2011. november 25. (péntek)

Ászja Bibi: 2. rész

Ászja Bibi 17 hónap fogság után sem adta föl a reményt, hogy a tévedés kiderül, és újra szabad lehet.

Végre! Végre kiderül, hogy csak félreértés az egész. Végre rájönnek, hogy ő mindig is tisztelte Mohamedet. És akkor újra szabad lesz.

Ászja Bibi aligha számíthat újabb tárgyalásra. 17 hónapja van börtönben, de még egyetlen bírót sem látott. Hogy már 17 hónap telt el, azt is úgy mondták neki. Ászja már teljesen elvesztette az időérzékét. Éjjelek és nappalok egybefolynak, hisz a cellában mindig sötét van. Egyedül a zajokból tud valamelyest következtetni a napszakra: az ajtócsapkodás reggelt jelent; a közelgő léptek, kulcscsörgés, meg csikorgó kerekek az ebédet; a vödörcsörgés munkaidőt. Zavartalan alvás nem létezik. A priccs túl kemény, a ruhája nedves.

Már 17 hónapja nem látta a gyermekeit

„A ma este, mint minden este a gyermekeim nélkül sokkal jobban megvisel, mint a fogság. Ők nem érzik ezt, mert nem tudják fölfogni. Mindent odaadnék, ha csak egyetlen pillanatot tölthetnék velük és a férjemmel otthon, a nagy ágyban összebújva.

Nevetnem kell, ha eszembe jut egy tavaly téli nap a véget érni nem akaró tetűmentesítő ceremóniával. Isám, a legkisebb lányunk a ruháskosárba bújt, hogy megmeneküljön a tetűfésűtől. Asik, a férjem bizonygatta a gyerekeknek, hogy az egyik kislányom fejbőrével táplálkozó tetű egy napon akkora lesz, mint egy patkány, ha nem vigyázunk.

’Egy patkány?! Patkány az én hajamban?’ – kiáltotta Isám, és gyorsan a szoknyám mögé menekült.

Istenem, mennyire szerettem ezt a pillanatot.”

Ez volt egykor. Ászja szomorúan gondol vissza a családjára. Az emlékeit senki sem veheti el tőle. És ez erőt ad neki. Nemsokára minden újra olyan lesz, mint volt. Akkor majd megint átölelheti a gyermekeit, és megcsókolhatja a férjét. A bíróság majd igazolja az ártatlanságát.

A tárgyalás előtt néhány nappal meglátogatja őt a férje. Asik nem léphet be a bíróságra, mert a tömeg azonnal meglincselné. Kint fogja várni, és ott találkozhatnak. Asik széles mosollyal fogadja majd: „Hamarosan minden rossz elmúlik, most csak ez számít. Eddig már több mint egy évet ültél. Tényleg jó, hogy a tárgyalás megkezdődik. A gyerekekkel már elhatároztuk, hogy nagy ünnepséget rendezünk, ha kijössz.”

Ászja sír az örömtől: végre újra láthatja a családját. Végre elhagyhatja a börtön poklát. Első alkalommal búcsúzik Asiktól könnyű csókkal, hiszen nemsokára újra egyek lesznek.

„Azért is fizetni kell, hogy megöljenek?”

Aztán elérkezik végre a rég várt nap, 2010. november 8. A Nankana Szahibi bírósági meghallgatás mindössze öt percig tart, majd Navíd Ikbal bíró kihirdeti az ítéletet: akasztásos halál, és 300.000.-rúpia pénzbüntetés. Az ítéletet kitörő ujjongás fogadja: „Öljétek meg! Allah akbar!” – üvöltik elégedetten a jelenlevők. Három mullah is eljött a tárgyalásra. Majd betörik a bíróság ajtaját, és a magáról megfeledkezett horda benyomul: „Elégtétel a szent prófétának, Allah nagyobb!”

Ászja zokog. Magára hagyva sír. A családja nincs vele, és ügyvédje sincs. Csak a mellette álló rendőrök békültek meg az ítélettel. „Teljesen egyedül sírtam, és a kezembe temettem a fejem. Nem tudtam elviselni azoknak a gyűlölettől fűtött embereknek a látványát, akik hangosan éltették egy szegény parasztasszony halálos ítéletét.”

