Home
Sitemap  

Egyiptom 

Hol van Amira?

Az iszlám fanatikusok évek óta rendszeresen elrabolják a kopt lányokat. Amira Morgan sorsa különösen aggasztó.

Alexandria, 2009. július 18. – Miután a lányom elment dolgozni, telefonon fölhívott egy ismeretlen férfi – meséli a 18 éves Amira Morgan édesanyja. – Csak azt kérdezte, én vagyok-e Amira anyja. Természetesen igennel válaszoltam. Az ismeretlen telefonáló ekkor Mohamed sejkként mutatkozott be, és ezt mondta:

„A lányod (…) muzulmán lesz.” Könyörögve kértem, hogy adja vissza Amirát, de ő így válaszolt: „Majd akkor láthatod őt újra, ha már iszlám hitre tért.” Aztán letette a kagylót, és én hiába próbáltam, nem tudtam visszahívni.

Amira Morgan AINA  

Iszlámista fenyegetés

Az édesanya így folytatja: – Azonnal a közeli mecsetbe siettem, és megkérdeztem a bejáratnál álló férfit, hogy ismer-e egy bizonyos Mohamed sejket. Ő azonban csak nevetett, és így szólt: „Itt legalább ötven Mohamedet találsz.” Erre kétségbeestem és sírni kezdtem. Kisvártatva megjelent egy másik muzulmán, aki figyelmeztetett: „Amira elrablásáról ne merj szólni a rendőrségnek! Különben a szemed láttára ölik meg a kisfiadat. (…) Amira pénteken muzulmán lesz. (…) Most menj haza, és nyugodtan várj, amíg minden lezajlik.” A környékünkön élő muzulmánok mind tudtak a lányom eltűnéséről. (…) De csak a keresztény ismerőseink kerestek meg. A radikális iszlámista Szalafi Mozgalom (amely szó szerint értelmezi a Koránt és az úgynevezett ősiszlám visszatérését követeli) mindenkit megfélemlít. – Amira anyja a fiával együtt ismeretlen helyre menekült.

A rendőrség semmit sem tesz

2009 júliusában másik négy kopt lányt is elraboltak. A Sohagból való Hanna Labib elrablóját elfogták, és a rendőrség kihallgatta. A nyomozók azonban a tettes puszta fogadkozását, miszerint ő csak vissza akarta vinni a lányt a családjához, elfogadták, és szabadlábra helyezték. Ingy Basztát akkor látták utoljára, amikor alexandriai lakása közelében bevásárolt. Édesapja jelentette a lánya eltűnését a rendőrségen. Az azonban számára is valószínűtlen, hogy a biztonsági szolgálat emberei bármivel is többet tennének Ingyért, mint Hanna Labibért. Az édesapa így látja a helyzetet: „Amíg a rendőrség ugyanúgy cselekszik, mint az iszlámisták, ezek az ügyek nem szűnnek meg.” A többi eltűnt, például Marian Biszhaj, aki azért indult egy gizai étterembe, hogy a családjával vacsorázzon, vagy Reda Botrosz Szamá, aki Aszjútba ment egy megbeszélésre, további sorsa szintén ismeretlen. A rendőrség valójában semmit sem tesz értük. Nem indul nyomozás sem, és a bejelentések gyakran az aktában végzik. A hatóság semmittevése egyértelmű üzenet a kétségbeesett családoknak: a radikális iszlámisták nemhogy nem riadnak vissza, hanem inkább ők tartják sakkban a rendőrséget és a helyi hatóságokat.

Követeld az egyiptomi követnél az ügyek kivizsgálását!

Levél indítása

Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák (4/12)

Egyiptom
Börtön és munkatábor keresztényeknek
Hat kopt keresztény a hatályos rendelkezéseknek megfelelően, a ramadán – az iszlám böjti hónap – idején is nyitva tartotta kávézóját. Büntetésük: három év börtön és munkatábor.
Egyiptom
Áldozatból tettes
Muzulmán beduinok megtámadták az Abu Fana kopt-keresztény kolostort a felső-egyiptomi Mallawiban. A keresztény áldozatokat megkínozták, és kettejüket önkényesen őrizetbe vették.
Egyiptom
A Legfelsőbb Bíróság határozata: A kereszténységre térés „törvénybe ütközik”
Al-Ahram, 2008. január 29. Kairó
Egyiptom
A keresztény gyerekeknek iszlámra kell térniük
Jogos EU-vád az egyiptomi igazságszolgáltatás ellen Al-Ahram, al-Watani, 2008. január. 17. / 19. Kairó
Mindent mutat (12)

További témák

Kuba
Börtön a lelkésznek
Gude Perez lelkészt hat év fegyházra ítélték egyházvezetői tevékenysége miatt. Az atya hozta létre az „Apostoli Reformáció” nevű, az államtól független szabadegyházak ernyőszervezetét is.
Pakisztán
A börtönben találkoztak Istennel
„A fegyházban a kegyetlenkedések ellenére naponta megtapasztaltuk Isten jelenlétét.” James Maszih és Buta Maszih börtönélményeiről mesélt a CSI-nek.
Pakisztán
Keresztényellenes pogrom
Az iszlámisták okozta keresztényellenes gyújtogatások során Pandzsáb tartományban tizennégyen haltak meg, és sokan megsebesültek. A fanatikusok 70 házat leromboltak. A pogrom hátterében a hírhedt blaszfémia törvény áll. A CSI a támadások hallatára azonnal az áldozatok segítségére sietett.

Hitük miatt üldözött
Rádióadások - Változás!
Miért segítünk
Szudán: Lábos
Szudán
Irak
Törökország
Irán
Irak: Merénylet
Mark Gabriel
Egyiptom: Vér
Nigéria
Egyiptom: Igazságot
Egyiptom: Kopt
Egyiptom: Háttér
Egyiptom: Kényszer
Irak: Megmenteni
Pakisztán: Jézusért
Marokkó
Irán: Bizonytalan
Eritrea: Megtorlás
Egyiptom: Amira
Pakisztán: Pogrom
Pakisztán: Sms
Pakisztán: Eredmény
Pakisztán: Börtön
Pakisztán: Segély
Pakisztán: Tüntetés
Irak: Becsapják
Kuba: Perez
Vietnam: Törvény
Török rulett
Töröko: Mor Gabriel
Egyiptom: Kávézó
Magyarország: Simon
Vietnam
Srí Lanka: Térítés
Irak: Iszlámizmus
Egyiptom: Áldozat
India: Agresszió
Kína: Huiki
Szudán: Iszlám
Pakisztán: Gulsher
Irak: Menekülés
Keresztényüldözés
Pakisztán: Maszih
India: Orissza
Irak: Keresztények
Kína: Su Zhimin
Kína: Wang
Kína: Heng
Irak: SOS
Vietnam: Ly atya
Észak-Korea: Son
Pakisztán: Tahir
Bhután: Tiltás
Tiltakozz!
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Nicaragua: Lisbeth
Románia: Flori
Peru: Isten velünk
Egyiptom: Beni Suef
Projektek
Egyiptom
Lettország
Nicaragua
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
Szudán: dr. Luka
Irak: Noneh
Szudán: Remény
Szudán: Menekülés
Törökország / Irak
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2009 / Jan.-Feb.
2009 / Máj.-Jún.
2009 / Nov.-Dec.
2010 / Máj. -Jún.
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
Képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Peru
Minden szombaton karácsony