|
|
|
Az iszlám fanatikusok évek óta rendszeresen elrabolják a kopt lányokat. Amira Morgan sorsa különösen aggasztó.
|
|
|
Alexandria, 2009. július 18. – Miután a lányom elment dolgozni, telefonon fölhívott egy ismeretlen férfi – meséli a 18 éves Amira Morgan édesanyja. – Csak azt kérdezte, én vagyok-e Amira anyja. Természetesen igennel válaszoltam. Az ismeretlen telefonáló ekkor Mohamed sejkként mutatkozott be, és ezt mondta:
„A lányod (…) muzulmán lesz.” Könyörögve kértem, hogy adja vissza Amirát, de ő így válaszolt: „Majd akkor láthatod őt újra, ha már iszlám hitre tért.” Aztán letette a kagylót, és én hiába próbáltam, nem tudtam visszahívni. |
|
|
|
|
Amira Morgan AINA
|
|
|
Iszlámista fenyegetés
Az édesanya így folytatja: – Azonnal a közeli mecsetbe siettem, és megkérdeztem a bejáratnál álló férfit, hogy ismer-e egy bizonyos Mohamed sejket. Ő azonban csak nevetett, és így szólt: „Itt legalább ötven Mohamedet találsz.” Erre kétségbeestem és sírni kezdtem. Kisvártatva megjelent egy másik muzulmán, aki figyelmeztetett: „Amira elrablásáról ne merj szólni a rendőrségnek! Különben a szemed láttára ölik meg a kisfiadat. (…) Amira pénteken muzulmán lesz. (…) Most menj haza, és nyugodtan várj, amíg minden lezajlik.” A környékünkön élő muzulmánok mind tudtak a lányom eltűnéséről. (…) De csak a keresztény ismerőseink kerestek meg. A radikális iszlámista Szalafi Mozgalom (amely szó szerint értelmezi a Koránt és az úgynevezett ősiszlám visszatérését követeli) mindenkit megfélemlít. – Amira anyja a fiával együtt ismeretlen helyre menekült. |
|
|
A rendőrség semmit sem tesz
|
|
|
2009 júliusában másik négy kopt lányt is elraboltak. A Sohagból való Hanna Labib elrablóját elfogták, és a rendőrség kihallgatta. A nyomozók azonban a tettes puszta fogadkozását, miszerint ő csak vissza akarta vinni a lányt a családjához, elfogadták, és szabadlábra helyezték. Ingy Basztát akkor látták utoljára, amikor alexandriai lakása közelében bevásárolt. Édesapja jelentette a lánya eltűnését a rendőrségen. Az azonban számára is valószínűtlen, hogy a biztonsági szolgálat emberei bármivel is többet tennének Ingyért, mint Hanna Labibért. Az édesapa így látja a helyzetet: „Amíg a rendőrség ugyanúgy cselekszik, mint az iszlámisták, ezek az ügyek nem szűnnek meg.” A többi eltűnt, például Marian Biszhaj, aki azért indult egy gizai étterembe, hogy a családjával vacsorázzon, vagy Reda Botrosz Szamá, aki Aszjútba ment egy megbeszélésre, további sorsa szintén ismeretlen. A rendőrség valójában semmit sem tesz értük. Nem indul nyomozás sem, és a bejelentések gyakran az aktában végzik. A hatóság semmittevése egyértelmű üzenet a kétségbeesett családoknak: a radikális iszlámisták nemhogy nem riadnak vissza, hanem inkább ők tartják sakkban a rendőrséget és a helyi hatóságokat. |
|
|