyok győződve Ászja Bibi ártatlanságáról – hangoztatta –, ezért biztos, hogy hiba volt a halálos ítélet.” Szalman Taszírt 2011. január 4-én a személyes védelmére kirendelt testőre, Mumtaz Kadri agyonlőtte Iszlámábádban. |
|
Shahbaz Bhatti, a kisebbségek védelmezője |
|
Aszif Ali Zardani pakisztáni elnök megbízta Shahbaz Bhattit, a központi kormány később meggyilkolt kisebbségi miniszterét, hogy állítson föl egy bizottságot Ászja Bibi ügyének felülvizsgálatára. A katolikus Bhatti 2010. november 25-én nyújtotta be a vizsgálat eredményét az elnöknek. Ebben az áll, hogy Bibi ártatlan, és az ellene emelt istenkáromlás csupán rosszindulatú koholmány.
|
|
Növekvő iszlámista nyomás |
|
Maulana Juszuf Kuresi szélsőséges iszlám pap már 2010. decemberben 500 ezer rúpia (mintegy 1.300.000.-Ft) vérdíjat tűzött ki Ászja Bibi fejére. Ez hatalmas összeg, amelyből 14 hónapra ki lehetne bérelni egy háromszobás lakást a főváros, Iszlámábád központjában. Ugyanekkor a pakisztáni iszlámista pártok tiltakozó gyűléseket szerveztek a blaszfémia törvény megváltoztatásának vagy megszüntetésének megakadályozására. Az egész országra kiterjedő tüntetések, amelyek 2011-ben is folytatódtak, végül azt eredményezték, hogy Juszuf Raza Gilani miniszterelnök 2011. januárban a kedélyek megnyugtatására kijelentette, hogy a blaszfémia törvényt semmiképpen nem változtatják meg.
|
![]() |
Pakisztánban a bátrak hangját elnémítja az iszlámisták életveszélyes fenyegetése. Szólalj meg Te Ászja Bibiért! |
||
| Levél indítása |
|
|
|
|
|
Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét! |
| Hozzászólok |
|
|
| Nyomtatóbarát verzió |
![]() | Pakisztán Ászja Bibi mikor látja újra a gyermekeit? | ![]() | Ászja Bibi: 2. rész Ászja Bibi 17 hónap fogság után sem adta föl a reményt, hogy a tévedés kiderül, és újra szabad lehet. |
![]() | Pakisztán Karácsony a rács mögött | ![]() | Ászja Bibi: 1. rész 2011-ben megjelent egy könyv Ászja Bibiről, amelyben a fiatal nő fogságáról, félelmeiről és elkeseredéséről ír. De gyöngeségből nő ki a remény. |
![]() | Pakisztán Győzött az igazság | ![]() | A CSI tiltakozó akcióval követelte két keresztény gyilkosának elfogását. A tettest megbüntették. |
![]() | Mindent mutat (6) |
![]() | VILÁG Eltiport vallásszabadság | Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás. |
![]() | Kazahsztán A kormány válaszol 2012. április 2. | ![]() | A CSI 2012 februárjában tiltakozott a Kazah Köztársaság vallásszabadságot korlátozó új intézkedései ellen. Alább következzenek a fejlemények. |
![]() | Svájc Megsemmisül a Közel-Kelet keresztény kisebbsége 2012. március 10. | ![]() | Dr. Daniel Pipes berni előadása (2012. március 7.) |