Az ENSZ tagállamok rendszeresen megsértik a vallásszabadságot

Az „Open Doors” szervezet – a Schweizerische Evangelische Allianz „Munkaközösség a Vallásszabadságért” részlegének tagja – adatai szerint a következő országok sértik meg legsúlyosabban a vallásszabadságot: a sztálinista Észak-Korea, az iszlám országok közül pedig Szaúd-Arábia, Irán, Szomália és a Maldív-szigetek.

A keresztények helyzete Észak-Koreában a legrosszabb. Illegalitásba kényszerülnek, vagy koncentrációs táborba zárják őket. Szaúd-Arábiában legfeljebb két külföldi állampolgárságú keresztény imádkozhat együtt – de ők is csak magánterületen. A hírhedt vallási rendőrség ennek ellenére egyaránt őrizetbe vesz szaúdi és külföldi keresztényeket is, és gyakran megkínozzák őket. Iránban nem engedélyezik a perzsa nyelvű istentiszteleteket. A kereszténységre tért muzulmánt letartóztatják. Szomáliában – amelynek nincs működő központi kormánya – a keresztények a kegyetlen iszlám klánoktól, és haduraktól való félelmükben illegalitásba kényszerülnek. A Maldív-szigetekre látogató turisták csak egyedül gyakorolhatják hitüket; a maldív keresztényekre azonban hosszú börtönbüntetés vár.

Az Open Doors által vizsgált 40 – a vallásszabadságot lábbal tipró – országból 31 muzulmán lakosú volt.

A szaúdi uralkodó a pápánál

Történelmi jelentőségű pillanat: Abdullah al-Szaúd király 2007. november 7-én első alkalommal találkozott a Vatikánban XVI. Benedek pápával, a katolikus egyház fejével. Újdonság volt az is, hogy az arab média – köztük az al-Dzsazíra hírtelevízió – első alkalommal tudósított az „iszlám szent helyei, Mekka és Medina őrzője”, valamint a katolikus egyház legfőbb vezetője közti megbeszélésekről. A nevezetes alkalomról még a hivatalos szaúdi hírügynökség (SPA), és a nemzeti televízió is élőben jelentkezett. A legtöbb riport örvendetes módon megemlítette, hogy a magas rangú méltóságok kölcsönösen kitértek a szaúd-arábiai vallási helyzet ügyére.

Keresztények Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábia rettegett vallási rendőrsége (Mutava) a keresztények és más nem-muzulmán vallásúak nyilvános vagy magán-összejöveteleit erőszakkal föloszlatja. Imádkozzunk azért, hogy a 2007. november 7-én megrendezett keresztény-muzulmán találkozó eredményeképpen a vahabita királyságban és a többi iszlám országban is jelentős javulás következzen be a keresztény kisebbségek helyzetében.

Szeretettel a gyűlölet ellen

A Kadhafi diktátor karmaiból kiszabadított bolgár túszok sorsáról – az elvetemült, perverz kínzásoktól a nemi erőszakon át a vicsorgó rendőrkutyás fenyegetésekig – mind több borzalmas részlet kerül napvilágra. A hitvány gaztett a líbiaiak örök szégyene és gyalázata, akármennyire körüludvarolja most őket Sarkozy elnök és a többi EU-nagyság. Az igazság pillanata utoléri a latorállam Líbiát! Bár a Nyugat jelenleg – Irak és Afganisztán mellett – képtelen új frontot nyitni, a következő leckét minden bizonnyal Kadhafi terrorizmust támogató országa kapja.

Az iszlám világ távoli szegletében lévő Afganisztánból közben újabb nyugtalanító hírek érkeznek: az új erőre kapott talibánok már a második dél-koreai túszt végzik ki. A gyáva gyilkosság annál aljasabb, mivel nem NATO-katonákról, hanem keresztény hittérítőkről van szó.

A dél-koreaiaknak sikerült elérniük azt, amiért Charles de Foucault „Jézus Kis Testvérei” évek óta küzdenek Kabulban: tanúságot tettek a keresztényi testvérszeretetről a tisztán politikai és katonai célú iszlám ellenében.

