Home
Sitemap  

Ország info  

Vissza  

Magyarország

Földrajzi adatok

Terület

93'030 km²

Lakosság

10.2 millió

Népsűrűség

110 lakos/km²

Bruttó nemzeti össztermék (GDP)

966'000 Ft

Vallási megoszlás

Keresztény

86.9%

     Katolikus

61.1%

     Protestáns

23.8%

     Ortodox

  2%

Egyéb

13.1%

Magyarország 

Ország info  

Egy volt rabszolga tanúságtétele

2009. március 23-27. között hazánkba érkezett a fekete-afrikai katolikus Simon Deng dél-szudáni volt rabszolga. A történelmi egyházak a legmagasabb szinten támogatták előadó körútját. A hívek adományaiból 111 rabszolga szabadságát adhattuk vissza.

Simon Deng fölhívta a figyelmet az iszlámista Észak-Szudán által szított rabszolgaság kegyetlen valóságára, melynek a kiszolgáltatott fekete-afrikai keresztények a célpontjai. Az a tény, hogy Nagyváradon is előadást tarthatott, erősítette a magyar nemzet egységét, összetartozását és az igazi keresztény sorsközösség vállalását a hitük miatt üldözöttekkel. Mindenhol a legnagyobb szeretet sugárzott felé, amit az is mutat, hogy a hallgatóság tagjai az anyagi nehézségek ellenére erejükön felül adakoztak a rabszolgák kiszabadítására. Négy főpap, Spányi Antal székesfehérvári katolikus megyéspüspök, D. Szebik Imre evangélikus püspök, Dr. Katona István egri katolikus segédpüspök és Varga Lajos váci katolikus segédpüspök személyes jelenlétével is megtisztelte az eseményt. Hálás köszönettel tartozunk mindazoknak, akik nemcsak térítésmentesen otthont adtak nekünk, hanem önzetlenül vendégül láttak és mindenütt magukra vállalták a helyi szervezést. Simon Deng üzenete közvetlenül több mint 3.000 emberhez jutott el, ami a média (TV, rádió, nyomtatott sajtó) hatására megsokszorozódott.

„Az igazságtalanság, bárhol kövessék is el, mindenhol veszélyezteti az igazságot” – idézte Simon Deng ifjabb Martin Luther Kinget. Ezért is vállalta, hogy elnémított népe szószólója legyen. „Nekünk kell megkezdenünk azt a változást, amit a világban szeretnénk látni” – folytatta Gandhival, ezzel is arra biztatva a magyar hallgatóságot, hogy ők is kapcsolódjanak be a rabszolgaság megszüntetésébe adománygyűjtéssel és a szudáni kormányra való nyomásgyakorlással.

Március 23-án délelőtt részt vettünk a Fidesz frakcióülésén, ahol Simon Deng 15 perces fölszólalásra kapott lehetőséget. Ezután fogadott minket Szili Katalin, a parlament elnöke, majd megbeszélést folytattunk Balog Zoltán református lelkész képviselővel, az Emberi Jogi Bizottság elnökével és Ékes Ilona emberi jogi képviselővel.

Március 24-én, kedden reggel egy budapesti autóbuszon történt, hogy a sofőr kihangosította a Kossuth Rádió reggeli műsorát, amelyen éppen a Simon Denggel készített előző napi riport volt hallható. Az utasok döbbent csöndben hallgatták a megrendítő tanúvallomást, miközben a busz evickélt a csúcsforgalomban.

Az ötnapos körút során 1.458 km-t tettünk meg, és az adakozók jóvoltából 111 rabszolgát tudtunk kiszabadítani. A CSI munkatársai minden rabszolga felszabadító alkalmat részletesen dokumentálnak és elmondják a kiszabadítottaknak, kiknek köszönhetik az életüket. A CSI hálával tartozik azért, hogy ezúttal elmondhatjuk: „Most már mindannyian újra szabadok vagytok. Jézus megszabadított titeket. A szabadságotokat a magyar keresztények önzetlen adományainak köszönhetitek.”

A CSI tovább folytatja az elrablottak kiváltását, egészen addig, míg az utolsó rabszolga haza nem tér.

Simon Denget mindenütt szeretettel és nagy érdeklődéssel fogadták CSI  


 

Adakozz a dél-szudáni keresztény rabszolgák kiszabadítására.

