|
|
|
A CSI több emberi jogi szervezettel együtt hangsúlyozza, hogy a kairói kormánynak meg kell védenie az egyiptomi koptokat. Három, géppisztollyal fölfegyverzett, autón érkező muzulmán szélsőséges 2010. január 6-án este, a kopt ortodox keresztények karácsonyán golyózáport zúdított a templomból távozó hívekre a Luxortól Északnyugatra fekvő Nagaa-Hammadi egyházmegyében, (Kena kormányzóság, Felső-Egyiptom). A merényletben nyolcan meghaltak, és sokan megsebesültek. A maszkot viselő tetteseknek sikerült elmenekülniük. Egyiptomban 2000 óta a mostani volt a kopt kisebbség elleni legsúlyosabb támadás. A merénylet valószínűleg Kirillosz William aszjúti püspök ellen irányult, aki szerint a közelmúltban őt és híveit is fenyegetések érték. A mostani megtorlást megelőzően számos keresztény tulajdonban álló üzletet és lakást gyújtottak föl ismeretlenek, azonban a koptok följelentéseire a rendőrség most sem tett semmit. A keresztények érthető módon gyűléseken tiltakoztak az erőszak ellen, amelyet a hatóságok brutálisan szétvertek.
Kirillosz William püspök keserűen nyilatkozta, hogy a koptok iránti megvetés mélyen beleivódott a muzulmán gyerekek szívébe: „Az iskolában a ’hitetlenek’ (keresztények) elleni gyűlöletre nevelik őket. Nem beszélnek, sőt már nem is barátkoznak velünk, és az ünnepeinken sem köszöntenek.” Fanatikus hitszónokok folyamatosan a koptok ellen uszítanak a mecsetekben, és szónoklataikat az állami televízió is közvetíti.
2010. január 10-én válaszul Kairóban mintegy hatszázan – művészek, oktatók, nem kormányzati szervek képviselői, diákok – gyűltek össze a főügyészség előtt, hogy az erőszakcselekmények ellen tiltakozzanak, kifogásolva a „hatóságok megdöbbentő hallgatását”. Juszri Naszrallah filmrendező szerint „ami történt, nem egyszerű bűncselekmény, hanem nemzeti árulás, ami nemcsak a muzulmánok és keresztények kapcsolatát fenyegeti, de egész Egyiptomot”.
Koptok és muszlimok is panaszt tettek az ügyészségen a biztonsági szolgálat tétlensége miatt, mert képtelennek bizonyult az egyházi épületek megvédelmezésére. Ez azonban mind nem elég. A hatóságnak ugyanolyan kötelessége üldözni a bűnözőket, függetlenül attól, hogy muzulmán vagy keresztény az elkövető. Az pedig, hogy a keresztényeknek külön kérniük kell ezt, méltatlan egy „demokratikus államhoz”.
A Christian Solidarity International évek óta figyelmeztet rá, hogy Egyiptomban egyre jobban elnyomják a koptokat. Kérjük kedves Támogatóinkat, segítsenek, hogy a kopt keresztények sorsa jobbra forduljon, és írják alá a honlapunkon található egyiptomi cikkekhez kapcsolódó tiltakozó lapokat. Elkötelezett segítségüket hálásan köszönjük!
|