Becsüljük őket jóakaratukért és bátorságukért, hogy a tálibok közé merészkedtek, sőt, ketten életüket is adták értük. Szent félkegyelműnek („Krisztus bolondjának”) kell lennie annak, aki a vérszomjas, sötét időkben táplálja, és élteti a remény lángját. (Heinz Gstrein)

Az iszlám kardja

Benita Ferrero-Waldner, az EU külügyi biztosa rövid időn belül már másodszor követelte a Líbiában nyolc éve halálcellában senyvedő öt bolgár ápolónő szabadon bocsátását. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Berlin támogatásáról biztosította a foglyokat. A botrányos líbiai egészségügyi állapotok áldozatává vált nővérek tragédiája – akik HIV-vírussal fertőzött vért adtak a bengázi gyermekkórház betegeinek – mára összeurópai üggyé vált, mivel Bulgária 2007. január 1-jén az EU tagja lett. Nicholas Sárkozy francia elnök külpolitikája fő feladatának tekinti a „líbiai nővérek” megmentését. A bolgár rabszolgákat a Német Szövetségi Köztársaság is minél előbb szeretné kiszabadítani a radikális iszlám igazságszolgáltatás karmaiból. Moamer Kadhafi fia, Seif al-Islam (neve is beszédes: az Iszlám kardja), halogató kifogásokon kívül ezúttal sem vitt semmit a június 11-i találkozóra Tripoliba. Az iszlám büntetőjogot (saría) nem érdekli a személyes bűn, hidegvérrel mond ítéletet a szóban forgó tényállásról. Az, hogy a gyanútlan ápolónők a lehetetlen líbiai egészségügyi állapotok miatt használtak AIDS-szel fertőzött vért, teljesen mellékes: ők adták be a transzfúziót a betegeknek. Az áldozatok hozzátartozói a vérbosszú elve alapján követelik az ápolónők életét, és ragaszkodnak kivégzésükhöz. Tripoli a bolgárok megkegyelmezéséért cserébe az EU-tól kapott milliók „vérdíjával” akarja kártalanítani őket. Éljen az iszlám jog! Nem kell ahhoz gyarmatosítónak lenni, hogy az ember visszavágyjon a régi időkbe, amikor még a Ferrerohoz és Steinmeierhez hasonló humanitárius akciókat ágyúnaszádok támogatták.

„Őrizkedjetek a kufárok iránti szeretettől”

Az interneten számtalan szabadon elérhető honlap található, ahol iszlám hittudósok válaszolnak az umma (muzulmán világközösség) kérdéseire. Egy példa a  http://www.islam-qa.com  angol nyelvű oldaláról:

Egy muzulmán asszony kérdése az internet-imámhoz: „Két éve levelezek az interneten európai és amerikai nőkkel. Megbeszéljük a minket érdeklő dolgokat, és néha kisebb ajándékot küldünk egymásnak. Párszor már megpróbáltam nekik beszélni az iszlámról, de végül mindig visszariasztott a tudat, hogy elégtelenek az ismereteim, vagy valami hibásat mondok. Ön mit tanácsolna: szakítsam meg velük a kapcsolatot, vagy inkább folytassam azzal a céllal, hogy – minden nehézség ellenére – iszlámra térítsem őket; és ha igen hogyan? Barátságnak számít-e az ilyen kapcsolat, és mit mond erre az iszlám törvény?”

Az imám válasza: „Dicsőség Allahnak. Először is: muzulmán férfi vagy nő nem barátkozhat nem-muzulmánnal, mivel Allah megtiltotta nekünk a kufárok (hitetlenek) iránti szeretetet, barátságot vagy társaságot. Így szól a Qur’an:

Ti hívők! Ne kössetek testvérbarátságot a zsidókkal és a keresztényekkel [mint avlijaa: barátokkal, pártfogókkal, segítőkkel]: Ők egymás testvérbarátai! Ha valaki közületek barátságot köt velük – az közéjük tartozik [azaz: magatok is hitetlenek lesztek]! Allah nem vezeti az igaz útra a vétkes [többistenhívő] népet. (Al-Maida/Az asztal szúra, 5:51)

Másodszor: egy muzulmán csak azért levelez és küld ajándékot társainak, hogy iszlámra térítse őket, és megismertesse velük a vallás szépségét, feltéve ha – az ő átlátszó és alattomos módszereikkel szemben – elegendő a tudása és erős a hite. De ha valaki nem ilyen, az ne ártsa bele magát a dologba, mert többé nem szabadul a kísértéstől, vagy a kétségtől, amely eltéríti a helyes útról, és pusztulásba sodorja. Allah óvjon ettől!”

Az imám így folytatja: „Ha a levelezés csupán hétköznapi dolgokra szorítkozik anélkül, hogy kölcsönös rokonszenvvé vagy barátsággá fejlődne vagy a másik (vallás) ünnepeit üdvözölné stb., akkor az ügy rendben van. Mohamed is kereskedett a zsidókkal… A muzulmánnak azonban ügyelnie kell rá, hogy a kufárok iránt a legcsekélyebb szeretet se férkőzzön a szívébe.

