Home
Sitemap  

CSI Nyílt Nap 

Kihalás fenyegeti a
Közel-Kelet keresztényeit


2011. október 18. (kedd)

Zürich, 2011. október 15. (szombat): több mint 100 érdeklődő hallgatta meg az Egyiptom, Irak és Szudán keresztényeiről szóló előadásokat.

Herbert Meier, a CSI nemzetközi elnöke CSI  

Herbert Meier, a CSI nemzetközi elnöke bemutatta a szervezet Szudán melletti fő projektjét: meg akarjuk menteni a Közel-Kelet keresztényeit a kihalástól. „Egyetlen muzulmán többségű országban sincs vallásszabadság. Minden iszlám államban megsértik a más vallásúak jogait” – állította Herbert Meier.

„A szolidaritás az egyetlen fegyver”

Pascale Warda és Gunnar Wiebalck CSI  

Pascale Warda, az iraki átmeneti kormány volt minisztere, és a CSI-vel együttműködő Hamurabbi emberi jogi szervezet vezetője hangsúlyozta: a CSI nélkül nem lettek volna képesek ennyi iraki keresztényt megmenteni. „Az Önök segítségének nemcsak anyagi, hanem erkölcsi is vonatkozása is van: erkölcsi küldetés is, ami reményt hoz.”

Warda beszélt Farah-ról, egy buszkonvoj elleni merénylet legsúlyosabb sebesültjéről, aki többszöri műtét után műlábat kapott, és 77 családról, akik elvesztették hozzátartozójukat, és a CSI-től kaptak támogatást. Elismerésképpen átnyújtotta a Hamurabbi kódexet, az egyik legősibb iraki törvénykönyvet, amelyről elnevezték az emberi jogi szervezetet.

Pascale Warda volt miniszter CSI  

Cáfolta azokat a politikusi véleményeket, hogy a keresztények nem egyedüli áldozatai az erőszaknak. Természetesen megtámadnak ártatlan muzulmánokat is. De az ő esetükben sokszor a hatalom és a pénz is közrejátszik. A keresztényeket azonban nem vezérli hatalmi igény, ehhez ők túl gyengék. Az utóbbi hónapokban újra sok keresztényt gyilkoltak meg. A többieket fenyegetések érik: a terroristák el akarják űzni őket, mert „hitetlenek”.

Warda hangsúlyozta a szolidaritás jelentőségét: „Még a nem keresztények is tudják, hogy a szolidaritás mekkora erőt jelent. […] A szolidaritás a keresztények egyetlen fegyvere, amivel harcolhatnak az iraki üldözés ellen.” A szolidaritás megváltoztathatja a helyzetet, hangsúlyozta Warda bizakodva.

„A szalafisták tudják, hogyan szabaduljanak meg a keresztényektől”

Harminc csinos fiatal nő, a legtöbbjük 18 éves, néhány kicsivel több. A legfiatalabb még csak 14. Jean Maher, az Egyiptomi Emberi Jogi Szövetség francia ágának elnöke mutatja a lányok útlevél fényképeit. Ám sokkal többen vannak, akiket elraboltak, megerőszakoltak, akaratuk ellenére férjhez adtak egy muszlim férfihoz, és iszlámra kényszerítettek:

Maher elmesélte Engy Adel történetét: 12 éves korában elkábították, és elrabolták. Az emberrablók naphosszat verték, és nem hagyták aludni a lányt. Egy hónap alatt több mint ötven férfi erőszakolta meg. A férfiak olyan durván bántak vele, mintha darabokra akarnák tépni. Úgy gyűlölték, mintha az ellenségük lett volna. Végül Adelt az apja kiszabadította, de ekkor beidézték a rendőrségre. A nyomozók veréssel akartak kicsikarni egy „vallomást” belőle, miszerint önként hagyta el a családját, és soha nem erőszakolták meg. Miközben Engy Adel a vele történteket elmesélte, egyre csak ezt hajtogatta: „Miért tették ezt velem? Csak mert keresztény vagyok.”

