Advent és a közelgő karácsony mindenkit várakozó reménnyel tölt el: fölemeljük a szívünket, mert békességre vágyunk. Már az biztató, hogy a szelíd Isten védtelen gyermekként önmagát föláldozva beleszületett a mi hideg és ostobán elutasító világunkba, békét és feltétel nélküli szeretetet ajándékozva nekünk.

Sok keresztény ma sem töltheti a karácsonyt szeretteivel. Elfogyott körülöttük a levegő: nekik ekkor is elutasítás, kirekesztés, egyedüllét és kiszolgáltatottság jut. Jézus jelenléte azonban melegséggel és bizakodó hittel tölti el a magánzárkák ártatlan foglyait. Meglátogatja a kirekesztetteket, magához emeli őket, hogy fölszikrázzon bennük a hit fénye. Belé kapaszkodhatunk, a jászolban fekvő gyönge Istengyermekbe vethetjük magunkat, mert fontosak vagyunk neki, és aggódik értünk. Alázatában és kicsinységében olyan mélyre hatolt, hogy elvállalhassa a legmegvetettebb bűnöst is, hisz minket akar és nem büntetést. Ez megérinti az ártatlan foglyokat: „Az imából merítettünk erőt. Az Istennel való beszélgetés átalakítja az embert. A Szentlélek lépésről-lépésre vezetett, és a sötétzárka borzalmai ellenére bölcsességgel töltött el bennünket. Ezekben a pillanatokban tudatosult bennünk, hogy Ő a börtöncellában is velünk van, sőt velünk együtt szenved.”

„Az áldozatokkal együttérezni, és sírni: ennél többet aligha tehetünk – mondta John Eibner, a CSI munkatársa nemrég Budapesten. – Nagyon sokakat képviselek a világ minden tájáról, beleértve Magyarországot is. Azokat, akiknek fontosak Krisztus testének üldözött tagjai. Ez elmondhatatlanul sokat jelent nekik. Bizonyos értelemben értelmet ad az életüknek, hogy nincsenek teljesen magukra hagyva, mert mások is osztoznak a szenvedéseikben. És ez az, ami értelmet ad az egésznek, ami minden fáradságot megér.”

Az ő nevükben köszönjük egész évi támogatásodat, imáidat és pénzadományaidat, és kívánunk áldott karácsonyt és kegyelmekben gazdag, békés, boldog újesztendőt,





Budapest, 2009. december 1.