Allah minden dolgok tudója.”

Arab filozófus: „Véget kell vetnünk a gyűlölködésnek”

A Londonban megjelenő al-Sark Al-Avszat című arab nyelvű napilap Abu Ahmad Musztafa diplomatának a mai arab világról kifejtett nézeteit vitatja: „Abdallah Al-Kasszimi szaúd-arábiai filozófus szerint egyes arab személyek szavai és tettei közt hatalmas szakadék tátong… Nyíltan, és mások iránti gyűlölet nélkül kell szembenéznünk saját történelmünkkel, irodalmunkkal, és létezésünk értelmével. Föl kell hagynunk azzal a gyakorlattal, hogy mindig másokról szedjük le a keresztvizet. Ha békés társadalmat akarunk, nem tehetünk mást. Aki elfogulatlanul nézi internetes oldalainkat…, annak rossz érzése támad, mert tele vannak gyűlölködéssel és aljassággal… Hogy jön ide, hogy egy tébolyult (2001. szeptember 11-én New Yorkban) olyan épületeket rombolt le, amelyek irodáiban a legkülönbözőbb vallási felekezetekhez tartozó emberek dolgoztak együtt? Ennek a háromezer ártatlan – köztük sok muzulmán – életet kioltó szörnyű tettnek semmi köze sincs az ő beteges elképzeléseihez… Az emberek a világ minden táján folyamatosan képezik magukat, a tudomány állandóan fejlődik, új infrastruktúrák épülnek. És mi miért harcolunk? Nem a közegészségügy, az oktatás vagy a víztisztítás színvonalának javításáért, az emberi jogokért, a szabadságért és politikai reformokért – hanem a totális pusztulásért…”

„Ha Allah is úgy akarja”

A Nagy-Britanniában élő, iszlámhű muzulmánok 80%-a „kitörő örömmel” fogadta a 2001. szeptember 11-i események hírét. Ezt nyilatkozta Hasszán Butt (25 éves) „vallási harcos” az angol Prospect című lapnak. A Manchesterben letelepedett pakisztáni bevándorló fia az interjúban kétséget sem hagy afelől, hogy öngyilkos merénylő szeretne lenni: „Még a gondolatától is kiráz a hideg, hogy egyszer majd – tisztességben megöregedve – természetes halállal haljak meg.” Az USA-nak újabb csapásokra kell számítania. „Az ördög fejére fogunk ütni. Amerika a fej, Anglia pedig az egyik kéz. Nem sokat számít, ha csak az egyik kezet vágjuk le, de ha leütjük a fejet, az már súlyos következményekkel jár.” Hasszán Butt szívesen kitűzné az iszlám lobogóját a washingtoni Fehér Házra és a londoni Downing street 10. homlokzatára – a miniszterelnöki rezidenciára – is. Elkerülhetetlen, hogy az ide vezető hosszú út során még sokan az életüket áldozzák. „Számomra semmi sem fontosabb annál, mint hogy Allahért öljek, vagy Allah akaratából meghaljak.”

Mohamed igazi arca

Újra és újra fölmerül – főleg egyházi vezetők részéről –, hogy az iszlám vallás megalapítója a béke és türelem embere volt. A hazáját „radikalizmusa miatt” elhagyni kényszerült, és az USA-ban letelepedett Fetullah Gülen, tekintélyes kortárs török tudós és gondolkodó is hangsúlyozza, hogy a Próféta „a szeretet elkötelezettje” és „az emberiség büszkesége”, akinek békés nézeteit a Korán versei is visszatükrözik. Vannak ugyan „másodrendű parancsok, de csak azért, hogy elrettentsenek a létező rossztól és az igazságtalanságoktól”, ám ezek nem tartoznak az iszlám alapelveihez.

De Mohamed igazi arcát elsősorban a muzulmánok által elismert korabeli szerzők – pl. Ibn Iszhák – műveiből ismerhetjük meg. Életrajza bepillantást enged a vallásalapító riasztó énjébe, amely szöges ellentétben áll a népszerűsítő kiadványokkal. „Mohamed élete és működése az iszlám merénylők számára követendő példa” – írja Eugen Sorg, a svájci Weltwoche munkatársa, utalva a minden muzulmán kisgyerek által ismert történetre:

Mohamed csapatai 627. áprilisában megostromolják Jatribot, a későbbi Medinát, a kurajza zsidó erődöt. A zsidók egy hónap múlva behódolnak. A zsákmányolt ékszert és fegyvereket összegyűjtik, a nőket és gyermekeket pedig rabszíjra fűzik. Mohamed – aki megkapta a zsákmány ötödét – magának követelte az ifjú zsidó szépséget, Rajhanát is. Aztán a férfiakat a frissen megásott sírokhoz vezették és „csoportonként […] lefejezték őket”. Mohamed kezdettől végig jelen volt a zsidó törzs – 600-900 férfi – kiirtásánál.