10000.–

Ft 

1 rabszolga szabadságának ára

8500.–

Ft 

1 túlélési egységcsomag (5 embert ment meg)

5000.–

Ft 

Gyógy- és kötszerek (malária, szembetegségek ellen)

Postautalvány




Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák

Magyarország
Advent és a közelgő karácsony mindenkit várakozó reménnyel tölt el: fölemeljük a szívünket, mert békességre vágyunk. Már az biztató, hogy a szelíd Isten védtelen gyermekként önmagát föláldozva beleszületett a mi hideg és ostobán elutasító világunkba, békét és feltétel nélküli szeretetet...
Magyarország
Krisztusi Szolidaritás rádióműsorok
Magyar Katolikus Rádió A Testvéregyházaink életéből című műsorban hallhatják a Krisztusi Szolidaritás híreit, kéthetente szerdán 16:34-től. Ismétlés: vasárnap hajnali 01 órától. A Magyar Katolikus Rádió hullámhossza: 810 KHz, illetve 1341 KHz...
Magyarország
A mi világunkban nagyon erős az a hang, ami rólunk, magunkról szól. Tele vagyunk a saját aggodalmainkkal, a saját félelmeinkkel, a saját vágyainkkal. Tele vagyunk önmagunkkal. Ezért aztán sokszor észre sem vesszük a másik embert, az egyszerű jelzéseket, a mellettünk élő magányát,...
Magyarország
Ima a szenvedő keresztényekért
Magyarország
Irakban, amely mára a világ egyik legveszélyesebb országává vált, már csupán egy kis – és folyamatosan morzsolódó létszámú – káld-katolikus közösség tart ki az ősi bibliai Ninive-síkságon. A keresztény hitre térítés itt is, akárcsak a többi muzulmán országban hagyományosan tilos, sőt...
Magyarország
1%
A szenvedő gyerekeknek, a rabszolgáknak és a hitük miatt üldözötteknek!
Magyarország
Mark A. Gabriel Magyarországon
Mark A. Gabriel iszlám tudós 2009. novemberi svájci előadókörútját élénk érdeklődés kísérte, amelyet még jobban megnövelt a mecsetépítésről folytatott országos vita. A volt imám az iszlám igazi arcát mutatta be.
Magyarország
Elérhetőség / Email
CSI-Magyarország
Csekket kérek a befizetéshez
Telefon / Fax: (00 36) 06 / 28 440 656  peter.viz@csi-magyarorszag.hu   CSI-Magyarország Alapítvány Besorolás: közhasznú szervezet Nyilvántartási sorszám: 9571 Adószám: 18187506-1-42 Számlavezető pénzintézet: OTP Bank Rt ...
 Keresés az
 archívumban

További témák

Kuba
Börtön a lelkésznek
Gude Perez lelkészt hat év fegyházra ítélték egyházvezetői tevékenysége miatt. Az atya hozta létre az „Apostoli Reformáció” nevű, az államtól független szabadegyházak ernyőszervezetét is.
Egyiptom
Hol van Amira?
Az iszlám fanatikusok évek óta rendszeresen elrabolják a kopt lányokat. Amira Morgan sorsa különösen aggasztó.
Pakisztán
A börtönben találkoztak Istennel
„A fegyházban a kegyetlenkedések ellenére naponta megtapasztaltuk Isten jelenlétét.” James Maszih és Buta Maszih börtönélményeiről mesélt a CSI-nek.
Pakisztán
Keresztényellenes pogrom
Az iszlámisták okozta keresztényellenes gyújtogatások során Pandzsáb tartományban tizennégyen haltak meg, és sokan megsebesültek. A fanatikusok 70 házat leromboltak. A pogrom hátterében a hírhedt blaszfémia törvény áll. A CSI a támadások hallatára azonnal az áldozatok segítségére sietett.

Hitük miatt üldözött
Rádióadások - Változás!
Miért segítünk
Szudán: Lábos
Szudán
Irak
Törökország
Irán
Irak: Merénylet
Mark Gabriel
Egyiptom: Vér
Nigéria
Egyiptom: Igazságot
Egyiptom: Kopt
Egyiptom: Háttér
Egyiptom: Kényszer
Irak: Megmenteni
Pakisztán: Jézusért
Marokkó
Irán: Bizonytalan
Eritrea: Megtorlás
Egyiptom: Amira
Pakisztán: Pogrom
Pakisztán: Sms
Pakisztán: Eredmény
Pakisztán: Börtön
Pakisztán: Segély
Pakisztán: Tüntetés
Irak: Becsapják
Kuba: Perez
Vietnam: Törvény
Török rulett
Töröko: Mor Gabriel
Egyiptom: Kávézó
Magyarország: Simon
Vietnam
Srí Lanka: Térítés
Irak: Iszlámizmus
Egyiptom: Áldozat
India: Agresszió
Kína: Huiki
Szudán: Iszlám
Pakisztán: Gulsher
Irak: Menekülés
Keresztényüldözés
Pakisztán: Maszih
India: Orissza
Irak: Keresztények
Kína: Su Zhimin
Kína: Wang
Kína: Heng
Irak: SOS
Vietnam: Ly atya
Észak-Korea: Son
Pakisztán: Tahir
Bhután: Tiltás
Tiltakozz!
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Nicaragua: Lisbeth
Románia: Flori
Peru: Isten velünk
Egyiptom: Beni Suef
Projektek
Egyiptom
Lettország
Nicaragua
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
Szudán: dr. Luka
Irak: Noneh
Szudán: Remény
Szudán: Menekülés
Törökország / Irak
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2009 / Jan.-Feb.
2009 / Máj.-Jún.
2009 / Nov.-Dec.
2010 / Máj. -Jún.
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
Képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Észak-Korea
Kivégezhetik a misszionáriust