2011. november 25. (péntek)

Ászja Bibi: 1. rész


2011-ben megjelent egy könyv Ászja Bibiről, amelyben a fiatal nő fogságáról, félelmeiről és elkeseredéséről ír. De gyöngeségből nő ki a remény.

„A melleimre fektetem a kezem, melyek olyan laposak lettek, akár egy deszka. A hasam behorpadt, a combomon lötyög a bőr, a karom vékony, mint a gyufaszál, és ha a kezemre nézek, azt gondolhatnám, hogy meghaltam. Sírni szeretnék, de ma már nincsenek könnyeim. Kiabálni szeretnék, de érzem, hogy nincs hangom. A lélegzetem is gyönge, és éppen csak arra elég, hogy ne haljak meg. Szálanként tépném ki a hajamat is, ha nem szeretném annyira. Itt megtanultam, mit jelent élőhalottnak lenni.”

Ő Ászja Bibi. Két és fél éve egy hideg, nyirkos börtöncella az otthona. Biztonsági okokból videokamera veszi minden mozdulatát. Szünet nélkül. Saját maga főz magának, nehogy megmérgezzék az őrök, akik csak szidják, és folyton megalázzák.

„Az év legboldogabb napja”

Ászja 2008-ban tölthette utolsó karácsonyát férjével Asikkal, és öt gyermekükkel. „Nekünk, akik Jézussal találkoztunk, mindig ez az év legboldogabb napja.” Sokat dolgozott, hogy új ruhát vehessen magának. A színe zöld-fehér volt, mint a pakisztáni zászló: zöld az iszlámé, és fehér a kisebbségeké. Szülőfalujában, Ittanvalában rajtuk kívül csak egy keresztény család él. Velük együtt mentek a sheikhupurai templomba. A hívek a háromórás karácsonyi mise után összegyűltek még a templom előtti kis téren, hogy énekeljenek és imádkozzanak Jézus születésére. Minden család hozott magával karácsonyi süteményt. Ászja – mint minden évben – most is sütött egy hatalmas süteményt a szomszédasszonnyal.

Furcsa zaj szakítja félbe a gondolatait. Ászja hasa csikordulva összeszorul, és végtelen szomorúságot érez. A templom közvetlenül a börtöne mellett áll, akár át is sétálhatna oda! Ekkor váratlanul megérkezik Zénobia. Zénobia fénysugár a börtön sötétjében. Általában Khalil ügyel rá, hogy senki ne alázza meg vagy becsmérelje Ászját. A nő azonban fél tőle, mert azt hiszi, hogy Khalil megöli. Zénobia viszont keresztény. Bár nem az ő dolga lenne, mégis Ászjához jön. Kitakarítja a rózsaillatú cellát, aztán Ászja kezébe nyom még egy szelet karácsonyi süteményt. Ászjának könny csillog a szemében. Fájdalom járja át, amikor újra eszébe jut, hogy el kellett válnia Asiktól, és a gyerekektől: Imrántól, Naszimától, Isától, Szidrától és a kilencéves Isámtól. Isára, 15 éves szellemi fogyatékos lányára gondol, aki nem érti, hol a mama.

„Életem legrosszabb napja”

Ki érti ezt? Ászja miért van börtönben? 2009. június 14-én gyümölcsöt szedtek a többi asszonnyal. Amikor megpihentek, vizet ivott, és a poharat átnyújtotta a mellette álló nőnek, de az egyik asszony rákiabált: „Ne igyál belőle, mert haram (tisztátalan)! Ászja beszennyezte a poharat, mivel keresztény. Ebből muzulmán már nem ihat. 45 nő van itt, és csak egyetlen pohár!”

Ászja már megszokta, hogy jobb, ha hallgat és alkalmazkodik. Az, hogy ugyanabból a fizetségből neki nagyobb tálat kell megtöltenie, már rég nem zavarta. Örült, hogy a gyerekei az iskolában a többiekkel együtt olvassák a Koránt. A napi imák idején ő is kendőt viselt, és ramadánkor ők is csak otthon ettek. Mindez természetes volt neki. De azt már nem viselhette el, hogy mindig szidják, és a hitét becsmérlik: „Nem akarok áttérni. A saját vallásomat követem, és abban a Jézus Krisztusban hiszek, aki meghalt az emberek bűneiért a kereszten. Mit tett a ti Mohamed prófétátok, hogy megmentse az embereket? És miért én térjek át, nem pedig ti?”