„A szalafisták kidolgoztak egy stratégiát arra, hogyan szabaduljanak meg a koptoktól – állítja Jean Maher. – Egyik legocsmányabb eszközük a kopt lányok elrablása.” A tettesek meg vannak győződve róla, hogy ez Allahnak tetsző cselekedet: „Iszlámra kényszerítik a hitetlen nőt. Így csökken a koptok, és nő a muzulmánok száma, kiváltképp azért, mert a gyermekek az apjuk vallását követik.” Az elkövetőket gyakran a rendőrség is támogatja, persze nem önzetlenségből. „Egy lány akár 15 millió forintnak megfelelő egyiptomi fontot ér” – magyarázza Maher. A pénz az Öböl-államokból származik.

Jean Maher és Benjamin Doberstein, a CSI-Svájc igazgatója CSI  

„Elfogni, elszigetelni, megalázni”

Jean Maher példákkal bizonyította, hogy a koptokat üldözik és a társadalom peremére szorítják.

A kopt lányokat elrabolják.

A templomokat lerombolják.

A magányos sivatagi szerzeteseket megtámadják.

Kopt nem lehet elnök, sem miniszter.

Koptok nem vehetnek részt a politikában: 444
képviselőből mindössze 2 kopt.

Kopt nem lehet magas rangú katona-, rendőr- vagy
titkosszolgálati tiszt.

Kopt nem lehet nőgyógyász, mivel keresztény nem láthat
szülő muszlim nőt.

Keresztény diáklányoknak fátylat kell hordaniuk. Aki ezt
nem teszi, annak savval öntik le az arcát.

Egyetlen hónap leforgása alatt 400.000 disznót öltek
meg.

Akár egy templom mosdójának fölújításához is a
kormányzó engedélyére van szükség.

Templom építését csak az államelnök engedélyezheti. Az
építési engedély megszerzése „csak” húsz évbe telik.

A nyugati vagy kopt hangzású utcaneveket iszlámra
cserélik.

Koptok sérelmére elkövetett bűnügyet nem tárgyal a
bíróság.

Az „arab tavasz” óta nőtt a koptok elleni erőszak

Hoszni Mubarak bukása óta a koptok helyzet nem javult, sőt rosszabbodott: egyre több keresztény lányt rabolnak el.

A kopt Jean Maher Franciaországból érkezett CSI  

Három templomot leromboltak anélkül, hogy bárkit őrizetbe vettek volna. A rendőrség és a katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. A Vádi el-Natrouni kolostort a hadsereg támadta meg. És ugyancsak a hadsereg volt az, amely 2011. október 9-én páncélosokkal nyomult a békésen tüntető tömegbe. Több mint egy tucat halott és több száz sebesült maradt a téren – és mindezt az állam tette! Huszein Tantavi tábornagy, a Katonai Tanács vezetője a januári forradalom idején büszkén jelentette ki: „A hadsereg sohasem fog a tüntetőkre támadni.” Talán elfelejtette hozzátenni – jegyzi meg Maher –, hogy hacsak nem koptokról van szó.

Az iszlámisták nagy hatalomra tettek szert. Áprilisban napokig tüntettek egy keresztény kormányzó kinevezése ellen, megbénítva a közút- és vasútforgalmat. El is érték a céljukat: a keresztény jelölt kénytelen volt átadni a helyét egy muzulmánnak. A szalafisták májusban megtámadtak egy kairói templomot azzal az ürüggyel, hogy a koptok egy iszlámra tért nőt rejtegetnek.

„Előbb az alkotmány!”

Maher azzal vádolja a Muzulmán Testvériséget és a szalafistákat, hogy a maguk javára fordították a forradalmat. A forradalmárok – „liberális muzulmánok, fiatal facebook forradalmárok, koptok és nők” – eredeti követelése: „először az alkotmány” volt. Az iszlámisták azonban gyors választásokat akarnak, mert győzelmet remélnek. Maher szerint a helyzet Gazához hasonló: ott a demokratikus és nemzetközi szervezetek által ellenőrzött választásokat a radikális Hamasz nyerte. Ez a forgatókönyv megismétlődhet Egyiptomban is.

A Katonai Tanács ennek kivédésére létrehozott egy, a választástól független bizottságot, amelynek feladata az új alkotmány kidolgozása. Meg akarják őrizni az állam és egyház szétválasztását, mert ez a vallásszabadság biztosítéka. Jelenleg úgy tűnik, hogy a katonák eddigi terveinek megfelelően 2011. november 28-ára tűzik ki a választásokat. Eddigre el kell készülnie az új alkotmánynak. Maher hangsúlyozza az ima erejét: „Imádkozzunk Egyiptom jövőjéért, a keresztényekért, a jó liberális muzulmánokért, a Közel-Kelet békéjéért, és végül az egész világ békéjéért. Reméljük, hogy a szabad világ vezetői nemcsak beszélnek, de végre cselekszenek. Cselekedjünk, mielőtt túl késő.”