Iszlámista „menetrend”: a cél Európa

Az iszlámisták már rég elkészítették Európa lerohanásának „menetrendjét”. Ezt bizonyítja az az arab nyelvű dokumentum, amelyet a svájci rendőrség 2001. november 7-én a svájci Campione (Tessin, olaszul Ticino Kanton) üdülőparadicsom egyik luxusvillájában fölfedezett. Bár az időzített bombaként lapuló szöveget lefordították, sokáig nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Az 1982-ben megfogalmazott 14 oldalas röpirat intézkedéseket tartalmaz az európai kontinens iszlámizálására, kultúrinváziójára és a politikai hatalom megszerzésére. Az ajánlott taktika kísértetiesen hasonlít az utóbbi két évtized iszlám szervezeteinek cselekedeteire. A fölfedezés Sylvain Besson újságíró, a „Le Temps” című francia nyelvű svájci lap munkatársának érdeme, aki „A Nyugat meghódítása, az iszlámisták titkos terve” című könyvében nyilvánosságra hozta a részleteket.

Az átkutatott villa tulajdonosa Juszuf Nada, a luganói al-Takva (Jámborság) Bank igazgatója volt, aki az 1928-ban Egyiptomban megalapított Muzulmán Testvériség – a világ első és máig legbefolyásosabb iszlámista szervezete – vezetőségi tagja. A röviden csak „Projekt” néven emlegetett dokumentum 12 pontos átfogó stratégiát nyújt az „iszlám világuralom” megszerzésére. Az irat a pénzmosással gyanúsított igazgató szerint a betiltott Muzulmán Testvériséghez közelálló „iszlámkutatóktól” származik. Aki úgy gondolja, hogy a szöveg az iszlámisták elcsépelt, és unalomig hangoztatott jelszavait ismételgeti (Halál Amerikára; Halál Izraelre; vagy Kalifátust most!), annak csalódnia kell. A dokumentum ugyanis egy sokoldalú, részleteiben is alaposan kidolgozott, több lehetőséggel számoló, a körülményekhez jól alkalmazkodó, és Európát hosszú távon leigázó „kulturális inváziós” stratégia forgatókönyvét vázolja föl.

Az ajánlások gazdag eszköztára a muzulmán bevándorlóktól a már létező muszlim szervezetek beszivárgásáig, a megfigyelésen, híresztelésen, tiltakozásokon és megtévesztő akciókon át egészen a terrorizmusig terjed. A nem-muzulmánok áttérítése éppúgy szerepel benne, mint egy átfogó iszlám szociális hálózat – iskolák, kórházak, és jóléti intézmények – kiépítése. A muzulmán aktivistáknak be kell épülniük a demokratikus intézményrendszer egészébe: a kormányba, az iskolai apparátusba, a magánszférába, sőt a szakszervezetekbe is. A muzulmán alkotmánytervezetet (sic!) már most elő kell készíteni. A hagyományos muzulmán zsidógyűlölet hosszú távú kampányokkal való ébrentartása éppúgy része a projektnek, mint az agresszív adománygyűjtés, vagy az egész világra kiterjedő „iszlám szent háború” (dzsihád).

A svájci titkosszolgálat csúfos melléfogása
A dokumentum fölfedezése után két évvel a svájci elhárítás (DAP) beszervezte Claude Covassit „mecset-ügynöknek” azzal a céllal, hogy a Genfben élő Hani Ramadánról – a Muzulmán Testvériség alapítójának unokájáról – szolgáltasson információkat. Az akció azonban hatalmas fiaskó lett: a svájci állampolgárságú Ramadán – az Iszlám Központ vezetője – ahelyett, hogy besétált volna a csapdába, Mohamed vallására térítette a ráállított ügynököt! „Nem nagy szavakkal győzött meg – mondta Covassi – hanem az ima erejével. Az iszlám teljesen megváltoztatott.” A kém előbb összekülönbözött titkosszolgálati elöljárójával, majd kiszállt az ügyből, és a berni vizsgálóbizottság előtt megbízója ellen akar vallani. Covassi a tárgyalásig Egyiptomban kapott menedéket, mivel a független Svájc – melyet még nem hódított meg az iszlám – a hithű muszlimok szerint „háború háza”, azaz Dar al-Harb terület.