Az asszonyok dühösen meredtek rá, értéktelennek, mocskos kurvának nevezték, és megverték. Végül Ászjának sikerült fölállni, és amilyen gyorsan csak tudott, hazaszaladt. Egész úton csak zokogott. Asik megpróbálta vigasztalni: az asszonyok majd mindent elfelejtenek. De Ászját hatalmába kerítette a félelem. Jogosan félt. Öt nap múlva kimerészkedett a házból. Először minden jól ment. De aztán jött egy csőcselék – mind falujabeliek –, és kiáltozni kezdtek: „Meggyaláztad Mohamedet, ezért meghalsz!” Félholtra verték, szidalmazták, majd az imám kivallatta Ászját. Végül a rendőrök „mentették meg”, és őrizetbe vették. A férjének öt gyermekükkel együtt azonnal el kellett menekülnie a faluból, mert állandóan halálos fenyegetéseket kaptak. Ászját 17 hónap után első fokon halálra ítélték, mert meggyalázta Mohamedet. A végleges ítélet még nem született meg.

Hogyan segítsünk?

Mit tehetünk Ászja Bibiért? A nő válasza: „Meséljék el a történetemet. Tudják meg mások is. Hiszem, hogy ez az én egyetlen esélyem, hogy ne kelljen a börtönben meghalnom. Szükségem van Önökre! Mentsenek meg, kérem!”

Töltsd ki az alábbi tiltakozó lapot.

Küldj Ászjának bátorító levelet.

Imádkozz Ászja kiszabadulásáért, és családja biztonságáért.

Értesítsd a politikusokat, hogy tegyenek meg mindent a szenvedő keresztényekért.

Szabadítsuk ki Ászja Bibit!

Ászja Bibi: Mentsetek meg!
Mivel Ászja Bibi írástudatlan, a szöveget Anne-Isabelle Tollet francia újságírónő jegyezte le. Bár a könyv egyes szám első személyben íródott, az újságírónő soha nem találkozhatott Ászjával, hanem (szintén írástudatlan) férjén keresztül kommunikáltak. Így született meg egy szomorú könyv, amelyben a halálnak fontos szerep jut. Ászja Bibi beszámol a börtönben töltött sivár életéről, megaláztatásairól, és arról, hogyan vesztett el minden reményt. Ugyanakkor fiatal éveiről is mesél, mikor még boldogságban élt – minden korlátozás ellenére, amit a pakisztáni keresztényeknek el kell viselniük. Emlékezése vigaszt nyújt a foglyoknak. Istenhez intézett imája új reményt ad. A közvélemény figyelme, és a bizonyosság, hogy a hozzá hasonló áldozatok küzdelme nem hiábavaló, bátorítják a fiatal nőt. A pápa és számos kormány is követelték szabadon bocsátását. A könyv lapjain egy képzetlen, egyszerű parasztasszony alakja jelenik meg, amint őszintén elmondja a sorsát.

Könyve megkapó, és szívbe markoló. Együttérzést, ugyanakkor fölháborodást kelt, és mégis reményt ébreszt.

Kiadó: Weltbild-Verlag

Részlet a könyvből:
„Sheikhupura (Pakisztán) városi börtönének mélyéről írok Önöknek, ahol utolsó napjaimat – talán óráimat – töltöm. Legalábbis a bíró azt közölte velem, hogy halálra ítéltek.

Félek. Nagyon féltem az életem, a gyermekeimet és a férjemet, akik ugyanígy szenvednek. Velem együtt az egész családomat elítélték.

De a hitem szilárd, és kérem az irgalmas Istent, hogy védelmezzen meg bennünket. Nagyon szeretnék még egyszer újra mosolyt látni a szeretteim arcán… De tudom, hogy már nem sokáig maradok életben, és ezt a napot valószínűleg nem érhetem meg. A szélsőségesek soha nem fognak békét hagyni nekünk.

Én soha nem öltem meg senkit, és soha nem loptam… De jogi értelemben valami sokkal rosszabbat tettem: istenkáromlást követtem el. A bűnök bűnét, a legnagyobb sértést: azzal vádolnak, hogy rosszat mondtam Mohamed prófétáról. Ez egy olyan vád, ami ellen semmit sem tehetsz, bármilyen vallású vagy, és akármi a meggyőződésed.

Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!