|
A most 23 éves, Karakosból származó Farah Habib Essou 2010. május 2-án súlyosan megsérült a buszkonvojuk ellen elkövetett merényletben. Bal lába összeroncsolódott, és amputálni kellett a jobbat, de bal kezén is megsérültek az ujjai. Amikor a CSI Irak projektjének vezetői, dr. John Eibner és Gunnar Wiebalck 2010. júniusban meglátták, már túl volt egy Törökországban úgy ahogy elvégzett sürgősségi műtéten. Állandó fájdalmai voltak, a kezét sem tudta használni, és kerekesszékbe kényszerült.
Ám nagylelkű támogatóinknak – köztük magyaroknak is – hála, a CSI 2011 nyarán Németországba szállította Faraht, ahol több költséges operáción esett át. A lánynak ma már nincsenek fájdalmai. Újra tud járni, akár lépcsőt mászni, és bal kézzel is meg tudja tartani a kávéscsészét. A fiatal nő példája megmutatta honfitársainak, hogy Európában sokan mellettük állnak a bajban. |
|