Kilencévesen hurcolták el

Bár új projektünk (a kihalás szélén álló Közel-Keleti keresztények) egyértelműen előtérbe került, előadást hallhattunk a CSI második legnagyobb vállalkozásáról. Simon Deng meghívott előadó Dél-Szudánból rabszolgaéveiről számolt be. Amikor kiszabadult, elhatározta, hogy a történtekről soha nem beszél. Később azonban megkérdőjelezte korábbi döntését: „Hogy hallgathatok, amikor embereket továbbra is 10 dollárért (2.200.-Ft) adnak-vesznek?”

Simon Deng, dél-szudáni volt rabszolga CSI  

Később rabszolgatartója családostul egy városba költözött, mert a fia ott tanult. Simon Deng itt találkozott saját dél-szudáni törzsi társaival. Az ő segítségükkel menekült meg, és tért vissza szüleihez, akik rég halottnak hitték. Korábban ugyanis tíz tehenet – egy vagyont – ajánlottak annak, aki visszahozza a fiukat, de minden erőfeszítésük hiába való volt.

Később rabszolgatartója családostul egy városba költözött, mert a fia ott tanult. Simon Deng itt találkozott saját dél-szudáni törzsi társaival. Az ő segítségükkel menekült meg, és tért vissza szüleihez, akik rég halottnak hitték. Korábban ugyanis tíz tehenet – egy vagyont – ajánlottak annak, aki visszahozza a fiukat, de minden erőfeszítésük hiába való volt.

„A mai nap különösen megható volt”

2011. október 15. (szombat), Zürich: CSI Nyílt Nap CSI  

Nagy örömünkre szolgált, hogy a Nyílt Nap ekkora érdeklődést váltott ki. A CSI munkatársai sok jelenlévővel beszélgettek, akik támogatásukról biztosítottak.

„Nagyszerű, hogy vannak emberek, akik az esetleges akadályok ellenére is cselekednek.”

Erika Eichenberger, Greifensee

„Minden tiszteletem az Önök tevékenységének. Nem először vagyok itt. […] De a mai nap előadásai és tanúságtevői nagyon megindítottak. Hálásan köszönöm.”

Sven Schelling, Gossau ZH

„Érdekes dolgokat tudtam meg. Felemelő érzés látni, hogy a nehéz sorsú emberek mennyire kitartanak a hitükben. Köszönöm az Úrnak mindazt, amit tesz.”

Étienne Michoud, Neuchâtel/Zürich

„Nagyon informatív volt, és fontosnak tartom, amit Önök tesznek. Az is fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, és még jobban tudatosítsuk a közvéleményben. Nemcsak keresztény körökre gondolok, hanem a nem hívőkre is, mert ez a téma mindenkit érint, hogy az emberek végre fölébredjenek.”

Rosmarie Schärer, Zumikon

„Ami engem megdöbbentett az az, hogy a keresztényüldözés ténye mennyire háttérbe szorul. Nagyon sokat kell tennünk a vallásszabadságért. Nagyon szép gesztus az iraki előadótól, hogy ajándékba hozta a Hamurabbi kódexet, a világ egyik legősibb törvénykönyvét. Ami a jogállamiság egyik első tanúja. És a jogállam megalkotásával megtettük az első lépést a vallási türelem felé.”

Ernst Danner, Zürich


Tetszett a cikk? Kérjük, mondja el véleményét!