Terror az USA-ban: Allah utasításai

Mohamed Atta egyiptomi származású terrorista 2001. szeptember 11-én egy utasokkal teli repülőgépet vezetett a New York-i World Trade Center (WTC) északi tornyának. A 33 éves tettes öngyilkos pilótatársaival együtt több mint 3000 ártatlan életet oltott ki, és békeidőben eddig példátlan méretű pusztítást végzett. Atta poggyászában hátrahagyott egy kézzel írott 4 oldalas arab nyelvű szöveget, ezzel a címmel: „Allah utasításai”. Ebből kiderül, hogy a merénylők Allah eszközének tekintették magukat, és szilárdan hitték, hogy az ő parancsát teljesítik, amiért jutalmul a Paradicsomba kerülnek. Az alábbiakban részletek következnek a szövegből:


A merénylet előtti éjszakán: „Olvasd a Megbánást és a Zsákmányt (a Qur’an tradicionális harci szúrái). Gondolkozz el cselekedeted fontosságán, és idézd emlékezetedbe mindazt, amit Allah a mártíroknak ígért.”


Rituális mosakodás: „Borotváld le a szőrzetedet, fürödj meg, és kölnivel illatosítsd be egész testedet.”


Az éjszaka folyamán: „Imádkozz és könyörögj Allahhoz, segítsen győzelemre, könnyítse meg tettedet és védelmezzen meg.”


A repülőtéren: „Mondj imát, mosolyogj és maradj állhatatos, mert Allah a hívőket szereti. Ismételd: ’Allah barátságosabb, mint a teremtett világ’.”


A repülőúton: „Ó Uram, tölts el minket türelmeddel, erősíts meg és segíts legyőzni a hitetleneket.”


A merénylet elkövetésekor: „Úgy üss, mint aki többé nem akar visszatérni ebbe a világba. Kiáltsd ezt: ’Allah Akbar’ (Allah nagyobb), hogy a hitetlenek szíve megremegjen a rémülettől… Allah mondja: ’Üss a nyakukra, a karjukra és a lábukra.”


Ha ellenállnak: „Ne bosszúból cselekedj, hanem Allah akarata szerint csapj le rájuk.” Ezt Ali ibn Abu Tálib – Mohamed kortárs tisztelője, és védelmezője – jegyezte föl, aki nem hagyta, hogy hitetlen áldozata kivégzéskor provokálja, és tekintetét szilárdan Allahra szögezte.


A becsapódás előtti pillanatban: „Imádkozz, vagy mondd ezeket a szavakat: ’Nincs más Isten Allahon kívül, és Mohamed az ő Prófétája.’ Ekkor mind a mennybe jutunk, ha Allah is úgy akarja.”


Mennyei ígéret: „Ne kételkedj, mert a Paradicsomkert minden szépsége rád vár, a csodálatos fátylakba burkolózó gyönyörű paradicsomi szüzekkel együtt.”

Róma az iszlám ellen

„Elég volt abból, hogy tartsuk oda a másik orcánkat is! Meg kell védenünk magunkat!” – jelentette ki Monsignore Velasio De Paolis érsek, a vatikáni Apostoli Szignatúra Legfelső Bíróságának titkára. Jézus figyelmeztetésére utalva a főpap magyarázatul hozzátette, hogy „bár a Nyugat bő fél évszázada jó kapcsolatokat ápol az arab államokkal…, ennek ellenére máig nem volt képes akár a legkisebb engedményt kicsikarni az emberi jogok terén.”

Az érsek álláspontja aligha egyedi: a Vatikán évtizedek óta követett politikája a muzulmán országokban élő katolikusok védelme érdekében drámai módon megváltozott. A csendes diplomácia és a néma megbékítés régi gyakorlata teljes csődöt mondott… A keresztények kénytelenek elhagyni ősi szülőföldjüket, és a barátságosabb Nyugatra menekülnek, ahol még befogadják őket. Következésképp az iszlám világban élő keresztények száma meredeken zuhan. Két apró, de szemléletes példa: a keresztények két évezred óta most először kisebbségbe kerültek Názáretben, és Betlehemben is!

A muszlim országok keresztény kisebbségeire nehezedő elnyomás és a tragikus népességcsökkenés szomorú ténye szöges ellentétben áll a növekvő mértékben Nyugatra beáramló muzulmánok helyzetével. Bár számuk még a 20 milliót sem éri el, a túlnyomórészt bevándorlókból illetve leszármazottaikból álló iszlám közösségek egyre szervezettebbek. Hangosan követelnek maguknak törvény biztosította előjogokat, kiterjedt kiváltságokat és védelmet kulturális, és politikai téren egyaránt.