|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A keresztény Imrán Gafur Maszih állítólag meggyalázta a Koránt, ezért életfogytiglanra ítélték. A CSI követeli a szabadlábra helyezését. |
![]() |
|
Pakisztánban sok ember ül ártatlanul börtönben wikaj |
|
Imrán Gafur Maszih Hadzsvari településen (Pandzsáb szövetségi állam) egy könyvkereskedés tulajdonosa volt. A szomszédjuk, Haddzsi Liagat Ali ezért már régóta irigykedett rá – mondta Imrán apja. 2009. július 1-jén az akkor 26 éves Imrán udvarán elégette a használt papírt. A muzulmán szomszéd ezt megpillantva elérkezettnek látta az időt, hogy megszerezze a jól működő üzletet. Azt állította, hogy a keresztény Imrán lomtalanítás közben szándékosan Korán lapokat is meggyújtott, és így meggyalázta a szent könyvet. A híresztelést a mecset hangszóróján is terjesztették. Hamarosan több mint 400 földühödött muszlim gyűlt Imrán háza elé. Fivérével, Nevínnel együtt megverték a könyvesbolt tulajdonost, akit a rendőrség még aznap őrizetbe vett. |
|
„Akasszák föl!” |
|
De az ingerült tömeg nem nyugodott, hanem a rendőrőrs elé vonultak, kővel dobálták meg az épületet, és azt kiáltozták: „Halál a szent Koránt meggyalázóra, akasszák föl! A keresztények kutyák, Imrán egy kutya!” Ezért a foglyot átszállították egy faiszalabadi fogdába. 2010. január 11-én a bíróság a „Korán megszentségtelenítése és vallási gyűlöletkeltés” miatt (295/A és B cikk) kimondta az életfogytig tartó ítéletet. Emellett mintegy 625.00.-Ft-nak megfelelő rúpia pénzbüntetés is kiszabott, ami majdnem tízszerese a havi átlagjövedelemnek. |
|
Imrán családja a Legfelső Bírósághoz fellebbezett, de a mai napig nem kaptak választ. A férfi viszont azóta is börtönben van. Naponta csak kétszer hagyhatja el az ablaktalan cellát, és még a sorakozónál, ahol az összes foglyot megszámolják. Nyáron a zárka hőmérséklete meghaladja a 49 fokot. |
![]() |
Követeld Imrán szabadon bocsátását és a blaszfémia törvény eltörlését! |
||
| Levél indítása |
|
|
||
|
| ||
|
|
|
|
Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét! |
| Hozzászólok |
|
|
| Nyomtatóbarát verzió |
![]() | Pakisztán Félholtra vert bátorítja a nyomorgókat 2013. február 17. | ![]() | A pakisztáni vallási kisebbségek elnyomását törvényekben rögzítik. A külföldi szolidaritás reménnyel tölti el a megalázottakat. |
![]() | Mindent mutat (11) |
![]() | VILÁG Eltiport vallásszabadság | Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás. |
![]() | Irán Védőügyvéd rács mögött 2013. május 14. | ![]() | Mohamed Ali Dadkhah muzulmán ügyvéd mentette meg Juszuf Nadarkhani lelkészt a kivégzéstől. Most ő kapott kilenc év börtönt. |