Hozzászólok  


Nyomtatóbarát verzió 

Hasonló témák

Közel-Kelet
Interjú Dr. Daniel Pipes Közel-Kelet szakértővel
2012. március 26.
Dr. Daniel Pipes 2012. március 7-én előadást tartott a CSI berni konferenciáján. Előző este egy interjúban elemezte a Közel-Keleten zajló folyamatokat, és kijelentette, hogy nem az iszlám ellensége.
Közel-Kelet
Vallási kisebbségek veszélyben
2012. február 5.
Végveszélybe kerültek a Közel-Kelet vallási kisebbségei. A CSI új projektje a politikusokat is megszólítja a megmentésük érdekében.
Közel-Kelet
Kivándorlás vagy halál
Kihalás fenyegeti a Közel-Kelet keresztényeit, akik tömegesen hagyják el hazájukat. Ennek egyik oka a széles körben terjedő iszlám fölény elmélete. A CSI új projektet indít.
 Keresés az
 archívumban

További témák

VILÁG
Eltiport vallásszabadság
Négy, vallási okokból üldözött hívőből három keresztény. A keresztényeket nem csak az iszlám országokban üldözik. Európában is nő a rájuk nehezedő nyomás.
Kazahsztán
A kormány válaszol
2012. április 2.
A CSI 2012 februárjában tiltakozott a Kazah Köztársaság vallásszabadságot korlátozó új intézkedései ellen. Alább következzenek a fejlemények.
Svájc
Megsemmisül a Közel-Kelet keresztény kisebbsége
2012. március 10.
Dr. Daniel Pipes berni előadása (2012. március 7.)
Laosz
Elűzöttek reménye
2012. február 13.
A tiltakozások eredménye: a felettes hatóságokat aggasztja azoknak a keresztény családoknak a sorsa, akiket a település elöljárói Katinból űztek el.

Rádióadások - Változás!
Hitük miatt üldözött
Miért segítünk
Kazahsztán Válasz
Svájc Pipes
Laosz
Egyiptom
India ENSZ
Svájc
Kazahsztán
Irak Farah
Szudán
Türkmenisztán
Törökország
Irán Nadarkhani
Nigéria
Vallásszabadság
Bátoríts
Pakisztán Ászja 1
Pakisztán Ászja 2
Pakisztán Ászja 3
Irán Kandzsani
Irán
CSI Nyílt Nap
USA / Dél-Szudán
India
Zanzibár
Egyiptom
Svájc
Kuba
Svájc
Kína
Kína
Kína
Dél-Szudán
Szudán
Egyiptom
Maldív-szigetek
Dél-Szudáni Közt.
Szudán
Szudán
Szudán / Rabbi
Irak
Szudán
Szudán / USA
Üzbegisztán
Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábia
Pakisztán
Kína
Laosz
Indonézia
Irak
John Eibner
Pakisztán
Pakisztán
Szudán: Luka
Irán
Németország
Burma
Kuba és Vietnam
India
Vallásszabadság
Egyiptom
Nigéria: Öldöklés
India
Spányi püspök
Indonézia
Irán
Vietnam
Eritrea
Kína
Tiltakozz
Szenvedő gyerekek
Miért segítünk
Nicaragua: Éhség
Peru: Isten velünk
Projektek
Egyiptom
Lettország
Románia: Câmpina
Katasztrófa segély
Miért segítünk
India
Szudán Öröm
Pakisztán Árvíz
Irak
India
Dél-Szudán
Dél-Szudán / USA
Szudán
Szudán: Remény
Szudán: Gyerekek
Közel-Kelet
Daniel Pipes
Kisebbségek veszély
Kivándorlás
Népirtás
Agapie nővér
Kopt karácsony
Irak: Tüntetés
Egyiptom: Kopt
Irak: Hittérítés
Irak: Rahho érsek
Vatikán
Töröko. / Malatya
Egyiptom / Hegazi
Irán
Töröko. / Kendő
Egyiptom / EU
Töröko. / Egyház
Töröko. Mor Gabriel
Kitartani a hitben
Áldás a pénz?
Ima keresztényekért
Elgondolkodtató
Kedves Támogatónk!
2011 / December
2012 / Április
CSI-világatlasz
Európa
Nyugat-Ázsia
Kelet-Ázsia
Afrika
Amerika
Magyarázat
Cselekedj!
Adományok
Tiltakozz!
Napi imaszándék
A CSI-ről
Miért CSI?
CSI
Emberi jogok
Megmaradni
Tiltakozz
Történet
Szervezet
CSI képviseletek
CSI honlapok
CSI nyomtatványok
Kapcsolat
Elérhetőség/Email
Adományok
1% SZJA
Számlaszám / Csekk
Ajánlott linkek
Archívum

Kereső

Dél-Szudán / USA
A vak Ker fölszólítja a kongresszust a rabszolgák kiszabadítására