Mielőtt a tömeg Ászjára támadhatott volna, a két rendőr a tárgyalóterem hátsó ajtaján kimenekítette. Hamarosan ismét a csúf cellában találta magát, pedig azt gondolta, hogy már soha nem látja viszont. „Akasztásos halál, milyen szörnyű! – gondolta magában. – És ha nem lenne elég, hogy megölnek, még 300.000.-rúpiát is kell fizetnem. […] Azért is fizetni kell, hogy megöljenek?

Hallja, amint a szomszédai napi sétájukat végzik a cellájukban. Ászja túl gyönge ahhoz, hogy bekapcsolódjon a többi nő beszélgetésébe. Khalil, a fegyőr bezárja az ajtót. „Megérdemelted, végre megfizetsz ezért a rettenetes tettért! Most legalább egy kicsit magadba szállsz, miközben arra vársz, hogy a kötél megfeszüljön a nyakadon.” Ászja halk hangon mondja, hogy inkább nem akar kimenni. Khalil úgy megrúgja, hogy a nő a cella másik sarkába szánkázik. Khalil haragtól vörösen kiáltja: „Nem kérdeztem, mit akarsz, te undorító szemét!” A többi fogoly úgy néz rá, mintha pestises lenne, és elhúzódnak tőle. Mindannyian tudják: Ászját halálra ítélték.

Az írástudatlan nő még aznap éjjel gondolatban megfogalmazza a búcsúlevelét.

A búcsúlevél

„Kedves Asik, Kedves Gyerekek,
Most nagyon nehéz idők várnak rátok. Ma reggel halálra ítéltek. […]

Mióta visszatértem a cellámba, és már tudom, hogy meghalok, állandóan rád gondolok Asikom, és rátok, szeretett gyermekeim. […] Kedves Imrán, 18 éves legnagyobb fiam, szeretném, ha jó feleséget találnál, akit boldoggá teszel, ahogy Édesapád boldoggá tett engem. Te, 22 éves Naszima, már megtaláltad a férjedet és szeretetre méltó apósodat és anyósodat. Ajándékozd meg apádat unokákkal, akiket keresztényi szeretetben nevelsz, ahogyan mi is tettük veletek. Te, szelíd Isa, tizenöt éves vagy, csak kicsit lassú a gondolkodásod és nem vagy olyan ügyes, mit a többiek. A papával mindig Isten ajándékának tekintettünk téged. Te mindig olyan barátságos és nagylelkű voltál. […] Szidra, te 13 éves vagy, és tudom, hogy mióta börtönben vagyok, te bajlódsz a háztartással. Te gondoskodsz idősebb testvéredről, Isáról is, akinek segítségre van szüksége. Vádolom magam, mert egy felnőttet varrtam a nyakadba, mikor neked még babával kéne játszanod. Kicsi Isám, te még csak kilenc éves vagy, de máris elveszted az édesanyád. […]

Gyermekeim, maradjatok bátrak, és ne veszítsétek el Jézus Krisztusba vetett hiteteket. […] Kislányaim, remélem, hogy elég szerencsések lesztek, és olyan jó férjet találtok magatoknak, mint amilyen jó az Édesapátok hozzám.

Asik, az első naptól szeretlek, és ezt már 22 éven át bizonyítottam. Soha nem szűntem meg hálát adni az Égnek, hogy megismerhettelek. […]

Ti tudjátok, miért kell meghalnom, és remélem, nem vádoltok azért, mert ilyen hamar elhagylak benneteket, mert ártatlan vagyok, és semmit sem követtem el. Asik, te tudod a legjobban, hogy sem erőszakos, sem kegyetlen nem tudnék lenni soha. Bár olykor kissé dacos vagyok. […]

Nem tudom, mikor jönnek értem, de legyetek nyugodtak, kedveseim, hogy emelt fővel megyek oda, mert a mi Urunk és a Szűzanya fognak elkísérni, és a karjaikba vesznek. Kedves jó férjem, neveld tovább a gyermekeinket úgy, ahogy eddig is tettük.

Asik, és szeretett gyermekeim, bár végleg elhagylak, örökre szeretni foglak titeket.”

Folytatjuk

Fontos személyek:

Ászja Norín Bibi, elítélt

Asik, a férje

Imrán, 18 éves fia

Naszima, 22 éves férjezett lánya

Isa, 15 éves szellemi fogyatékos lánya

Szidra, 13 éves lánya, ő vezeti a háztartást

Isám, 9 éves lánya

Khalil, kegyetlen börtönőr

Zénobia, keresztény fegyőr, Ászja egyetlen barátnője a
börtönben

Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!